Kultúra

Visszatért Eperjes Károly a Magyar Színházhoz

„Először nagyszínpadon a Magyar Színházban álltam, és azóta is az a lelkem vágya, hogy minél jobb színház legyen” – mondta Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki a 2024/25-ös évadban rendezői és színészi munkája mellett a Magyar Színház művészeti vezetőjeként mutatkozik be.

Visszatért Eperjes Károly a Magyar Színházhoz
Játszik, rendez és irányít is Eperjes Károly a régi-új színházában
Fotó: magyarszinhaz.hu/Tarnavölgyi Zoltán

– Mi az első élménye, ami a Magyar Színházhoz kötődik?

– Az első élményem olyan régre nyúlik vissza, amikor még Nemzeti Színház volt, és fiatalként fantasztikus színészeket láthattam itt. Én még láthattam Lukács Margitkát, Básti Lajost, Major tanár uramat, Sinkovits Imrét, Váradi Hédikét és még folytathatnám. Nekem elsősorban a színészek okozták a legnagyobb örömet, hogy ők mennyire jól játszanak együtt. Volt közöttük egy cinkos összekacsintás, miközben a színpadon játszottak. Ez volt az első élményem.

– És színészként?

– Színészként az volt az első élményem, hogy beugrasztottak három darabba harmadéves főiskolásként. Akkoriban többfelé is hívtak, de Major tanár úr itt játszott, ezért az osztály nagy része – köztük én is – az akkori Nemzetibe, azaz a mostani Magyar Színházba ment el játszani. Nagyon jó volt ez a három beugrás.

– Mik voltak ezek a darabok?

– Az egyik a Különc volt, amit Sinkovits Imre bácsival játszottunk, másnap beugrottam a Téli regébe, ott pedig Kállai Feri bácsinak lehettem a partnere. Oda voltam, meg vissza. A harmadik beugrásom pedig a Bánk bánban volt. Nagyon örültem.

– A három jól sikerült beugrás után kapott állandó szerepeket is?

– Az évad minden premierjében szerepet kaptam. Ezt, míg élek, nem felejtem el.

– Nagy ugródeszka volt ez akkoriban?

– Nagyon nagy, talán a legnagyobb. Szerepet kaptam a Szent György és a sárkányban, a Dante halálában és Mangolisként A konyhában is, ami hatalmas szakmai sikert hozott. De még ebben az évben eljátszhattam Aljoskát az Éjjeli menedékhelyben, ha lehet ilyet mondani, ez indította be a színészi karrierem. Éppen ezért volt egy kis lelkiismeret-furdalásom is, amiért a diplomamunka évében nem maradtam az akkori Nemzeti Színházban, hanem Kaposvárra mentem el játszani két évre, de aztán visszahívtak, és én azonnal jöttem.

– Miért ment el?

– Azért mentem el, mert tudtam, hogy ha itt maradok, nagy szerepeket még nem kaphatok jó ideig. Kaposváron nagyon jó rendezők voltak; majdnem ugyanazok, mint az akkori Nemzetiben: Ács János, Ascher Tamás, Gothár Péter. Ott rögtön főszerepeket kaptam, és akkoriban erre vágytam a leginkább.

– Vágyott a főszerepekre és a hírnévre?

– Persze, hogy vágytam a hírnévre. Ez a fiatal színész egyik velejárója. „Tessenek észrevenni, itt vagyok.” Kaposváron negyedéves főiskolásként megkaptam a legjobb epizódszereplő díjat. Az Ascher Tamás rendezte Élnek, mint a disznókban, Col szerepéért. Akkoriban azt éreztem, hogy ki kell próbálnom magam.

– De, amikor hívták, visszajött.

– Azonnal visszajöttem! A színház mellett a filmezés is Budapestre koncentrálta az életemet. De nem kaptam rögtön nagy szerepeket.

– Ez csalódást okozott?

– Nem, mert tudtam, hogy el fog jönni ez én időm!

– Mennyit kellett várnia erre?

– Amikor Zsámbéki Gábortól megkaptam Fabriziót a Mirandolinában, és együtt játszhattam Máté Erzsikével, Major tanár úrral, Udvaros Dorottyával, Csonka Ibikével, az hatalmas boldogság volt számomra. Ez a darab annyira csodálatos, hogy a legkisebb szerepe is főszerep. Ezt követte a Katona József Színház. Mert amikor szétvált az akkori Nemzeti Színház és a Katona, akkor én az utóbbit választottam. De először nagyszínpadon a Magyar Színházban álltam, és azóta is az a lelkem küzdelme és vágya, hogy minél jobb színház legyen.

– Most lesz lehetősége arra, hogy mindent megtegyen ezért!

– Tíz évvel ezelőtt is volt már lehetőségem rá, és akkor ugyanezzel a programmal nagyon jól indultak a dolgok, de aztán máshogy folytatódtak, és én nem írtam alá a szerződést. Most viszont belső késztetést érzek arra, hogy a Magyar Színházból egy igazán méltó színház legyen. Mivel a méltóságát még nem nyerte vissza teljesen, és a repertoárban vannak olyan előadások, amelyek sajnos nem azt képviselik, ami ennek a színháznak a méltóságát kellene, hogy képviselje.

– Mi az, ami méltó a Magyar Színházhoz?

– Ami az ifjúságot és a családokat nem rombolja, nem bántja, hanem szeretettel óvja, helyes értékrendre tanítja és nemesen jól szórakoztatja, a szó igazi értelmében. A jelenlegi repertoárban a 2023/24-es évadban felújított és új szereposztást kapott Rómeó és Júlia már ilyen. A készülő Hamlet, amit vágyva próbálok a társaimmal elkészíteni, valamint a Koldus és királyfi is, amit szintén hamarosan bemutatunk, már ezt az értékrendet képviseli. De ilyen a voltak között az Ármány és szerelem, vagy a Legyetek jók, ha tudtok, amik nagy szívfájdalmamra sajnos lekerültek a repertoárról. Terveink szerint hamarosan újra láthatóak lesznek új szereposztásban.

Kapcsolódó írásaink

A Magyar Passió az irgalomról szól

ĀEperjes Károly: Számtalan családnak számtalan fájdalmas tapasztalata van erről az időről, hiszen a film érinti Trianont, a kitelepítéseket, a kuláksorsot és sok más fejezetet, amelyekről keveset beszélünk