Kultúra
A betlehemtől Chagallig
Jankovics Marcell: A keresztény művészet a gótika korában érte el a csúcspontját – Konferencia a hit és a műalkotások kapcsolatáról
Az egyházi művészettel foglalkoztak azok az előadók, akik tegnap felszólaltak a Pesti Vigadóban a Lélek – Vallás – Művészet című konferencián. Mint azt Fekete György elnök köszöntőjében leszögezte, a betlehemi jászol volt minden templom előképe. Az elnök közölte: a művészeket meghatározott céllal „küldik”, és a küldetéssel „el kell számolni”.
A második előadó Windhager Ákos, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóközpontjának munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának oktatója volt, aki Szokolay Sándor protestáns credóiról szólt. Szerinte a zeneszerző művészete egyszerre szakrális és szekuláris, darabjaiban pedig még tetten érhető Liszt zenéjének „protestáns utóélete”. Liszten kívül – vélte – Kodály Zoltán volt az, akinek hatása megjelenik Szokolaynál, utóbbit mesterének is nevezve. A zeneszerző saját bevallása szerint már a hatvanas években is a szakrális művekre fókuszált, úgy nyilatkozott, hogy már ekkor ezek képezték munkássága legmarkánsabb vonulatát.
Jankovics Marcell grafikus, filmrendező, művelődéstörténész a Trecentótól máig címmel tartott előadást. Alaptétele szerint a keresztény művészet a gótika korában érte el a csúcspontját, utána hanyatlás következett, amelynek során legfeljebb egy-egy nagy művészegyéniség hozott létre az eredeti értelemben vett keresztény műalkotást. A folyamat egyébként nemcsak a keresztény világban, de keleten is lezajlott. Ennek illusztrálására Jankovics egy archaikus és egy mai Trimurti-ábrázolást mutatott Indiából. Míg az elsőn Isvara (tkp. a Szanátana Dharma istene – a szerk.) három minőségének három arca kőbe vésve jelenik meg, a másodikon olcsó, színes, vásári giccsként.
Jankovics hangsúlyozta, hogy kizárólag a keresztény képzőművészet alakulását vizsgálta, hiszen más műfajokban, így a zenében épp a gótika utáni korban születtek a legnagyobb műalkotások.
Mint azt felelevenítette, a kora keresztény művészet még számtalan olyan szimbólummal is élt, amely az antik világ tudásának része volt, nem véletlen például, hogy a korai keresztények a kos korszakból a vízöntő korszakba való átlépéskor medencében („piscina” – halas medence) kereszteltek, mint ahogy az sem, hogy az ikhtüsz (a görög hal – a szerk.) a korai kereszténység jelképe lett. Ennek ellenpontjaként idézte fel a lőcsei oltárt, amelyen több száz évvel később ismét megjelenik a hal ábrázolás, de már nem eredeti értelmében: a készítése idején uralkodó Mátyás a Halak jegyében született, erre utal.
A hit-szektásodás-hanyatlás-reformáció folyamat Jankovics szerint nemcsak a nyugati kereszténységben, hanem más vallások esetében is bekövetkezett.
Mint arra rámutatott, a reneszánszban már korántsem maga a jézusi történet állt az ábrázolás középpontjában, a barokkban pedig végképp mellékessé vált, ennek illusztrálására a kánai menyegző egy olyan késő reneszánsz feldolgozását mutatta be, amelyen a festő a menyegző helyszínén egyidőben zajló sok kis történet fest meg, amelyen már elvész a főesemény. Az akadémikus festészet korára végképp a festői virtuozitás vette át a szakrális témától a főszerepet, mint például Munkácsynál, aki „skurzban” festette meg Krisztus keresztjét.
Ugyanakkor – vélte – a művészettörténet során számtalan olyan nagy alkotó volt, aki a hagyományos értelemben vett keresztény művészethez vissza tudott nyúlni El Grecótól Aba-Novákon át Chagallig – utóbbi imakendőben, hitelesen ábrázolta a zsidó Jézust.
A tegnapi konferencia záró előadását Lovász Irén, a Károli Gáspár Református Egyetem docense tartotta, aki a modern kori hangszennyezés veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A második előadó Windhager Ákos, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóközpontjának munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának oktatója volt, aki Szokolay Sándor protestáns credóiról szólt. Szerinte a zeneszerző művészete egyszerre szakrális és szekuláris, darabjaiban pedig még tetten érhető Liszt zenéjének „protestáns utóélete”. Liszten kívül – vélte – Kodály Zoltán volt az, akinek hatása megjelenik Szokolaynál, utóbbit mesterének is nevezve. A zeneszerző saját bevallása szerint már a hatvanas években is a szakrális művekre fókuszált, úgy nyilatkozott, hogy már ekkor ezek képezték munkássága legmarkánsabb vonulatát.
Jankovics Marcell grafikus, filmrendező, művelődéstörténész a Trecentótól máig címmel tartott előadást. Alaptétele szerint a keresztény művészet a gótika korában érte el a csúcspontját, utána hanyatlás következett, amelynek során legfeljebb egy-egy nagy művészegyéniség hozott létre az eredeti értelemben vett keresztény műalkotást. A folyamat egyébként nemcsak a keresztény világban, de keleten is lezajlott. Ennek illusztrálására Jankovics egy archaikus és egy mai Trimurti-ábrázolást mutatott Indiából. Míg az elsőn Isvara (tkp. a Szanátana Dharma istene – a szerk.) három minőségének három arca kőbe vésve jelenik meg, a másodikon olcsó, színes, vásári giccsként.
Jankovics hangsúlyozta, hogy kizárólag a keresztény képzőművészet alakulását vizsgálta, hiszen más műfajokban, így a zenében épp a gótika utáni korban születtek a legnagyobb műalkotások.
Mint azt felelevenítette, a kora keresztény művészet még számtalan olyan szimbólummal is élt, amely az antik világ tudásának része volt, nem véletlen például, hogy a korai keresztények a kos korszakból a vízöntő korszakba való átlépéskor medencében („piscina” – halas medence) kereszteltek, mint ahogy az sem, hogy az ikhtüsz (a görög hal – a szerk.) a korai kereszténység jelképe lett. Ennek ellenpontjaként idézte fel a lőcsei oltárt, amelyen több száz évvel később ismét megjelenik a hal ábrázolás, de már nem eredeti értelmében: a készítése idején uralkodó Mátyás a Halak jegyében született, erre utal.
A hit-szektásodás-hanyatlás-reformáció folyamat Jankovics szerint nemcsak a nyugati kereszténységben, hanem más vallások esetében is bekövetkezett.
Mint arra rámutatott, a reneszánszban már korántsem maga a jézusi történet állt az ábrázolás középpontjában, a barokkban pedig végképp mellékessé vált, ennek illusztrálására a kánai menyegző egy olyan késő reneszánsz feldolgozását mutatta be, amelyen a festő a menyegző helyszínén egyidőben zajló sok kis történet fest meg, amelyen már elvész a főesemény. Az akadémikus festészet korára végképp a festői virtuozitás vette át a szakrális témától a főszerepet, mint például Munkácsynál, aki „skurzban” festette meg Krisztus keresztjét.
Ugyanakkor – vélte – a művészettörténet során számtalan olyan nagy alkotó volt, aki a hagyományos értelemben vett keresztény művészethez vissza tudott nyúlni El Grecótól Aba-Novákon át Chagallig – utóbbi imakendőben, hitelesen ábrázolta a zsidó Jézust.
A tegnapi konferencia záró előadását Lovász Irén, a Károli Gáspár Református Egyetem docense tartotta, aki a modern kori hangszennyezés veszélyeire hívta fel a figyelmet.