Kultúra
A valódi Jókai
A 200 éve született írófejedelem élete tényszerűen is rendkívüli helyzeteket hozott, amelyet ő maga tovább színezett lenyűgöző fantáziájával
Jókai Mór költői, írói tehetsége már nagyon korán feltűnt környezetének, két verse már kilencéves korában megjelent a Regélő című lapban. Ennek tudatában nem meglepő, hogy 1848-ban a márciusi ifjak között találjuk.
– Az 1840-es évek közepétől az alakuló félben lévő fővárosban él Jókai, a Petőfiék által alapított Tízek Társaságához tartozik, illetve Petőfi Sándorral közös lakásuk van, és a két évvel idősebb Petőfi eszméi nyilvánvalóan hatnak rá. Ő ugyan nemesi származású, de ezzel a nem nemesi, honorácior értelmiségi csoporttal érintkezik folyamatosan, amely félúton jár a köznemesi és a polgári réteg között, de akadnak kifejezetten alacsony származásúak, mint Petőfi, aki egy szabadparaszti közegből jön. Ez a sokszínűség segíti, hogy jól lássák a magyar társadalom feszítő ellentmondásait. Nem a liberális nemesi ellenzék lassú építkezését követnék, hanem arra a lehetőségre várnak, amikor az európai viszonyok lehetővé teszik a rendszer gyors átalakítását – idézi fel a regényíró korai éveit Hermann Róbert.
Az akkor még Jókay elfelejtett szerepe
Az utókor az 1848-as forradalom, március 15-e kapcsán elsősorban Petőfi, esetleg a jogász- és orvostanhallgatókat fellelkesítő Vasvári Pár szerepét hangsúlyozza, méltatlanul elhanyagolva Jókai jelentőségét.
– Kétségtelen, hogy ő maga is a későbbiekben Petőfi napjának minősítette március 15-ét, de a korabeli tudósítások egyértelművé teszik Jókai meghatározó szerepét is. Ő írja meg azt a kiáltványt, amelynek része a 12 pont, és ő az, aki ezt minden egyes helyszínen felolvassa, a Pilvaxban, a különböző egyetemi karokon, tehát legalább akkora kockázatot vállal ezen a napon, mint Petőfi a Nemzeti Dal elszavalásával vagy Vasvári a lelkesítő szónoklataival. Ez azért is érdekes, mert Jókairól az él a köztudatban, hogy óvatos duhaj volt, és nem az a lobogó forradalmár, mint Petőfi. A nagy napon azonban még nem látszik közöttük ez a fajta különbség.
A Laborfalvi-konfliktus
Március 15-e Jókai magánéletében is sorsfordító, hiszen ezen a napon a Nemzeti Színház előadása során ismerkedett meg Laborfalvi Róza színésznővel, aki a saját kokárdáját tűzte az író mellére, majd szerelem szövődött közöttük, ám a családja és Petőfi egyformán ellenezte a kapcsolatukat.
– Petőfinek elég sajátos és szigorú erkölcsi felfogása van. Már azt is rossz szemmel nézi, hogy Laborfalvi Róza idősebb a barátjánál, ráadásul egy házasságon kívüli kapcsolatból származik egy gyermeke, ami alapján úgy ítéli meg, hogy egy rosszerkölcsű nő, és ettől Móricot mindenképpen meg kell menteni. Ennek érdekében pedig szövetkezik Jókai édesanyjával. Az író ebben a kérdésben azonban határozottan a sarkára áll, ami egy jó döntésnek bizonyul, mert egy tartós, bensőséges, nagyon meleg kapcsolat alakul ki közöttük, ami egészen felesége haláláig tart. A tetejébe Laborfalvi menedzsernek sem rossz, mert egy anekdota szerint később az író akkor kap csak ebédet, ha már megírta a napi penzumot az aktuálisan készülő művéből.
Vitájuk Petőfivel
A forradalmat követően azonban Jókai fokozatosan egyfajta rendpárti lett, aki az alkotmányosság pártjára állt a radikálisokkal szemben, így Petőfivel is összekülönbözött.
– Április 11-ig, a Batthyány-kormány hivatalba lépéséig ő is úgy gondolja, hogy a helyzetből ki kell hozni minél többet, kifejezetten modern gondolatokat támogat, mint amilyen a nők emancipációja vagy a zsidóság egyenjogúsítása. Jókai is úgy gondolja, hogy messze nem tökéletes a létrejött rendszer, de szerinte nem kell szaporítani a radikális követelésekkel, fölösleges agitációval a kormány gondjait. Többek között, az említett Laborfalvi Rózához fűződő viszonya mellett, ezért is szakad meg egy időre Petőfivel a barátságuk.
– 1848 augusztusában zajlik az országgyűlésben a hadügyi vita, és Mészáros Lázár hadügyminiszternek a kompromisszumos javaslatát fogadja el a parlament, amelyet Vörösmarty Mihály is megszavaz. Ezen Petőfi annyira felháborodik, aki egy független nemzeti hadsereg híve, hogy egy versben nekimegy a költőtársnak, amit a Jókaival közösen szerkesztett Életképekben, annak tudta nélkül jelentet meg, mire Jókai ettől elhatárolja magát, így kialakul közöttük egy feszült viszony, és Petőfi lemond az újság szerkesztéséről.
Mór és Móric
Születését követően Jókay Móric névre keresztelték, és nevét részben az 1848-as forradalom hatására változtatta meg.
„Tudomásom szerint egyszerre mindkét formában használta keresztnevét. Íróként a Mórt alkalmazta, de magánéletében inkább a Móricot kedvelte, amelyet jól mutat az az anekdota, hogy amikor Tóth Lőrinc az egyik levelét úgy kezdte, hogy „Kedves Barátom Mór”, akkor ő visszaírt neki, hogy „Kedves barátom Lőr!”. Tehát a mindennapi életben a Móricot szerette, és az írói neve volt a Mór. Igazából nem tudjuk, hogy miért használta így. 1848-ban azonban a családnevét is megváltoztatta, és akkor a nemesi formát feladva, az „y”-ról „i”-re alakította, amelyet Görgei Artúrhoz hasonlóan haláláig tudatosan ebben a formában használt, ezzel is kifejezve polgári érzelmeit” – emlékeztet Hermann Róbert.
Az írói fantázia és a hitelesség
Megalkuvással azonban nem lehet vádolni Jókait, hiszen Jellačić támadását követően, 1848 őszén elkísérte Kossuth Lajost az alföldi toborzóútjára, és határozottan kiállt a nemzeti szabadság mellett, számos jelentős eseménynél személyesen is jelen volt.
– Általában elmondható, hogy az 1848-49-es eseményekre vonatkozó visszaemlékezései nagyon szórakoztatóak, de ezek nem mindig esnek egybe a korabeli forrásokkal. Az az általános kép, amit a Csataképek című munkájában lefest a korszakról, teljesen hiteles. A Két menyasszony című elbeszélés elején található egy leírás, amiben az 1849. januári visszavonulás eseményeit örökíti meg a szolnoki állomáson annyira hitelesen, hogy abból akár ma is lehetne egy forgatókönyvet készíteni. Az egyes elbeszélésekben ugyanakkor nagyon sok a regényes elem. Nyilván ezért nem történeti munkákat, hanem elbeszéléseket ír, de egyes esetekben még így is nagyon hiteles, mint a Brády család történetét megörökítő novellában, ami a dél-erdélyi román lázadásról és egy ottani magyar nemesi család kiirtásáról szól. Az egy megtörtént eset teljesen pontos megörökítése, ahol Jókai csak egy betűcserét tett a Brády család nevében. A történelmi atmoszféra azonban sokszor megdöbbentően hiteles, teljesen egybeesik a történeti forrásokkal.
Az aradi vértanú beszéli le az öngyilkosságról
Jókai mindig is szeretett az események középpontjában lenni, így Aradon tartózkodott az 1849-es fegyverletétel előestéjén, ahonnan menekülnie kellett, s majd csak hónapokkal később, amikor Laborfalvi Róza komáromi menlevelet szerzett számára, lélegezhetett fel a megtorlás veszélyétől megkönnyebbülve.
– Ha volt egyáltalán valóban ilyen menlevele… De mielőtt erre kitérnék, fontos a helyzetét megérteni. Jókai az utolsó pillanatig követi a kormányzatot, és ezeket az augusztusi napokat egy 1861-ben megjelent visszaemlékezésben örökíti meg. Egy nagyon életszerű leírást ad arról, hogyan néz ki ezekben a napokban a feldunai hadsereg, hogyan fogadják a temesvári csata hírét, miként zajlanak a katasztrófa napjai. Állítólag még az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében, valamelyik ismerősétől pisztolyt kér, és a későbbi aradi vértanú, Kiss Ernő tábornok beszéli le a tervéről. Azokban a napokban nagyon sokan érzik úgy, hogy az osztrák hatóságok kezére kerülve nemcsak a személyes szabadságuk, de életük is veszélyben lehet. Jókai is joggal gondolja, hogy mindenféle feketelistákon rajta lehet, és valóban volt olyan körözési lista, amin szerepelt a neve.
A komáromi menlevél története családi fricska lehetett
A fegyverletételt követően menekülését Rákóczy János, Kossuth rokona és titkára intézte, aki kocsit, lovat vett, felöltözött kocsisnak, felvette Jókait utasnak és vakmerően keresztülhajtott a szembe jövő orosz seregen.
– Jókai a menekülése során a Borsod megyei Tardonán köt ki, és onnan próbálja felvenni a kapcsolatot feleségével, Laborfalvi Rózával, aki időközben visszatér Pestre, és az újrainduló Nemzeti Színházban lép fel, mert valamiből meg kell élni. A komáromi erőd védői viszonylag kedvező feltételeket érnek el a császáriakkal zajló kapitulációs megállapodás során, amelynek értelmében az őrség minden tagja egyéni amnesztiát kap, illetve a hazatérők egy úgynevezett menlevelet, Geleitscheint kapnak, amiben szerepel, hogy az illető kicsoda, hová valósi és hová akar hazamenni. Az igazolás kiadását a komáromi magyar katonai hatóságok intézik, a személyre szóló kiállítás az egyes alakulatoknál történik. Lényegében „marokra megy” a végrehajtás, senki nem ellenőrizte, hogy hány darabot kapnak meg, és pontosan mennyit osztanak ki. Nagyon sokan, akik valahogy bejutnak Komáromba, szintén hozzájutnak a menlevélhez, bár nem tartoznak egyik alakulathoz sem. Ez amolyan egyéni életbiztosítás, hiszen büntetlenséget garantál. Sőt olyanról is tudunk, hogy a 48. szabolcsi honvédzászlóalj katonái kitöltetlen menleveleket visznek magukkal haza Szabolcsba, és az arrafelé bujdosóknak adnak ilyen igazolásokat. Jókai leírja, hogy a felesége is bejut valahogy Komáromba, és számára is szerez egy menlevelet, aminek a segítségével térhet vissza a fővárosba. Ezzel az a baj, hogy a leírás, amelyet az író a menlevélről ad, nem túl hiteles. Abból az látszik, hogy életében nem látott menlevelet, biztos, hogy nem volt ilyen a kezében, mert azt írja, hogy részletes személyleírás van benne. A valóságban semmi ilyen nem szerepel a menlevélben, sőt még az életkort sem kellett megjelölni. Azt viszont tudjuk, hogy egy Kovács János nevére kitöltött útlevéllel jut vissza a fővárosba, mert annak eredetije megtalálható az Országos Széchényi Könyvtárban. Meggyőződésem, hogy Jókai utólag fabrikálta ezt a történetet, aminek semmilyen alapja nincs. Nyilván emelni akarta a felesége presztízsét, és szerintem oda akart szúrni a családjának is, akik Komáromban éltek, de nem szereztek neki menlevelet. Ezzel is vissza akart vágni azokért a méltánytalanságokért, amelyeket a házassága miatt el kellett szenvednie a mamától, a testvéreitől és a rokonaitól.
A minősített felségsértés lehetősége
A forradalmat követő időszakban, majd a szabadságharc alatt Jókai folyamatosan ír, előbb az Életképekben, majd Debrecenben az Esti Lapokban, amely úgynevezett békepárti újságnak számított.
– A publicisztikai tevékenysége szolgáltathat okot a listára kerüléshez, hiszen a békepártinak nevezett lapban is olyanok jelennek meg, amik külön-külön is felségárulásnak minősülhetnének. Nem csupán az uralkodóról, de a dinasztiáról, Ferenc József édesanyjáról, Zsófia főhercegnőről, a kamarilláról is ír ilyen cikkeket. Ezeket is megfejeli egy opuszával, amit még az Életképekben közöl Bán Jellasicz címmel, és a horvát tábornok 1848-as nyári tevékenységét taglalja olyan kiegészítésekkel, amelyekben Jellačić és Zsófia főhercegnő innsbrucki találkozójára utalva azt sejteti, hogy nem lehet tudni, nem tőle származik-e Ferenc József. Ez már önmagában is a felségsértés minősített esetének minősülhetne. Jókai joggal gondolja azt, hogy ha elfogják, akkor előbb vágnak, és csak utána kérdeznek.
Dessewffy Dénesről mintázta Baradlay Richárdot
A történeti hűséget érdekes módon nem feltétlenül befolyásolja Jókai személyes álláspontja. Az egyik legjelentősebb művét, a Kőszívű ember fiait, amelyben heroikusan ábrázolja Buda bevételét, a szabadságharc fennkölt küzdelmét, 1869-ben a kiegyezést követően írta meg, amikor már maga is a dualizmus híve lett.
– Azt ne felejtsük el, hogy azok az emberek, akik részt vettek ezekben az eseményekben nem csupán kortársai, de sokszor személyes ismerősei. A Kőszívű ember fiaiban Baradlay Richárdék huszárszökése nagyon megegyező a Csehországból Dessewffy Dénes által hazahozott Nádor-huszárok történetével. Ők nem csupán jól ismerik egymást, de Jókai még segít is Dessewffynek a visszaemlékezései formába öntésekor, illetve a megjelentetés során. Azok közül a negyvennyolcasok közül, akiket nem végeznek ki, vagy nem halnak meg az emigrációban, nagyon sokan jutnak magas pozícióba a dualizmus idején. Ugyanakkor nem csupán elbeszélésekből származnak az információi, hiszen Buda ostroma idején a fővárosban van, és első kézből értesül az ostrom mozzanatairól.
A realistán gondolkodó Jókai
Az író pragmatizmusa a kiegyezés során is jól lemérhető, hiszen 1861-ben még a megegyezést elvető Teleki-párt tagjaként lett Siklós országgyűlési képviselője, majd a realitásokkal szembenézve a kiegyezés támogatójává válik.
– A kiegyezéshez való viszonya nagyon érdekes. Sokan mennek át hasonló lélekcserén, hiszen 1861-ben az olasz egység megteremtésekor és a Habsburg-állam válságát látva reálisnak tűnik a magyar függetlenségi küzdelem, de mire itthon újra fellángol erre az igény, addigra Olaszország az egyesülésből adódó saját problémáival van elfoglalva, és se ereje, se szándéka, hogy Ausztriával egy újabb háborút kezdjen. Azzal minden komolyan vehető hazai politikus tisztában van ekkor, hogy Magyarország fegyveres erők hiányában, megszállt államként nem tudja elindítani a függetlenségi küzdelmet. Nem csupán Jókai, de számos kortársa is felismeri ezt, és ezért lesz egészen az 1870-es évek közepéig a Tisza Kálmán-féle balközép párt tagja, amely alapvetően elfogadja a kiegyezést, de a magyar nemzeti érdekeket jobban érvényesítő változatot szeretne elérni. 1875-ben, miután létrejön a Deák Párt és a Tisza Kálmán nevével fémjelzett párt fúziója, majd megalakul a Szabadelvű Párt, mert azt is belátják, hogy Magyarország saját erejéből sokkal többet nem tud elérni, így a további közjogi követeléseikről lemondanak.
„Találkozás” Rózsa Sándorral
Az 1848 szeptemberi toborzóút érdekessége, hogy állítólag ennek során Kossuth Lajos megbízta lelkes hívét, hogy Rózsa Sándornak vigye el az amnesztialevelét.
– Jókai érzékletesen megörökíti ezt a találkozót, ám a dolog szépséghibája, hogy a korabeli forrásokból kiderül, miszerint ő megbíz egy futárt, hogy az adja át az amnesztialevelet. Ez a személyes emlékezet és a történeti források sajátos ellentmondása, ami persze nem egyedi eset Jókai életében, aki különböző okokból, de több esetben is visszaemlékezéseiben írói fantáziáját keverte a valósággal.
