Kultúra

A szabadságharc testközelből

Kárpáti György Mór Guerilla című történelmi drámája az utóbbi évek egyik legjobb filmje

A mozikban már látható Guerilla című történelmi dráma, Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje. Több okból az. Először is: rendező legyen a talpán, aki az 1848-1849-es szabadságharcról olyan filmet képes csinálni napjainkban, amely nem utánérzés, nem fullad bele a romantika anakronisztikus kliséibe, és nem próbál aktualizálni.

Kárpáti György Mór képes volt erre, és az összes csapdát elkerülte. Másodszor: ha a buktatókat el is kerülik, akkor is nehéz olyan történelmi pillanatról érvényesen szólni, amely a magyar nemzet emlékezetében egyszerre szabadságélményként és gyászként él. Ezek közt egyensúlyt tartani bravúros teljesítmény – de a rendező erre is képes volt. Harmadszor: eszmékből, csatajelenetekből, történelemkönyvből lehet ugyan filmet csinálni, sőt szokás is, de felesleges. A Ben Hur-típusú látványmozik, hogy úgy mondjuk, nem aktuálisak, aligha akad olyan jó ízlésű ember, aki ne unná ma már a díszlet- és statisztahalmozást.

Ehelyett a történelem személyessé tétele, átélhetővé tétele nagyon is aktuális – bár mindig is az volt –, aminek azonban megvan az a veszélye, hogy a film – vagy épp könyv – olyan egyszerű emberi történetté válik, amelyben a művész ugyan történelmi kulisszák előtt mozgatja a figuráit, de mindaz, ami ebben „történelem”, „nemzet”, „sorskérdés” lenne, mellékessé válik. A legnehezebb ezért talán úgy szólni érvényesen egy nemzeti sorskérdésről, hogy az az adott ember sorsa felől tegye átélhetővé a máskülönben absztrakt, elvont, személyesen értelmezhetetlen dolgot. Hiszen mindig gyanús az, aki nagy szavakkal dobálózik.

A Guerilla szokatlan forgatókönyvével, szokatlanul szűk tér-idő kezelésével, szokatlan látásmódjával a gordiuszi csomó átvágásának bizonyul. A forradalom leverése utáni napokban vagyunk. Az országban osztrák és orosz csapatok garázdálkodnak, a honvéd zászlóaljak gerillahadtestekként bujkálnak, várják a híreket. Barnabás (Váradi Gergely) a Felvidékről indul útnak, hogy megkeresse testvérét (Vilmányi Benett), aki Csont Sándor századának katonájaként sebesülten fekszik egy erdő mélyén lévő, hevenyészett táborban.

Kárpáti György Mór néhány jelenetben villantja fel a világosi fegyverletétel utáni káoszt: ahogy Barnabás halad, az ő szemével látjuk a halottak véres sebeiben nyüzsgő férgeket, átéljük a rémületet, ahogy menekülnie kell egy templomból, mert pillanatokon belül megérkeznek a kozákok, érezzük az elfogott honvéd halálfélelmét, akit főbe lőnek az osztrákok. Leginkább a Nemes Jeles-féle Saul fia brutális naturalizmusát idézi ez a filmnyelv, de annak zaklatottsága nélkül.

Ugyanígy mutatja be a megtalált tábort és a gerillaéletet, a sebesültek nyomorúságát, az éhséget, a lehetetlen körülmények közt ébredő szerelmet Barnabás és a sebesülteket kezelő Luca (Mészáros Blanka) közt. Így mutatja meg, hogy miként szüli meg gyermekét egy sátorban Csont Sándor százados felesége (Radetzky Anna) – a gyermek születése, túlélése a film végére minden erőltetettség nélkül is szimbólumértékűvé válik.

Ahogy említettük, a cselekményt mindeközben nem viszi el a személyes szál. Barnabásnak ugyanis, aki papi szeminarista, nemcsak katonává kell válnia pár nap alatt a táborban, de szembesülnie kell azzal is, hogy a harctéren nincs etika. Vagy az oroszok pusztítják el őket – vagy ők az oroszokat. Etikus döntése, hogy humanistaként, emberként segít egy halálra ítélt orosz foglyon, előre lendíti a tragikus végkifejlet felé a filmet, a helyzet kettősségéből adódó feszültséget pedig elegánsan használja ki a rendező, anélkül, hogy giccset vagy didaktikus tanulságot zúdítana a nézőre. A zárójelenet, amelyben a három túlélő: egy papnövendékből lett férfi, egy nő és egy gyermek indul el a totális bizonytalanságba, mint említettük, szimbólumértékű.

A feszes, egyszerű történetre Kárpáti jól választotta ki a szereplőket is: Váradi Gergely zárkózott, visszafogott alakítása a tökéletes dráma felé viszi a filmet, a testvér epizódszerepében jól teljesít Vilmányi Benett, a színésznők közül viszont a Lucát játszó Mészáros Blanka mintha kicsit gyengébb lenne, alakítása elég egysíkú, ami persze a forgatókönyv hibája is lehet: maga a szerep sikerült kissé közhelyesre.

Mindent összevetve: a Guerilla kötelező film március 15. környékén.


Guerilla
magyar történelmi dráma, 86 perc, 2019
rendezte: Kárpáti György Mór
10/10

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom