Kultúra
A hallgató osztály csöndje
Lars Kraume filmje valós történeten alapul, és az 1956-os magyar forradalom az apropója – Pár nap alatt zajlik le a diktatúra és az ember küzdelme, és ennyi idő adatik felnőni is

A fiatal színészek játéka néhol nem természetes, de a forgatókönyv feledteti ezt (Forrás: Mozinet)
Lars Kraume az 1956-os NDK-t mutatja be, a sztori valós történeten alapul. A magyar forradalom hírére ugyanis az egyik német város egy átlagosan iszonyatos gimnáziumának osztálya úgy döntött 1956 októberében, hogy a következő tanóra elején kétperces néma csenddel emlékezik meg az áldozatokról.
Sajnos a film címének angol és magyar fordítása megint mellélövés: az eredeti, a Das schweigende Klassenzimmer – szó szerint A hallgató osztály – alighanem sokakban felidézi Erich Kästner Das fliegende Klassenzimmerét (A repülő osztály).
A címmel való játék pedig releváns lenne az értelmezéshez: egy osztálynyi gyerek történetéről van szó mindkettőben – csak míg Kästner kedves gyermekmesét írt, a rendező azt mutatta be, hogyan lesz a diktatúrában egy csapat átlagos tizennyolc évesből pár nap alatt felnőtt. Az át nem gondolt, gyerekes hőbörgésből ugyanis iszonyatos botrány kerekedik. Noha az igazgató próbálja megmenteni a gyerekeket, az iskola párttitkára értesíti a tankerületet, a tankerület az oktatási minisztert, és beindul a gépezet, hiszen a valódi diktatúra egyetlen gondolatnyi különvéleményt sem tűr meg.
Eleinte pedig szó sincs lázadásról. A forgatókönyvíró-rendező legnagyobb érdeme épp az, hogy nagyon árnyaltan láttatja az osztályt: a hangadó fiú épp egy keményvonalas kommunista fia, aki kezdetben hisz a szocializmusban, csupán amiatt neheztel, hogy a magyar elvtársak magyar elvtársakat ölnek – na meg azért, mert az oroszok még nem takarodtak haza Németországból. Egy másikuk a városszéli romházban lakó öreg szabadgondolkodó nagybácsi – a nagybácsit Michael Gwisdek alakítja, s az övé talán a legjobb játék az egész filmben – befolyása alatt áll, aki sem a forradalomban, sem az ellenforradalomban, sem a kommunizmusban, sem másban nem hisz, mert ismeri az életet. A fiúk és a lányok nála hallgatják a nyugati adást.
A harmadik gyerek (Jonas Dassler) úgy tudja, apja kommunista forradalmár volt, s olyannyira elvakultan hisz az eszmerendszerben, hogy szembekerül az egész osztállyal.
Lars Kraume pontosan bemutatja a gyerekek családi hátterét is: a kommunista apa apósa a Waffen SS-ben szolgált, a kommunista mártír családja hithű, gyakorló katolikus, és így tovább. Semmi sem fekete-fehér. A történelemben nincsenek „jók” és „rosszak” pusztán a származás okán. A történelemben az egyéni döntések nyomán válnak „jóvá” és „rosszá” az emberek, és ezt a hatalom is pontosan tudja, amikor elkezdi zsarolni a 17-18 éves gyerekeket. Akik a kétórás filmidő alatt a szemünk előtt nőnek fel: megrázó, emberi drámákat élnek át alig pár nap alatt. Nemcsak, mert a vizsgálat jócskán belenyúlik az eltitkolt náci múltba, de azért is, mert a saját szüleik ismeretlen arcát ismerhetik meg a krízishelyzetben: a film egyik legiszonyatosabb jelenete, amikor az egyik fiú anyja suttogva, sírva kéri a fiát, hogy most azonnal tűnjön el a keleti oldalról, meneküljön Nyugat-Berlinbe – még a fal felhúzása előtt járunk –, a kommunista nómenklatúrát erősítő apában pedig a kritikus pillanatban a szülői szeretet felülírja a Párthoz való hűséget. A helyzet miatt pillanatok alatt átrajzolódó jellemek, tragikus hősök, széttört családok és a totalitárius diktatúra elképesztő, soha nem felejthető iszonyata mind ott van a filmben: szinte a lehetetlent csinálta meg a rendező, aki két órában számot adott az egykori NDK legbelsőbb lényegéről.
A keletnémet osztály végül átvitt és szó szerinti értelemben is kiállt a szabadságért: egymást el nem árulva rúgatták ki magukat a gimnáziumból, majd egyként távoztak Nyugat-Európába.
Sajnos a színészi játék nem igazán hibátlan – nem nagyon lehet kiemelni egyetlen fiatal színészt sem, gesztusaik néhol természetellenesek, érezhetően az amerikai történelmi filmes hagyományhoz idomulnak – a forgatókönyv viszont annyira jó, hogy ez megbocsátható.
A néma forradalom
színes, német film, r.: Lars Kraume,
forgatókönyv: Dietrich Garstka, Lars Kraume, 111 perc
10/9