ÉS AKKOR 90. – Akadémia

Néhány tanácskozást követően úgy döntöttek, hogy nem kizárólag egymás között tanakodnak Magyarország jövőjéről, hanem akkoriban még szokatlannak számító országjárásba kezdenek. Három-négy fős különítmények alakultak. Ezekben a közismerten nagy szónoki tehetséggel megáldott emberek mellett a társaság többi tagjai közül kerültek ki az egyre nagyobb számú vidéki rendezvényeken fellépők. A szervezéssel nemigen kellett bajlódni, sorra jöttek a felkérések, mindenhol szívesen látták Makovecz Imrét, Papp Lajos szívsebészt és Balogh János biológiaprofesszort.

A Magyar Művészeti Akadémia Budán, a Makovecz Imre vezette MAKONA építésziroda földszintjén volt. Ha az érkezők kikerülték a falról fenyegető Kapisztrán János gipszkeresztjét – a műtárgy Antall Jószsef Melocco Miklós által készített síremlékének volt az előtanulmánya – a látogató szép falépcsőkön érte el a földszinti művészeti akadémiát. Ennek nem túl nagy előtere után beléphetett a nagyterembe. Egy ovális asztal körül vagy két tucatnyi, nemes fából készült szék volt felsorakoztatva, rajtuk apró réztáblák az akadémikusok neveivel. A terem mennyezetén szintén ovális, lapos félgömbre festve ott világítottak a magyar égbolt csillagai. Eigel István festőművész hónapokig feküdt hanyatt a kupoladarab alatt, és helyezte el nagy műgonddal a csillagkép elemeit. Valami kedves elegancia jellemezte ezt a termet.

Az előtérből nyíló kisszoba a remek népművelő, művelődésszervező Kováts Flórián irodája volt, az MMA titkáráé. Az akadémiaalapító elnök, Makovecz Imre műterme, amit inkább műhelynek nevezhetünk, egy szinttel feljebb volt. Mindkettőjükről ma már díjat neveztek el. A két tucat akadémikusból meg már több száz lett, óriási apparátussal, ingatlanokkal és a mai magyar kultúrában meghatározó szereppel és befolyással.

Gyurkovics Tibor vitt be engem az Akadémiába. Megvolt a rendje ott mindennek, én például Vathy Zsuzsa akadémikussá fogadásakor kellett laudációt mondjak. Örömmel vállaltam. Különösebb izgalom nem volt bennem, a jóval korábbról ismert akadémikusok közvetlen szeretettel, mondhatjuk barátságosan vették tudomásul, hogy egy fiatal, na jó, középkorú író beszél pályatársáról. Nem volt nehéz, Vathy Zsuzsa írásait szerettem, őt meg tiszteltem. Akárcsak a férjét, Lázár Ervint. A nem éppen szokványos mondataim után – egy irodalommentes személyes történetet olvastam fel arról, hogy egy korábbi nyáron miként találkoztam Vathy Zsuzsával és a mögötte szuszogó Lázár Ervinnel Nemesvitán, miközben a legkisebb gyerekemmel a kommunista bogarak, a bodobácsok útjait fürkésztük – sikerem volt. Ágh István mosolyogva és lelkesen érdeklődött, hogy pontosan hol is voltunk akkor, amikor a bodobácsok fölött találkoztunk.

A nem túl gyakori akadémiai összejövetelekből nőtt hát ki ez az átmeneti politikai fellépést vállaló csapat, ami tehát nekiállt az országjárásnak. Makovecz Imre, Melocco Miklós, Gyurkovics Tibor, Ferencz Csaba, Fodor Miklós, Papp Lajos, Lanczerdorfer Erzsébet és Balogh János egészen a Fidesz, a kereszténydemokraták és a kisgazdák 1998-as választási győzelméig tette a dolgát.