Kultúra

Megnyílt a 37. Mesterségek Ünnepe

A Mesterségek Ünnepe a kezdetektől államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódik

A Mesterségek Ünnepe mára viszonyítási ponttá vált, amelyhez sokan igazítják nyári programjaikat – mondta el a 37. alkalommal megkezdődött rendezvénysorozat pénteki megnyitóján a budai Várban a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Megnyílt a 37. Mesterségek Ünnepe
Mesterségek Ünnepe a budai Várban
Fotó: MH/Purger Tamás

Závogyán Magdolna emlékeztetett arra, hogy a Mesterségek Ünnepe a kezdetektől államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódik.

„Augusztus 20-án még csodálatosabb magyarnak lenni: lendületet, megerősítést jelent ez a hétvége az új kenyérrel, vidám, reményteli jövőt álmodó forgatagával” – fogalmazott.

Elmondása szerint a népművészet, a népi hagyomány nem muzeális érték, ezek a mesterségek ugyanis virágoznak, az ősi tudás itt munkál a kézművesek munkáiban és a mesterek szívében is.

A Mesterségek Ünnepe sűrítve, teljes horizonton vonultatja fel mindazt az örökséget, amelyre büszkék lehetünk – közölte.

Az idei rendezvény kiemelt témája a parasztkonyha kelléktára, míves használati eszközei, a díszvendég pedig Csehország „magyar szívhez és ízléshez közel álló” népművészete – mondta el Závogyán Magdolna.

Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa kiemelte, hogy a Mesterségek Ünnepe a magyar kultúra, hagyományok és szülőföld szeretetének ünnepe is.

„Hagyományaink, gazdag örökségünk továbbadása közös feladatunk és közös felelősségünk” – mutatott rá, hozzáfűzve: a népművészet a magyar kultúra szilárd sarokköve.

Böröcz László figyelmeztetett arra, hogy Európa akkor lehet sikeres és erős, ha nemzetei nem felejtik el gyökereiket, és tisztelik egymás kultúráját, kitért továbbá a budai Várnegyedben jelenleg is zajló, nagyszabású rekonstrukciós munkálatokra is.

Terezie Radomerská, Prága I. kerületének polgármestere elmondta: annak ellenére, hogy a Mesterségek Ünnepe a helyi, magyar hagyományokra támaszkodik, nagyon jó hírnek örvend hazájában is; ennek köszönhetően vannak itt résztvevők Csehországból, Morvaországból és Sziléziából is.

A csehek számára a magyarok egy vidám nép, jó borral, paprikás ételekkel, egy büszke, lovas nemzet, a nyelv miatt azonban Magyarország sejtelmes és érthetetlen ország is – jegyezte meg a polgármester.

Beszámolója szerint Prágában is próbálkoznak a Mesterségek Ünnepéhez hasonló rendezvényekkel, amelyeken a helyi mesterek, hagyományőrzők találkozhatnak. Hiszen a hagyományok, a kézművesség azok a gyökerek, amelyek megtartanak egy nemzetet – emelte ki Terezie Radomerská.

Kolozsvári István, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke felidézte, hogy 37 éve csodaszámba ment, amikor a szövetség elindította a Mesterségek Ünnepét a budai Várban, Szent István király ünnepéhez kapcsolódva.

A fő cél azóta is a hitelesség fenntartása, hiszen a hagyomány sosem volt statikus, mindig reagált az adott korra – hangsúlyozta, hozzátéve: mára a népművészet elkezdte visszanyerni az őt megillető rangot, de igazi értéket csak a stílus tisztasága őrizhet meg.

A rendezvény idei díszvendége Csehország, kiemelt témája pedig a népi parasztkonyha kellékei. Az érdeklődők mintegy ezer, magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik meg, és csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják a mesterségeket a budai Várban péntektől vasárnapig.

Kapcsolódó írásaink