Kultúra

Alexandru Popa Pókfonálon című színművét mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

Szombaton mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban, a Játékszínben Rusznyák Gábor rendezésében Alexandru Popa dráma- és forgatókönyvíró Pókfonálon című színművét. A darab Magyarországon először lesz látható – közölte pénteken az MTI-vel a színház.

Alexandru Popa Pókfonálon című színművét mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház
Miskolci színház
Fotó: Facebook/Miskolci Nemzeti Színház

A közleményben Alexandru Popa elmondta: a darab „nagyon realisztikus”, a szereplők hétköznapi nyelvet használnak, és bár a szituációk „minden abszurditásuk és váratlan fordulatuk ellenére is életszerűek”, az egész történetet áthatja „az a fajta misztikum, ami magát a hitet, a vallást is körbeöleli”.

A sajtóanyag szerint a színmű egy döntés dilemmájáról szól és arról, hogy „az igazság kimondása nem mindig a legtisztességesebb dolog a másikkal szemben, azzal szemben, aki nem tehet semmiről, aki tehetetlen”.

A történet szerint a középkorú férj az éjszaka közepén azzal fordul a félig alvó feleségéhez, hogy másnap reggel, miután elvitte a kislányukat az iskolába, elmegy örökre. A feleség nem tudja, hogy csak egy rossz tréfa áldozata-e, vagy a férje valóban komolyan beszél. „A humorral és iróniával átszőtt szöveg végig az álom és a valóság vékony határmezsgyéjén mozog” – írták a színház ismertetőjében.

A darabban Lajos András, Fazakas Júlia, Prohászka Fanni, Simon Zoltán és Edvi Henrietta játszik. A Pókfonálon díszlettervezője, dramaturgja és a rendezője Rusznyák Gábor, jelmeztervezője Tihanyi Ildi.

Kapcsolódó írásaink

Ők kapták a Színikritikusok díját

ĀHúsz független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepeltek a Színikritikusok díja 14 kategóriájának várományosai között