Kultúra
A Dal 2024 – Kialakult a dalverseny 40-es mezőnye

Az közlemény szerint minden eddiginél több, 60 produkció megmérettetésével vette kezdetét a magyar dalok versenye. A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri választotta ki az élő show produkcióit. A 40 előadó, illetve zenekar profi szakmai háttértámogatással mutatkozhat be A Dal 2024 színpadán. Az ítészek a döntést a zene minősége; a szöveg minősége; valamint a zene-szöveg kapcsolata – ahogy Ferenczi György fogalmaz: a dal szentháromsága – alapján hozták meg; továbbá fontos szempont volt; hogy a versenyzők megállják a helyüket élő adásban.
Szandi kiemelte, hogy nagyon tehetséges énekesek és zenészek jelentkeztek. Egri Péter szerint fantasztikus stílusbeli rétegződés figyelhető meg a mezőnyben. Minden könnyűzenei műfaj képviselteti magát: lírai; nagyívű dalok; rock; swing; jazz; pop nóták. Németh Alajos Lojzi a zsűri felelősségét hangsúlyozta, miszerint építő kritikákkal fejleszteni tudják a produkciókat és segíthetik az előadókat.
A Dal 2024 élő showműsorába továbbjutott versenydalok: Andalgó – Vigyen a szél; Arcidra – Egészben kell; Bradics Jácint – Miért félnék álmodni; a Bterv – Menjek vagy maradjak; Csintalan Márk – Számítottam Rád; az EVERFLASH – Nyisd ki a szemed!; Fekete Mátyás – Látom már; FLUIDIA – Miről szól ez a dal?; Galambos Péter – Ott marad; Györfi Anna & Kéméndi Tamás – Titkaim; HellóPisti – Elbújnék; HERE WE ARE – Együtt egyedül; Jazztelen – Kezeket fel; Jósa Tamás – Két szív; Juhos Zsófi & Patocska Olivér – Ma szerettem beléd; Junkies – Királyi többes; Kocsis Tibor – Egy életen át; Kollányi Zsuzsi – Új érzés; Kökény Dániel – Ugyanaz a ház; László Evelin – Legényes; Liana – A háztetők felett; LILy – Csalódás voltál; Magidom – Esendő halandó; MattSet – Veled álmodnék; MYRA MONOKA – Így Alakult; Name Project – Nekem; Negál – Nem lehetek más; OliverFromEarth – Annak idején; Patai Anna – Gondold át; Phoenix RT – Félszavak; Pink Dragon – Kánaán; PINKERS – A nap süssön ki; Quack – Sosem elég; Roy Galeri – Kiáltás; Sugarloaf – Nászinduló; Szabó Ádám és Szabó Jennifer – Kismadár; Szalma Annamária és Telek Attila – Százszor is; Szelina – Hazatért; Szinnyai Dóri – Igennel felel és Szirtes Dávid – Emelem poharam című szerzeménye.
A közlemény szerint szombat esténként a Duna showműsorainak házigazdái; Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várják nézőket. A versenyzők már gőzerővel; a zsűritől kapott első visszajelzések tükrében készülnek a válogató adásokra. A továbbjutó dalok az elődöntőben crossover feldolgozásban; míg a döntőben szimfonikus verzióban hangoznak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében.
A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója „Az Év Dala 2024” cím mellett egy teljes lemez elkészítésére nyer lehetőséget – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat – a nemzetközi Hansa Studiosban. Korábban olyan világsztárok rögzítették ott albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.
A Dal 2024 adásai február 10-től szombatonként 19:35-kor kezdődnek a Dunán.