Prózamaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban
ĀAz év novellái 2023 című antológia szerzői olvasnak fel és beszélgetnek rádiós újságírókkal életről, prózaírásról, meg mindenről
ĀAz év novellái 2023 című antológia szerzői olvasnak fel és beszélgetnek rádiós újságírókkal életről, prózaírásról, meg mindenről
ĀA karmestert a 90. születésnapján pénteken a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara is köszöntötte
ĀAz elbukott hibrid forradalom utóélete
ĀAz énekes házaspár felidézte éppen 41 évvel ezelőtti nyári esküvőjük részleteit
ĀAz új elnökség céljai között szerepel a médiaismeretek elvitele az ifjú korosztályokhoz, a felelősségteljes médiahasználat elősegítése
ĀEgyüttműködési megállapodást kötött a magyar közmédia és Kína második legnagyobb médiavállalata
ĀA kitüntetést Papp Dániel, a közmédia vezérigazgatója és Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója vette át
ĀAz iroda létrehozása szimbolikus lépés is egyben, megmutatja, ahogyan hazánk is kiemelten fontos európai ország
ĀPapp Dániel: A magyar közmédia elemi kötelessége, hogy minden, hazánkat érintő eseményről tudósítsunk, felületeinken megszólaltassuk az érintetteket
ĀA Dunán indult új magyar krimisorozat valódi hátteréről készített riportot a hétfői Kékfény
ĀA képviselő az adócsalási ügyben sérelmezte a közmédia anyagait
ĀAki másnak vermet ás...
ĀA NOB bejelentése alapján nem csak a felnőtt, hanem az ifjúsági játékok közvetítési jogait is elnyerte
ĀA felajánlásokat és az árverésből befolyt összeget az Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szolgáltatásainak fejlesztésére és fenntartására fordítják majd
ĀMTVA: hiába egy jogerős bírósági döntés, a balliberális sajtó cenzúrát kiált
ĀA színpadon kalapáccsal szétvertek egy televíziókészüléket
ĀPapp Dániel pontos tájékoztatást adott a működésükről az EBESZ küldöttségének
ĀA televíziós újságíró szakma része, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében egy-egy hosszabb esemény teljes ideje alatt a helyszínen tartózkodnak a stábok
ĀA zuglói képviselő a III. kerületben tölti az elkövetkező egy hetet
ĀA kezdeményezéssel kapcsolatos fő műsor december 18-án lesz
ĀA lengyel közszolgálati televízió is megemlékezett a szabadságharcosról
ĀA Guardian számára ismét a választások környékén vált fontossá, hogy a közmédiával foglalkozzon
Ā„Valótlan állítások terjesztésével próbálják a magyar polgárok millióit az általuk nézett és hallgatott csatornák ellen hangolni”
ĀAz MTVA a Médiatanácshoz és a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul
ĀA köztelevízió korábbi sikeres bábsorozatainak nyomába lép a hétvégén bemutatott, tizenkét részes Rozmaring kunyhó, amelyet fiatal bábművészek készítettek
ĀA művész hét évig vezette a Duna Televíziót
ĀMondj verset a nagyival!