Kultúra
A folyamatosságban hiszek
Tíz éven belül nemzeti színházzá kell válnia az intézménynek

Dolhai Attilát június 27-én választotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójának a városi önkormányzat közgyűlése. Elődje, Szikora János 2012 óta vezette az intézményt.
Az új direktor leszögezte: nem fogja teljesen ugyanúgy folytatni, mint elődje, hiszen egy másik személyiség, de "sok tekintetben, a színház gyökerében, a dramaturgiában, a +mit miértben+ ugyanúgy hiszünk és ugyanúgy látjuk a működést".
Dolhai Attila hangsúlyozta: mindent el fog követni azért, hogy a színházban működő erős társulatot még nagyobb szeretet övezze a fehérvári közönség részéről. Ezért is terveznek olyan produkciókat az előttük álló félévben is, amelyekben a közönség egy kicsit még közelebb kerülhet a kedvenceihez – tette hozzá.
Jelezte, hogy a színház társulatát illetően nem tervez változást, a 2025/26-os évad pedig egy "megörökölt évad", amin nem kíván nagyban megváltoztatni.
Dolhai Attila kiemelte: szeretné elérni, hogy a következő évadokban a közönség már a bérlet megvásárlásakor pontosan tudja az előadások dátumait, ami sok előkészítést és sok szervezést igényel. Megjegyezte: éppen ezért az első időszakban kevés vendégművészt tudnak majd foglalkoztatni, de a fő cél úgyis az, hogy a Vörösmarty Színház saját társulata minél inkább előtérbe kerüljön.
A távlati tervekről szólva elmondta, hogy az önkormányzat kijelölte a célt: 10 éven belül nemzeti színházzá kell válnia az intézménynek, ezért építeni és tágítani szeretné a társulatot és a műfajokat is, a jelenleginél kicsit több zenés darabot kell színpadra vinniük.
Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott Szikora Jánosnak az elmúlt több mint 10 esztendőért, amelyben a régió egyik legfontosabb kulturális intézményévé vált a színház. Úgy vélte, a korábbi direktor vezetésével magas minőségű munkát végzett a Vörösmarty Színház csapata, ezt folytatni pedig nagy felelősség.
Dolhai Attilától azt kérte, hogy vigye tovább ezt a minőséget, és egészítse ki, emelje tovább, tegye hozzá azt, ami a személyiségéből, világlátásából fakad. A színház közösségétől, a társulat tagjaitól pedig azt kérte, hogy adják meg a bizalmat az új igazgatónak, hogy a közös munkát el lehessen kezdeni.
Dolhai Attilát június 27-én választotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójának a városi önkormányzat közgyűlése. Megbízatása augusztus elsejétől 2028. július 31-ig él.
A Vörösmarty Színház vezetésére a második körben kiírt pályázaton öten vettek részt. A kilenctagú szakmai bizottság mind az öt pályázót meghallgatta, náluk Dolhai Attila hét, Egyed Attila négy támogató szavazatot kapott, Forgács Péter, Meskó Zsolt és Moravetz Levente pályázatára nem érkezett támogatás.
Az egyes pályázókról szóló szavazáson Dolhai Attila pályázatát 17 igen vokssal, 4 tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés, majd a kinevezésről szóló határozatot 21 igen szavazat mellett, egyhangúlag fogadták el.