A valódi sólet és flódni receptje

A most a Vince Kiadónál kijött Kóstoló a múltból – Egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony mindennapjai és konyhája című, családtörténetbe oltott szakácskönyve mintha ezt a sort folytatná, ám az eddigi kötetekhez képest sokkal személyesebben.

Ahogy a saját, a régi mesekönyvek stílusát idéző rajzaival ellátott könyvben írja, a kötetben Baruch Terézre, anyai dédanyjára emlékszik, akinek életéről, konyhájáról a mosoni házukban nevelkedő édesanyja meséiből tud, illetve a fennmaradt levelekből. Ahogy írja, elég pontosan sikerült rekonstruálnia a német anyanyelvű, korán férjhez ment, a recepteket tizennyolc éves kora óta gyűjtő dédmama életét. Kuriózum, hogy maga a ház is megmaradt a Híd utcában, így az alaprajzot és a helyiségek berendezését is azonosította. Dédszülei tipikus középosztálybeli vidéki neológ zsidó családban éltek. Dédanyja nem tanult tovább, de gondoskodtak arról, hogy otthon elsajátítsa a francia nyelvet, és megtanuljon zongorázni. Leveleiből jól követhető nemcsak az, hogy őt magát mi foglalkoztatta, de maga az asszimiláció folyamata is: bár ő még németül beszélt és írt inkább, lányát az iskolai ünnepre magyaros ruhába bújtatta, az 1901-es fotón a lány öltözetén nemcsak a címer, de a kettős kereszt is megjelenik, és kiderül az is, hogy már lánykori társasága is vegyes volt, zsidó és nem zsidó fiatalokból állt.

Körner értékes részleteket közöl arról is, mennyiben tért el a magyartól a zsidó konyha: sokkal kevesebb paprikát és paradicsomot használtak például, utóbbitól amúgy is ódzkodtak, mert egy babona szerint „vér” volt benne. A lángost inkább szárazon sütötték, és mindennapra jutott az asztalra prósza, azaz kukoricalepény: ez aztán a háború után felbukkant a legtöbb asztalon máshol is…

A Riza néninél folyó élet akkurátus leírását – amelyet ilyen címek jeleznek, minthogy „Esős délutánok Riza néninél” , „Szombat délutánok és esték” – minduntalan receptekkel tagolja a szerző, így értesülünk nemcsak a már említett száraz lángos, a valódi sólet és a flódni receptjéről, de olyan zseniális fogásokról is, mint a fahéjjal megbolondított zöldbabfőzelék, a gyömbéres levespiskóta vagy a diós hal elkészítési módjáról. Megdöbbentően gazdag és izgalmas lehetett a korabeli mosoni zsidó konyha, az, hogy a szerző modernizálta a receptek némelyikét, pedig segít a modern kori felhasználhatóságban. A kötetet zsidó–magyar gasztroszótár zárja.

Körner András könyvei általában is könnyen olvashatók és szerethetők – ez mind közt alighanem a legjobban. Mint a béke és a normalitás kora, amit visszaidéz.