Amerikában is Magyarországot ünnepelték
ĀAz Amerikai Magyarok Kenyerének elkészítésével emlékezett a washingtoni magyar közösség az államalapítás ünnepére
ĀAz Amerikai Magyarok Kenyerének elkészítésével emlékezett a washingtoni magyar közösség az államalapítás ünnepére
ĀA Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint nagyobb területen és több mindent láthatnak majd az emberek augusztus 20-án
ĀA diaszpórában élők megmaradásának záloga a közösség
Ā„A pogány államból lett Magyarország ma a keresztény Európa védőpajzsa”
ĀNavracsics Tibor szerint ha nem adunk megfelelő választ a szomszédban dúló háborúra, nemzetünk veszélybe kerül
ĀIsten egységre hív minket Krisztusban, ezt értette meg és érezte át Szent István
ĀKözös felelősség, hogy ezer év múlva is magyar szótól legyen hangos a Kárpát-medence, mondta Nacsa Lőrinc
Ā„Mi, magyarok sokszor hamvainkból keltünk újra szárnyra”
ĀA házelnök Székelyföldön ünnepelt, ahol elmondta: Európának el kell indulnia a megtisztulás útján
ĀA bázisokat a külön erre a célra készített digitális térképen bárki pillanatok alatt megkeresheti
ĀA Mesterségek Ünnepe a kezdetektől államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódik
ĀA Skóciában élő magyarok első alkalommal tartanak „intenzív, identitást erősítő” rendezvényt
ĀAz augusztus 20-i állami rendezvénysorozat keretében Budapest ikonikus helyszínei ingyenes programokkal várják az ünneplőket
ĀTöbb mint 20 helyszínen lesznek programok, melyekből ízelítőt adunk cikkünkben
ĀAz ötszáz főnél nagyobb rendezvényekről a kormány a jövő héten dönt