Kultúra

Meghirdette 2025-ös évadát a Margitszigeti Színház

Most is az a cél, hogy a látogatók igényét korosztálytól függetlenül kiszolgálják

Meghirdette 2025-ös évadát a Margitszigeti Szabadtéri Színház, amely májustól szeptemberig várja a közönséget. A programban többek között a Pillangókisasszony és a Nabucco című opera, a Rudolf- és a Shrek-musical, Coco Chanel, a divatikon élete címmel balettelőadás, a Malevo táncegyüttes produkciója, valamint koncert, cirkusz és zenei show is szerepel.

Meghirdette 2025-ös évadát a Margitszigeti Színház
Az idei operabemutatók között van Puccini Pillangókisasszony című műve Francesca Sassu olasz szoprán és Joel Prieto (képünkön) madridi születésű tenor főszereplésével
Fotó: APA-PictureDesk via AFP/Herbert Neubauer

Az évente csaknem 100 ezer nézőt vonzó színház műsorpolitikájának célja, hogy a májustól szeptemberig tartó szezonok, a különböző érdeklődésű látogatók igényét korosztálytól függetlenül kiszolgálják – emelik ki a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Két musicalbemutatót is tart a színház. Frank Wildhorn és Jack Murphy Rudolf című történelmi ihletésű musicaljét Bakos-Kiss Gábor rendezésben tűzik műsorra. A Győri Nemzeti Színházzal közös produkciót két szereposztásban mutatják be júliusban.

A Shrek, a musical lesz a 2025-ös margitszigeti nyári szezon családi musicalbemutatója. A DreamWorks sikerfilmjéből írt musical zenéjét Jeanine Tesori komponálta, a szöveget David Lindsay-Abaire írta. A József Attila Színházzal közös bemutató Szente Vajk rendezésében, Túri Lajos Péter koreográfiájával lesz látható, a főbb szerepeket Ember Márk, Zöldi Csaba, Veréb Tamás és Tóth Angéla alakítja.

Augusztus 8-án Frank Wildhorn musicalgála címmel várják a nézőket, a világhírű szerző műveiből, a Jekyll és Hyde, a Rudolf, a Carmen című musicalekből válogatott esten közreműködnek a Budapesti Operettszínház művészei.

Az idei operabemutatók között van Puccini Pillangókisasszony című műve Francesca Sassu olasz szoprán és Joel Prieto madridi születésű tenor főszereplésével. Az előadásban közreműködik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Kodály Kórus Debrecen, a karmester Somogyi Tóth Dániel lesz. A produkció június 26-án és 28-án látható.

Giuseppe Verdi Nabucco című művében a címszereplő George Petean lesz, Anastasia Bartoli pedig Abigél szerepében látható. Az előadásban közreműködik a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen, a karmester Dénes István.

A Margitszigeti Színház nagyszabású eseménnyel ünnepli meg a Nemzeti Összetartozás Napját, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közösen. Az idei est különlegessége, hogy Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója először vezényel, Marina Chiche francia hegedűművész pedig először játszik a margitszigeti színpadon. A programban a magyar zene nagyjai, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő darabjai mellett Beethoven dallamai is felcsendülnek a koncerten. Marina Chiche előadásában Ludwig van Beethoven D-dúr hegedűversenyét hallhatja a közönség.

A színház jövőre is szervez gyermeknapi rendezvényt, amelyet film-zene-koncerttel, az E.T., a földönkívüli vetítésével zár. A közönség a teljes filmet láthatja, zenekari kísérettel. A Danubia Zenekart Ernst van Tiel vezényli.

A felnőttek számára Alfred Hitchcock Psycho című filmjét is műsorra tűzik, Bernard Herrmann zenéjével. A zenekari kísérettel átélhető filmklasszikus vetítésén a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát szintén Ernst van Tiel vezényli.

A Coco Chanel, egy divatikon élete kortárs balettelőadás Brnóból érkezik a Margitszigetre. A darabban a dzsessz, a francia sanzonok, a különleges ruhaköltemények, a dinamikus koreográfia és lírai jelenetek táncban mesélik el a híres francia divattervező életének főbb állomásait. Az előadás koreográfusa az együttes vezetője, Mario Radacovsky.

Argentínából érkezik a színházba a Malevo táncegyüttes előadása. A kizárólag férfi táncosokból és zenészekből álló csapat produkciójában a flamenco, a tangó és az ír sztepp elemei jelennek meg.

Az idei programban szerepel emellett a Lewis Carroll meséjéből készült Alice Csodaországban cirkusz-show is, amely ötvözi a táncot, az akrobatikát és a cirkuszművészetet.

A koncertek között van Gregory Porter amerikai jazz-soul énekes május 17-i fellépése. Maksim Mrvica zongoraművész Segmenti című műsorával érkezik a Margitszigetre. Újra fellép a Chico and the Gypsies zenekar, amelynek vendége Levon Minassian francia–örmény zenész lesz.

A hazai fellépők között van az Edda Művek, Takács Nikolas, a Budapest Bár és a Magna Cum Laude is. A színház bővülő programjában emellett hétvégi ingyenes gyerekelőadások, további koncertek, a Víztorony-kilátóban tematikus kiállítások, pünkösdi események, irodalmi és zenei események is szerepelnek. További információ a www.margitszigetiszinhaz.hu oldalon érhető el.

Kapcsolódó írásaink

Megszűnik az Erkel Színház

ĀMegkezdődött az egyeztetés az Erkel Színház és az oda meghirdetett programok átadásával kapcsolatosan az eddig üzemeltető Magyar Állami Operaház és az új intézmény leendő vezetői között