Kultúra

Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában

Azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazták, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak

Öt fiatal művésznek ítélte oda idén a szakmai zsűri a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.

Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában
Budapest, 2023. szeptember 21. László Lili színész, az Orlai Produkció alkotóközösségének tagja, a Junior Prima Díj színház-, film- és táncművészet kategóriájának kitüntetettje (j) beszél az ünnepélyes díjátadóján a Duna Palotában 2023. szeptember 21-én. Mellette Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese (k) és Orlai Tibor színházi producer, a zsűri tagja. Az elismerést öt fiatal művésznek ítélte oda idén a szakmai zsűri
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az elismerést a kategória társalapítója, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese, Ginzer Ildikó adta át a csütörtöki budapesti díjátadó ünnepségen.

Hangsúlyozta, hogy egy ilyen elismerés nemcsak a múltról szól, hanem a jövőről is. „Nemcsak múltbéli teljesítményért kapják ezt az elismerést, hanem azért is, mert számítanak önökre a jövőben a hazai művészeti életben, a hazai közéletben” – mondta.

A díjat idén Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező, Hajdu Tibor színész, a Győri Nemzeti Színház tagja, László Lili színész, az Orlai Produkció alkotóközösségének tagja, Medveczky Balázs színész, a Vígszínház társulatának tagja és Tarnóczi Jakab, a Katona József Színház rendezője érdemelte ki.

Az elismeréssel, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Kapcsolódó írásaink