Kultúra

Héttorony Fesztivál novemberben is

A Hagyományok Házában november 20-án zárul az októberben kezdődött, határokon átívelő programsorozat

Makovecz Imre időtlen tereiben zajlik október 20. óta, és november 20-ig tart a Héttorony Fesztivál építészeti programokkal, igényes koncertekkel, táncestekkel, könyvbemutatókkal, kiállításokkal és előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel.

Makovecz Imre emléktáblájának megkoszorúzásával és a Magyar Állami Népi Együttes gálájával zárul az idei programsorozat.

Héttorony Fesztivál novemberben is
Fordulj kedves lovam! – a Gönczöl zenekar bemutatója
Fotó: A Fonó archívumából

Az eseménysorozat két egymástól távoli, határon túli településen, Lendván és Csíkszeredán indult, Kolozsváron, Mátészalkán, Pakson is zajlottak rendezvények, de a következő napokban Makón, Mezőkövesden és Budapesten is találnak még programot az érdeklődők.

„Az igényes szórakoztatás mellett azt is fontosnak tartjuk, hogy a népzene és világzene hazai és külföldi csúcsteljesítményei eljussanak vidékre és a szomszédos országok magyarságához, valamint hogy a zene és építészet szerves kapcsolatára és lelki gyökereinkre ráirányítsuk a figyelmet” – mondta Kiss Ferenc művészeti vezető a programok kapcsán.

Budapesten, a Makovecz Központ és Archívumban november 15-én 18 órától mutatják be Keserü Katalin Makovecz Imre: Kísérletek-épületek. Az 1960–70-es évek című tanulmánykötetét. Közreműködik: Harmath Judit mozdulatművész.

Makón, a Hagymaházban november 17-én Építészeti kiállítás mutatja be Makovecz Imre családi házait. A Magyar Művészeti Akadémia egész napos látogatást tesz Makón. Este héttől fellép a Fitos Dezső Társulat Taven Baxtale című produkciójával.

Mezőkövesden, Táncpajtában november 18-án 11-től Paár Julcsi a gyerekeknek adja elő Rókatánc című programját. Kamasz Táncház kezdődik 14 órától a Sarjú Bandával, majd a Gönczöl zenekar és Enyedi Ágnes ad koncertet. Közreműködnek a Duna Művészegyüttes táncosai. Az estet a Gönczöl zenekar táncháza zárja.

A fesztivál november 20-án a Hagyományok Házában ér véget, a gálán fellép a Magyar Állami Népi Együttes és a Pro Musica Leánykar, Szarvas József színművész közreműködésével. Ezen a napon megkoszorúzzák Makovecz Imre emléktábláját is a Villányi út 8. alatt.

Kapcsolódó írásaink