Kultúra

„Kötelességemnek érzem zeneszerzőinket inspirálni új darabok komponálására”

Boldoczki Gábor a trombita kulturális szerepéről, egy pici postakürtről és a kínai előtapsolóról

Eötvös Péter Echo című művének magyarországi bemutatójára is sor kerül Boldoczki Gábor trombitaművész és Iveta Apkalna lett orgonista kamarakoncertjén, 2024. május 7-én a Müpában. Hogyan vált színpadképes, szólisztikus hangszerré az egyszerű rézcső? A „harmadik évezred trombitazsenije”, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja ennek a folyamatnak a tanulságait ismertette áprilisi székfoglaló előadásában.

„Kötelességemnek érzem zeneszerzőinket inspirálni új darabok komponálására”
Eötvös Péter Echo című művének magyarországi bemutatójára is sor kerül Boldoczki Gábor trombitaművész és Iveta Apkalna lett orgonista kamarakoncertjén, 2024. május 7-én a Müpában
Fotó: MMA

– Akadémia székfoglaló előadásának egyik alaptétele volt, hogy a trombita – az idők kezdetén annak fából készült változata – transzcendens üzenetek hordozójaként, közvetítőjeként kísérte az emberiséget. Trombitatanár édesapjának köszönhetően Boldoczki Gábor is születése óta hallja, értelmezi választott hangszerét?

– Mondjuk olyan nincs, hogy ne hallanánk, ha megszólal a trombita… Különleges hangjával valahogy utat talál az ember lelkéhez. A ráismerés élményével készültem az akadémiai székfoglalómra, tekintettem át a trombita szerepét a történelemben. Előadásomban arra törekedtem, hogy ne száraz, tudományos értekezést tartsak, vagyis a laikusok, ismerősök, barátok és családtagok – édesapám, feleségem zenész, a testvérem viszont informatikus – megértsék a mondandómat. Édesapám a kiskőrösi zeneiskola trombitatanáraként ment nyugdíjba, nekem természetes volt, amikor kilencévesen elkezdtem trombitálni. Ebben semmi kényszer vagy szigor nem volt, de arra azért odafigyeltek otthon, hogy rendszeresen gyakoroljak.

A rendszerességet magam is fontos tényezőnek tartom, bármibe fogjon is az ember, mert a gyakorlás meghozza gyümölcsét. Érdeklődési körömet meghatározta matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár édesanyám is, nem volt tehát egyértelmű, hogy zenei pályára lépek. De ettől még kitartóan gyakoroltam. Sok munka, küzdelmes időszak, és jó néhány fantasztikus tanáregyéniség vezetett el a sikerhez. 1996 őszén a genfi volt az első nemzetközi trombitaverseny, amelyen részt vettem, és átvettem a harmadik helyezésért járó díjat – épp a huszadik születésnapomon. Ezt jelnek vettem: akkor, aznap döntöttem el, hogy trombitaművész szeretnék lenni.

A teljes interjú itt olvasható: https://www.mma.hu/muveszeti-hirek

Kapcsolódó írásaink