Kultúra

Koncertszínházi előadás mutatja be Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét az Erkel Színházban

A történet a szabadság/szerelem mellett megmutatja a Petőfi lelkében zajló dilemmát is

Szabadakarat címmel koncertszínházi darabot mutatnak be az Erkel Színházban október 21-én és 22-én. A színészek, énekesek, zenészek bevonásával született előadás Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét, közös életét járja körül modern felfogásban.

Koncertszínházi előadás mutatja be Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét az Erkel Színházban
Képünk illusztráció
Fotó: MH/Petőfi Kulturális Ügynökség

„Az előadásban nemcsak a próza, hanem a fizikai színház, a mozgás is hangsúlyos. Petőfi és felesége szerelmi életét visszük színpadra, és közben megpróbáljuk megmutatni a mai fiataloknak, hogyan öltözködtek, mit gondoltak a világról, a szabadságról, a hazafiasságról kétszáz évvel ezelőtt” – mondta Illés Gabriella producer a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, a három idősíkon, különböző helyszíneken játszódó történet a szabadság/szerelem mellett megmutatja a Petőfi lelkében zajló dilemmát is: karddal vagy tollal szolgálhatja-e jobban a hazát. „A darab nem a mainstream Petőfit mutatja be, hanem az identitását kutató huszonévest, aki akár a korunk fiatalja is lehet” – fogalmazott Almási-Tóth András, a Szabadakarat rendezője, aki a szövegkönyvet is jegyzi.

A darab egyik prózai főszereplője Staub Viktória, a prózai Petőfit Tóth Mátyás alakítja. Júlia énekes szerepében Schoblocher Barbara, a Blahalouisana együttes frontembere látható és hallható, Petőfit Ember Márk énekli. A történetmesélés során markáns karakterrel jelenik meg a trap műfajban népszerű két előadó, AKC Misi (Vellinger Mihály) rapper, producer és dalszerző, valamint Filo (Fuchs Benjamin) a magyar underground zenében jól ismert előadó. További szerepekben Mertz Tibor, Ruzsik Kata, Kiss Péter Balázs és Száraz Dénes látható.

Az alkotók szerint a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció vizuális kultúrájához, az Insta- és Tik-Tok videók tempójához és látványvilágához.

„A könnyűzene a mai fiatalok beszélt nyelve. A darab a pop-rock, az alternatív zene és az újhullámos rap izgalmas egyvelege, a tizenhat betétdalból tizenkettő pop-rock szám, négy pedig rap. Egy emberi, érző, mai friss figurát akarunk Petőfiben és Szendrey Júliában ábrázolni” – fogalmazott Bella Máté, a darab zenei producere.

A dalszövegeket író Hujber Szabolcs elmondta, hogy átdolgozta Petőfi versszövegeit, de azok jól felismerhetők. Schoblocher Barbara különlegesnek nevezte, hogy egy zenés színház keretében tudják bemutatni a hazai alternatív zeneiséget.

Bella Máté társszerzőként Jancsó Gábort (Blahalouisana) és Furák Pétert (Follow the Flow) kérte fel maga mellé, a darab dramaturgja Szokolai Brigitta, a díszlet és látvány Rajcsányi Balázs munkája, a jelmeztervező Kiss Márk, a darab koreográfusa Kulcsár Noémi.

A Szabadakarat október 21-én és 22-én 15 és 19 órakor lesz látható az Erkel Színházban. A Petőfi Sándor bicentenáriumi emlékévben az idén tízéves TulipánTündér Produkció a MySpace Produkcióval koprodukcióban (társproducer Lutter Imre és Korompai Gábor) viszi színre a darabot, a Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával.

Kapcsolódó írásaink