Kultúra
Amikor távol van a király
A budapesti Nemzeti Színházban bemutatták az új Bánk bánt
Vidnyánszky Attila 2002 óta foglalkozik Katona József drámájával, amelyet többször is színpadra állított. A Bánk bánt tartja a legjobb és legfontosabb magyar drámának, amely folyamatosan foglalkoztatja és inspirálja. Többnyire idősebb színészekre szokták bízni a mű kulcsszerepeit megformálásuk nehézsége és összetettsége miatt, a rendező azonban úgy érzi, fiatal színésznövendékei, akik nagyjából egyidősek a dráma történelmi alapját adó események szereplőivel, felkészültek arra, hogy elbírják ezeket az óriási szerepeket.
Márciusban már a javarészt fiatalokból álló közönség egy még nem teljesen kész beavató színházi előadást láthatott, amelyet lelkesedéssel fogadtak.
Az előadás azóta is változott, kifejezőbb lett például a nyitójelenet, amelyben Bánk bán visszatér a királyi városba, és a hátára emelt kard mint súlyos kereszt villan meg. De a kardot nem viszi magával, békességet akar, csak éppen semmi nem úgy alakul. Úgy is lehet érteni a nyitányt, hogy a kezdet egyben a vég, Bánk kardját, keresztjét, sorsát letéve távozik a fénybe, de majd csak a lélek sötét éjszakája után, amelyet most előbb még végigélhetünk vele.
A 13. század idején játszódó történetben a király több éve távol van. A védtelenek és az alávetettek fölött nincsen védernyő, nincs varázsszó, amely a hatalmával visszaélőt megállítaná, akinek pedig hatalma van, tehet bármit hajlamai szerint. Ez itt a lélek sötét éjszakája. Most kiderül, kiben mi lakik, ki mire képes, és mire hajlandó. De az is kiderül, kinek mi fontos igazán ebben az életben. Most felnőhet, erejét és gyengeségét is megtapasztalhatja, aki bele nem rokkan, bele nem hal, bele nem őrül a próbatételbe.
A király, II. András (Berettyán Nándor) országát királynéjára, Gertrudisra (Ács Eszter) és az ország első urára, Bánk bánra (Berettyán Sándor) bízta. Kormányozhatnának szépen, egyetértésben, míg a király hazatér a háborúból, de Gertrudis a magyarok javait saját népéből jött kíséretének osztogatja, az idegenek behajtókat ültetnek a magyar parasztok nyakára, a magyar urak, meg úgy egyáltalán a magyarok lázadoznak.
Bánk országjáró körútra indul, hogy lássa, mint mennek a dolgok Hunniában. Erről az útról tér haza álruhában egy hívásra, hogy még rosszabbat lásson, és lekéssen arról, hogy számára a legdrágábbat, Melindát (Barta Ágnes) megmentse.
A király távolléte a magyar történelemben nem egyetlen véres hosszú sötét éjszaka, nem is néhány cudar év, hanem régóta tart, és nem látjuk a végét. A távol lévő király egyben egy ex lex-állapot metaforája, amelybe bele lehet érteni Trianon égbe kiáltó igazságtalanságát és más, nemzetközi árulásokat, a mostani EU-s küzdelmeket és a vérző Kárpátalját is.
Ha tényleg arról akarunk szólni, mi történik velünk, akkor ezek a külső körülmények mind beletartoznak abba a helyzetbe, amelyben élnünk, halnunk, boldogulnunk kell, és mérlegre is ebben a térben kerül, hogy számunkra egyénileg mi az, ami és aki igazán fontos, mit nem veszíthetünk el.
Az országba a királynéval érkezők egészen más energiákkal, más stílusban élnek, mint az itteni magyarok, nincs a két csoport között párbeszéd, összehangolódás, nem is igen találkoznak, hisz ki menne el közülük a királyné dombérozó báljára. Melinda is csak udvariasságból van ott. Ottóval (Herczegh Péter) is csak azért beszél, mert szánja a herceget megjátszott elesettsége és folytonos panaszkodása miatt.
S aztán ott van Biberach (Szabó Sebestyén László), a lézengő ritter, aki különféle előnyök reményében mindenkit összezavar, tanácsait követve a hitszegés, az aljas szándék, a gonoszság, a pusztulás nem marad puszta gondolat.
Ebben a töredezett, sokszínű, sokszálú világban soha nincs csend, de a különféle csoportok, hatalommal bíró emberek nem értik egymást. Egymás mellett, egymás ellen léteznek, forrnak az indulatok, és nem látni a zűrzavar végét.
Vidnyánszky Attila rendezésében mindezt plasztikus képeken vehetjük szemügyre, akárha grafikonokon látnánk.
Egy tömbben táncolnak a lázadó magyarok, mellettük az idegenek színes csoportjában ott van Ottó, ott a piros nadrágos királyné és ott van, pontosabban mindig rosszkor és rossz helyen van az Ottóba szerelmes Izidóra is.
A meráni urak (Bordás Roland, Horváth Márk) hol dorbézolnak, hol ábrándosan, németül éneklik John Lennon híres Let it be című dalát, máskor az Animals egykori híres örökzöldje, A felkelő nap háza hangzik fel a darabban, vagy éppen a magyarok az Édesanyám rózsafája című népdalra táncolnak, de lehet, inkább a másik versszakra kellene asszociálnunk, amely úgy kezdődik, hogy Én vagyok az, aki nem jó?
A hangzavar szünetében felhangzanak gyermekhangok is. Egy szemüveges kicsi királylány arról énekel, hogy valamit elrontottam, de nem baj.... A dadája (Varga József) meghatottan ölelgeti.
Az előadás folyamán a tér hol kinyílik, hol bezárul a hatalmas szürke oszlopok mozgása által. A színpad két oldalán régi szövőszékeken asszonyok dolgoznak, szövik a sorsunkat, szövik a történetet, amely majd felemelkedhet a darab végén látható szőtteseken a morfogenetikus mezőbe, vagyis a kozmikus emlékezet terébe.
De addig még egyszer rosszul dönt Gertrudis, és rosszul dönt Bánk is. Ottót talán le lehetne beszélni Melinda meggyalázásáról, de a királyné nem akarja, hogy Melinda felemelt fejjel járjon, hanem hogy elbukjon, és ezáltal fölötte is hatalma legyen. Bánk pedig nem hisz az első szóra Melinda ártatlanságában. Mind a ketten távol vannak attól fejben és szívben, hogy a kísértéseiktől maradéktalanul megmenküljenek.
De a király akkor érkezik, amikor már nincs mit megmenteni.
Berettyán Nándor II. Andrása pont úgy néz ki, ahogy a magyar királyok a régi képeken. Fiatal, sovány, sötét haja, arcszőrzete beborítja az arcát, koronája mélyen a fejébe húzva.
Hamar kiviláglik, mi az ő karizmája. Ugyanolyan személyes szeretettel tud odafordulni mindenkihez, aki körülötte van. Ez a végtelen vegyértékű szeretet összeköti a békétlenkedőket, egymásra acsarkodókat, nagyon különböző anyagból faragottakat, amikor már két hosszú felvonáson keresztül végignéztük, miképpen lehetetlen ez.
A klasszikus drámák színpadra állítóinak az is feladatuk, hogy a mű örökbecsű, szólássá vált mondatait a szereplőkkel hitelesen mondassák el az új meg új rendezésekben. Itt a veszteségről szóló híres mondatok többször is elhangzanak, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a maga fájdalma mellett az embernek el kell ismernie mások szenvedését is ahhoz, hogy igazságot és békességet kaphasson.
Berettyán Sándor fiatal kora ellenére vagy azzal együtt valóban elbírta Bánk szerepét, még torokszorítóbb így a mű, hogy igazi ifjakat látunk, amint összedől minden, amiben hittek, az életüket sem biztos, hogy meg tudják menteni. Barta Ágnes Melindája tiszta, gyermeki, némiképp az anyaországban élő „székely lány" archetípust idézi. Szabó Sebestyén László Biberachja némiképp a Batman-filmek Jokerére hasonlít, ami izgalmas áthallás lehet a mai néző számára.
Ács Eszter Gertrudisa vaskemény, Ottóval (Hercegh Péter), aki lagymatag, bizonytalan, de kéjsóvár, izgalmas kettőst alkotnak. A boiótiak: Rubold Ödön (Mikhál) és Szép Domán (Simon) szintén nagyszerű alakítást nyújtanak. A meráni urak kettőse: Bordás Roland és Horváth Márk is emlékezetes.
Berettyán Nándor magyar királya telitalálat a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina részéről is. A darab viseletvilága bátran és nagy természetességgel alkalmazza azokat a vívmányokat, amelyek megszülettek a stilizált, de mégis a régi korokat idéző történelmi ruházatok terén a színpadokon és a történelmi filmekben.
