Kultúra
A kortárs magyar fényképészet otthona Balaton-felvidéken
Huszonöt éves a salföldi Pajta Galéria – Ahol átmentették fotósaink műveit
Sokáig nem talált magára a magyar fotográfia a második világháború után. Aztán, valamikor a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jelentkezett egy generáció, amely nemcsak hogy új életet lehelt a húszas években még világszínvonalú, aztán elszocialistásodott magyar fényképészetbe, de jó időre progresszív műfajjá is tette a fotót. A neoavantgárd korszak, a magyar fényképészet egyik legszebb fejezete lett ez, amelyről Szilágyi Sándor jegyez nagyszerű monográfiát.
A korabeli fotósélet egyik központjává hamarosan a Váci utcai Fotóművészeti Galéria vált, amelyet 1983-ban alakítottak ki a Főfotó egyik üzletében Gera Mihály vezetésével. Annak idején nemcsak a kortárs középgeneráció legjobbjainak lehetett itt tűrhető áron megvásárolni a képeit, de 1984-ben André Kertész is itt dedikálta a galéria által kiadott albumát. Aztán – ahogy Kincses Károly fotótörténész írja a könyvben –, a helyiséget egyik napról a másikra eladták egy népetető multicégnek.
Török László 1991-ben döntött úgy, hogy salföldi házában, a Balatonfelvidéken megnyitja a Pajtát. A galéria, ahogy Kincses Károly fogalmaz, egy húsz-huszonöt fős szűkebb mag mellett az idők során majd hatvan fotósnak adott otthont. Mint az a Harnóczy Örs, Kincses Károly és Török László szerkesztette könyvből kiderül, már 1993-ban, a nyitás után nem sokkal sikerült fotótörténeti szempontból is jelentős tárlatot szervezniük, amikor Helyzetkép címmel a kortársak legjobbjait állították ki – mások mellett Balla András, Minyó Szert Károly, Stalter György és Szilágyi Lenke volt jelen a tárlaton, amelyet Beke László művészettörténész nyitott meg –, emellett 1994-től elkezdődtek az aktfotós művészeti táborok is a Pajtában, amelyek immár nemzetközileg is ismertté tették a galériát.
Az album második fele a magyar fényképészeké: nehéz eldönteni, hogy az amúgy a címlapon is szereplő Frankl Aliona-fotót, az Emberpárt emeljük ki, Haris László 1968-as Meditációját, Stalter György 1982-es tólápai felvételét, vagy – bevallva elfogultságunkat, és azt, hogy a nemrég elhunyt Kerekes Gábort tartjuk az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar fotósának – a fényképész Halott vagy alszik című képpárját.
Nem lehet eldönteni. A neveket hosszan sorolhatnánk. Két dolog bizonyos: hogy a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján induló generáció még mindig elképesztően sokszínű és jó fotográfiát művel – és hogy a Pajta Galéria máig az egyik legfontosabb fotós műhely.
Ha úgy tetszik: őrzőhely. Olyan hely, ahol átmentődött a magyar kultúra egy fontos szegmense az új évezredbe. Török Lászlót és feleségét, Évát nagy köszönet illeti mindezért.
A korabeli fotósélet egyik központjává hamarosan a Váci utcai Fotóművészeti Galéria vált, amelyet 1983-ban alakítottak ki a Főfotó egyik üzletében Gera Mihály vezetésével. Annak idején nemcsak a kortárs középgeneráció legjobbjainak lehetett itt tűrhető áron megvásárolni a képeit, de 1984-ben André Kertész is itt dedikálta a galéria által kiadott albumát. Aztán – ahogy Kincses Károly fotótörténész írja a könyvben –, a helyiséget egyik napról a másikra eladták egy népetető multicégnek.
Török László 1991-ben döntött úgy, hogy salföldi házában, a Balatonfelvidéken megnyitja a Pajtát. A galéria, ahogy Kincses Károly fogalmaz, egy húsz-huszonöt fős szűkebb mag mellett az idők során majd hatvan fotósnak adott otthont. Mint az a Harnóczy Örs, Kincses Károly és Török László szerkesztette könyvből kiderül, már 1993-ban, a nyitás után nem sokkal sikerült fotótörténeti szempontból is jelentős tárlatot szervezniük, amikor Helyzetkép címmel a kortársak legjobbjait állították ki – mások mellett Balla András, Minyó Szert Károly, Stalter György és Szilágyi Lenke volt jelen a tárlaton, amelyet Beke László művészettörténész nyitott meg –, emellett 1994-től elkezdődtek az aktfotós művészeti táborok is a Pajtában, amelyek immár nemzetközileg is ismertté tették a galériát.
Az album második fele a magyar fényképészeké: nehéz eldönteni, hogy az amúgy a címlapon is szereplő Frankl Aliona-fotót, az Emberpárt emeljük ki, Haris László 1968-as Meditációját, Stalter György 1982-es tólápai felvételét, vagy – bevallva elfogultságunkat, és azt, hogy a nemrég elhunyt Kerekes Gábort tartjuk az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar fotósának – a fényképész Halott vagy alszik című képpárját.
Nem lehet eldönteni. A neveket hosszan sorolhatnánk. Két dolog bizonyos: hogy a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján induló generáció még mindig elképesztően sokszínű és jó fotográfiát művel – és hogy a Pajta Galéria máig az egyik legfontosabb fotós műhely.
Ha úgy tetszik: őrzőhely. Olyan hely, ahol átmentődött a magyar kultúra egy fontos szegmense az új évezredbe. Török Lászlót és feleségét, Évát nagy köszönet illeti mindezért.