Öt szuper jó film 2024-ből, amely nagyon meglepte a nézőket

A Mad Max alapvetően eléggé maszkulin széria volt idáig, ömlött a vér, ment a csihipuhi meg az emberkedés, minden mennyiségben, de Furiosa (Anya Taylor-Joy) történetéhez érve nem mindenkinek esett le, hogyha egy történetben a lány a főhős, akkor ott nem szólhat minden a férfiakról.

Több különféle típusú nő sorsát is követi a film, és bizony így kevesebb idő marad a robbangatásra és a vérontásra, több az érzésekre meg arra, hogy megtudjuk, szegény Vérzsákból (Tom Hardy) hogyan lesz olyan férfi, aki ebben a sivatagban még talán nőt is kaphat, és persze, hogy Furiosa hogyan is vesztett el a fél karját.

A Joker új részét, amelyben Joaquin Phoenix alakítja Jokert, aki a korábbi rész férfi főszerepéért Oscar-díjat kapott, szintén nagyon várta mindenki, és a siker is biztosnak látszott, Lady Gagával sem lőhettek mellé az alkotók, hiszen a Csillag születik című filmben mindenki nagyon szerette.

De hiába volt most is pazar Joaquin Phoenix Jokerként, mégsem aratott osztatlan sikert, amikor a korábban emlékmű nagyságúra növesztett Jokert az új filmben emberléptékűre bontották le.

Az pedig, ha a csodálnivaló és egyben leköpdösni való, máskor röhögnivaló, mindenkor hibáztatható gonosz már nem is számít gonosznak, alaposan átrendezi a pályát. Nem bújhatunk el a pattogatott kukorica mögé, hanem mindent újra kell pozicionálnunk, és ez fárasztó, ijesztő, és minden, csak nem az, amit felhőtlen szórakozásnak lehet tekinteni.

A mozi népe meg is büntette a Furiosa és a Joker alkotóit és forgalmazóit. A vetítések nézőszáma és bevétele jócskán elmaradt a várakozásoktól, míg akadtak szép számmal olyanok is, akiknek az újmódi Mad Max és az éneklős-szerelmes Joker jobban tetszett, mint a korábbi részek.

Ridley Scott Gladiátor II-jétől nem tudni, mit várhatott előzetesen a közönség, hiszen a Russel Crow által alakított főhős a film végén hősi halált halt a nyílt színen, s még Ridley Scott sem támaszthatta fel.

A Gladiátor karcolhatatlan kerek egész lett, tökéletes lezárással. De azt persze tudhattuk az előző filmből, hogy van egy fiúgyermek, akit kimentettek a palotából, és messzi földre vittek az üldözők elől.

Ki másnak a története lehetett volna a Gladiátor II, mint az övé, akit felnőttként Paul Mescal alakít. Ez a hős esendőbb, emberibb, kevésbé kiforrott figura, mint Russel Crowe karaktere volt, Luciusnak fel kell nőnie a sorsához, de ugyanazt az utat bejárva, mint az előző Gladiátor, megadja a nézőnek reményt arra, hogy abban a világban, amelyben él, ha sok küzdelem árán is, de helyreállhat a rend, és utat törhet magának az igazság, és még bele sem muszáj halnia.

Csodálatos harci jeleneteket láthatunk mindkét filmben bravúrosan fényképezéssel. A látvány tekintetében a második részben Ridley Scottal kicsit elszaladt… az orrszarvú, például amikor olyan vízicsata-jelenetet ábrázolt, amire sosem került sor a Colosseumban.

De hogy ezt is meg a borzasztó majomharcot is mindenki megbocsátotta neki, az is mutatja, hogy a film a bemutató után nem sokkal már rekordbevételt termelt, majd két Golden Globe-jelölést kapott: az egyiket Denzel Washington bravúros főgonoszáért (a legjobb férfi mellékszereplő), a másikat kasszasiker-filmként.

Az Oscar-jelölések sem kerülték el a veterán rendező filmjét: ha a szűkített januári listában is bent tud maradni, indulhat a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő díjáért.

A Wicked című zenés film az Óz, a nagy varázsló előzménytörténete, és a négy égtáj boszorkányai közül kettőről: a gonosznak tartott nyugati boszorkányról és a jóságos déli boszorkányról szól.

A történet musicalként bejárta a világ zenés színpadait, de most az alkotók nem csak a nagyobbacska gyerekeknek és az ábrándos lelkű felnőtteknek készítettek pazar kiállítású és nemcsak szórakoztató, hanem nagyon is elgondolkodtató filmet, hanem mindenkinek, még a különféle modern mozgalmak (zöldek, feministák, vegánok) képviselői is megtalálják benne azokat a gondolatokat, amikkel azonosulni tudnak.

A korábbi Démona című film, amely a Csipkerózsika történetből ágazott ki, már megpendítette az ember és a természet között megromlott kapcsolatot, ami miatt Démona megharagszik és eltávolodik az emberek világától, de a Wickedben jóval plasztikusabb és testközelibb a téma kibontása.

Tanulóéveikben a nyugati boszorkányt (Cynthia Erivo) sokkal tehetségesebbnek, tudatosabbnak, felkészültebbnek látjuk, mint a jó boszorkányt (Ariana Grande), aki ingatag, nem tudja, hogy a szívére hallgasson vagy a társait kápráztassa el, tárgyi tudással is vacakul áll, de kitartóan kapar.

A nézők nagyon jól fogadták a sodró erejű vagány zenés filmet, ahogy a kritikusok meg a szakma is.

A Wicked négy Golden Globe-jelölést kapott. Január 6. hajnalán az alkotók átvehetik akár a legjobb filmnek, a legjobb női főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek, és a kasszasikernek járó díjat is.

Az Oscar-díjak listáján hat jelöléssel szerepel a film: esélyes a legjobb film, a legjobb női főszereplő és mellékszereplő díjára, továbbá a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb operatőr díját is elnyerheti.

Az Eretnek című horrorfilm láttán is alaposan meglepődhetnek a műfaj rajongói, hiszen ebben a filmben nem láthatnak majd csapatosan támadó zombikat, sem levágott testrészeket, nem lesz benne ördögűzés, viszont lesz benne például hitvita.

Akiket a társadalom két szélén a legilletéktelenebbnek szokás tartani vallási kérdésekben, vagyis egy ateista (Hugh Grant) meg két kisegyházas (mormon) térítő lány (Sophie Thatcher és Chloe East) találkozik, megpróbálják egymást megtéríteni, nem megy, de mivel horrorfilmben vagyunk, muszáj vérnek folynia…

A film tele van olyan humoros filmtörténeti és másféle művelődéstörténeti utalásokkal, amikre a horrorrajongó már ki van hegyezve, és még komoly egzisztenciális kérdések is felvetődnek benne, Hugh Grant pedig akkorát játszik, hogy esélyes is érte a Golden Globe-ra…

Tehát jó esély van rá, hogy az Eretnek a nem horrorfogyasztóknak is tetszeni fog, és mindenki talál magának benne valami érdekes, vicces és/vagy mélyenszántó fordulatot.

Mind az öt tavalyi film alkotói előtt le a kalappal, hogy kockázatot vállaltak, és nemcsak a primer nézői igények kielégítésére törekedtek, hanem arra is, hogy a filmekben felvetődő helyenként merész, felkavaró gondolatokkal segítsék, hogy a néző megértse és elfogadja a világban zajló, vagy hamarosan bekövetkező óhatatlan és a lehetséges változásokat.