Kultúra

Hatodik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált

A fesztivált a szervezők azoknak ajánlják, akik szeretnek új világokat megismerni

November 27. és december 3. között hatodik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált Budapesten, a Független Színház Magyarország szervezésében.

Hatodik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált
Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál
Fotó: Facebook/Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál

Az idén az Eötvös10 Művelődési Házzal közösen megvalósított fesztivál mottója: Generációk. Megannyi generáció el nem mondott története észrevétlenül határozza meg a családok sorsát és a közbeszédet – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A VI. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál során öt roma színház produkcióit ismerheti meg a közönség. Olasz, svéd, román és magyar alkotók saját tapasztalataikból merítve, valós és fikciós történeteken keresztül mutatják meg az európai múlt és jelen kevéssé ismert arcait.

A fesztivált a szervezők azoknak ajánlják, akik szeretnek új világokat megismerni, és nem riadnak vissza attól, hogy felülvizsgálják saját nézeteiket.

Az első produkció Lindy Larsson svéd színész, énekes, roma aktivista és a BonBon Band közös előadása. Az alkotók a svéd történelem kibeszéletlen szeletét dolgozzák fel a Tschandala/Tattaren című produkcióban. A műfajok között kalandozó projekt alapja August Strindberg cigányellenes regénye a Tschandala és Larsson személyes, illetve családi történelem-tapasztalata.

A Független Színház Magyarország két előadása – a Rothadó madarak és az Országépítők című darabok – a nagyapák, apák és fiúk terhelt viszonyait és az elmúlt fél évszázad társadalmi történéseit helyezi új keretbe.

Az olaszországi Rampa Prenestina Társulat Romnia című előadásában a roma és nem-roma nők társadalomban betöltött szerepe kerül az előtérbe.

A magyarországi Szívhang Társulat szegregáltan élő roma közösségek tagjait hívja a színpadra, hogy megosszák történeteiket, amelyek jobbára ismeretlenek a nagyközönség előtt. Az alkotófolyamatot megelőzte egy átfogó kutatás, melynek középpontjába roma nők, anyák, egészségügyi dolgozók, a női lét, illetve az anyaság köré épülő intézményrendszerekben tapasztalható szexizmussal és rasszizmussal kapcsolatos visszaélések kerültek.

A romániai Giuvlipen a Viral on Tiktok című produkciót mutatja be a fesztiválon. A társulat a legfiatalabb generáció felé fordul, akiknek életét egyre jobban a népszerű videómegosztó határozza meg. Mit tanulhatunk szüleinktől és gyerekeinktől, hogy jobban alakíthassuk saját életünket? Mi az, ami eltérő és mi az, ami közös bennünk romákban és nem romákban: emberekben? – teszik fel a kérdést az alkotók.

A fesztivál keretében november 30-án Kisebbségek színházi (ön)reprezentációja címmel a Független Színház Magyarország, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Színház Folyóirat közös workshopra hívja az érdeklődőket az Eötvös10 Művelődési Házba.

Kapcsolódó írásaink

Lakatos Mónika Indiában koncertezik

ĀÚjdelhi és jaisalmeri koncertje után a Kossuth- és Womex-díjas énekesnő a Magyar Zene Házában a capella koncertet ad, és mesterkurzust tart