Kultúra

A Hat hét sikere jelzi, nem csak a gagyi érdekli a nézőket

A márciusban bemutatott Hat hét című film továbbra is hódít a nemzetközi filmfesztiválokon, itthon pedig rendezője, Szakonyi Noémi Veronika elnyerte a Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb elsőfilmes díját. A rendezőnő beszélt a film születéséről, a forgatásról is a Várkert Bazár szabadtéri mozijában a film vetítése előtt.

A Hat hét sikere jelzi, nem csak a gagyi érdekli a nézőket
Remek nyáresti szórakozás a szabadtéri filmnézés
Fotó: Facebook/Varkertbazar

A nagy érdeklődés nem volt véletlen, hiszen különös hangulata van a Várkert Bazár szabadtéri mozijában vetített filmeknek, ráadásul a nézők az alkotókkal is találkozhatnak.

A Hat hét vetítése előtt Szakonyi Noémi Veronika sok érdekes történetet mesélt el az örökbe adás és örökbefogadás témáját feldolgozó filmjéről. Férjével, Vincze Mátéval – aki a film történetének írója – eredetileg dokumentumfilm akartak forgatni, mert már régóta foglalkoztatta az örökbefogadás témája. Erről azonban lemondtak, mert rájöttek, hogy nem lenne etikus egy ilyen nehéz és komoly döntés folyamatát kamerára venni, ezáltal akár befolyásolni is a végkimenetelt, ezért játékfilm lett belőle.

Szakonyi elmondta, hogy a covidjárvány időszakában mindössze 21 nap alatt forgatták le az összes jelenetet. „A rendező ugyan én vagyok, de minden jelenetet megbeszéltem a férjemmel, ezért valójában a konyhánkban született meg ez a film” – árulta el mosolyogva Szakonyi a családi vállalkozás titkát.

A Hat hét elsődlegesen a társadalmunkban az életet adó „láthatatlan” anyák szemszögét mutatja be, az örökbe adási folyamat lelki vívódásait. Ennek megjelenítéséhez sokáig keresték a megfelelő főszereplőt, végül Román Katalint választották, aki akkoriban készült a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijére. „A castingon hamar rájöttünk, hogy Katalin lesz az, aki megszemélyesíti majd a történet főszereplőjét, Zsófit.”

Zsófi gimnazista lány, a következő évben érettségizne, közben meg minden erejével készül az asztalitenisz-versenyekre, mert a sportban lát lehetőséget arra, hogy kitörjön addigi életéből, amelyben egy alkoholista anyával és kishúgával él. Ebben a szabadulási élethelyzetben lesz várandós, és elhatározza, hogy örökbe adja egy házaspárnak gyermekét, akik már nyolc éve várnak egy kisbabára.

A Hat hétben az örökbefogadót Balsai Móni játssza, aki a magánéletében is átélte ezt, ezért tapasztalata sokat tudott segíteni, főleg a lelki folyamatok ábrázolásában. A film pedig igazából pont ezeket a lelki folyamatokat igyekszik bemutatni, abban a hat hétben, amikor még az életet adó anya visszavonhatja az örökbe adás döntését.

A film sorra nyeri a különböző díjakat, a Magyar Mozgókép Fesztiválon is a szakmai zsűri a legjobb elsőfilmes díjat Szakonyi Noémi Veronikának ítélte. A legjobb női főszerepért járó díjat is Román Katalin kapta, megosztva Pál Emőkével, akinek a Magasságok és mélységek című filmben nyújtott kiemelkedő alakítását díjazták.

Nehéz témája ellenére a nemzetközi fesztiválokon is nagyon sikeres a Hat hét, nemrég a szicíliai KinEst Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó díjat kapta a nemzetközi zsűritől, és elnyerte a közönségdíjat is. A Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon Román Katalint külön díjazták a filmben nyújtott alakításáért, amit igazán megérdemelt, mert tehetsége mellett nagyon sok energiát fordított arra, hogy alakítása minél hitelesebb legyen. Például a forgatás előtt nem tudott profi szinten asztaliteniszezni, ezért két hónapig mindennap járt gyakorolni, sokszor napi öt-hat órát edzett. Ennek az lett az eredménye, hogy a néző azt hiheti, Román Katalin profi játékos, hiszen nem tűnt ki a többi élsportoló közül, aki a filmben szerepel.

A film egyik ikonikus pillanata a szülés jelenete, amely miatt a főszereplő felkészítőre járt, aminek hatására két felvételből sikerült a jelenetet rögzíteni.

A vetítés előtti beszélgetésen Szakonyi elmondta, hogy férjével jelenleg egy dokumentumfilmen dolgoznak. Vincze Máté már nyolc éve követi három miskolci lány életét, akiket örökbe fogadott egy amerikai mormon család. A mormon vallás szerint, amikor 18 évesek lesznek ezek a gyerekek, visszaküldik őket saját hazájukba, hogy térítsék szülőföldjük népét. Így előfordulhat, hogy a különleges történet Magyarországon fejeződik be.

Kapcsolódó írásaink