Kultúra

A Várkert Bazár történetének képes tárlata

A Mesterektől élményekig – A Várkert Bazár történetei címmel nyílt meg csütörtökön az a fotókiállítás, amely a tíz éve megújult Várkert Bazár jubileumi kulturális évadának a nyitánya.

A Várkert Bazár történetének képes tárlata
Molnár György, az Omega együttes gitárosa (balról) a kiállítás megnyitóján
Fotó: MTI/Szigerváry Zsolt

A kiállítás a 2014-ben újjáépített épületegyüttes teljes történetét mutatja be a 19. század végétől napjainkig, három kiemelt korszakon keresztül – mondta Kiss Henrietta, a Várkapitányság tartalomfejlesztési vezető szakértője a tárlat helyszínen tartott megnyitóján.

A Várkert Bazár Ybl Miklós magyar építész tervei alapján épült meg 1875 és 1883 között. Az egykori Királyi Palota bővítéseként készült épület a Budapest fejlesztésének egyik első nagy sikere volt.
A kiállításon megtudhatjuk, hogy miként is nyerte el Ybl Miklós az építkezés vezetését, de arra is fény derül, hogy milyen híres szobrászok dolgoztak a Várkert Bazár műtermeiben. Emellett archív képeken nézhetjük meg többek között az épületegyüttes látványát a második világháború idejéből is.

Az idősebbek nosztalgiázhatnak a szabadtéri tárlaton, amelynek második szakasza az 1960-as éveket mutatja be, amikor a Budai Ifjúsági Park, akkori nevén az Ifipark működött a helyszínen. Olyan legendás zenekarok koncerteztek itt rendszeresen, mint a Hungária, az Omega vagy a Piramis.

A kiállítás megnyitóján Molnár György, az Omega zenekar gitárosa mesélt itteni élményeiről. A kiállított fotókon pedig még azt a srácot is felfedezte, akinek egyszer eladta a gitárját. A képek aláírásaiból az is kiderül, hogy hatvanas években milyen szigorú szabályok betartásával szórakozhattak a fiatalok az Ifiparkban. Az akkor már nagyon romos kultikus szórakozóhely 1984-ben zárt be.

A tárlat harmadik része a Várkert Bazár 2014-es megújulását mutatja be. Az újjáépítés szintén Ybl Miklós tervei alapján készült el, kiegészülve a jelenkor igényeivel, hogy minél színesebb, lehetőségekkel teli kulturális központtá válhasson. Ezzel pedig be is teljesítve Ybl Miklós álmát.
Ma már évi több tízezer látogatót fogad be, számos művészeti programra. Ezeknek népszerűségét mutatja például az is, hogy 75. alkalommal tartanak irodalmi esteket Juhász Anna irodalmár vezetésével, vagy hogy egyre több koncertet rendeznek itt.
A Mesterektől élményekig – A Várkert Bazár történetei című tárlat március 7-től június elejéig lesz megtekinthető az épület Glorietthez vezető rámpájánál. Ehhez kapcsolódóan lesznek családi tárlatvezetések, vagy április 27-én például egy történelmi játszóház várja majd az érdeklődőket. Május végén folytatódik a jubileumi programsorozat egy háromnapos művészeti minifesztivállal, amelyen ingyenes rendezvényekkel, eseményekkel, koncertekkel, irodalmi programokkal, workshopokkal és gasztromeglepetésekkel várják majd az érdeklődőket.

Kapcsolódó írásaink