ÉS AKKOR 5. – Forradalom

Szeptemberben leváltották a főszerkesztőt, Kulin Ferencet, amelynek nyomán a teljes szerkesztőség felmondott, majd az arra az időre egyáltalán nem jellemzően példátlan tiltakozási, egyúttal a folyóirat mellett kiálló szolidaritási akció bontakozott ki. A lényegében „ellenforradalminak” ítélt Bibó-szám decemberben nem jelenhetett meg.

Elég meleg ősz volt akkor, így minden nehézség nélkül bemotorozhattam a Bertalan Lajos utcai szerkesztőségbe. Ez éppen azon a napon volt, amikor Kulin Ferencet, Aczél György parancsára, leváltották. Minden szerkesztő ott nyüzsgött az irodában. Kulin Ferenc egész délelőtt váltott beszélgetőtársakkal sétált az utcán. Alexa Károly szinte az érthetetlenségig hadarva szidta a rendszert. Czakó Gábor időnként csatlakozott az utcán sétálókhoz. Mányoki Endre ült az asztalánál, tollával az igen sűrű haja alatti fejbőrét vakargatta. Markovics Mara rengeteg kávét főzött.

Úgy dél felé Kulin bejött az utcáról, kezébe vette a telefonkagylót – hol volt még akkor a mobil – meghallgatta, amit mondtak neki, lerakta a telefont, és azt mondta: mozgolódás van az egyetemen, ki jön velem? Alexa, aki szintén az ELTE-n dolgozott, intett nekem, gyerünk, Pali, te ülsz mögöttem. Kulin Ferenc zöld Zsigulija gyorsan kikanyarodott a Bertalan Lajos utcából, a Bartók Béla útra. Mind a hárman, de főleg én ott hátul, a mögöttünk haladókra figyeltünk, jönnek utánunk, kérdezgettük egymástól, és úgy tűnt, egy fekete Volga nem nagyon akar leszakadni rólunk. A titkosrendőrség. Elég izgatottan zúgtunk át az Erzsébet hídon, és kanyarodtunk rá aztán a Pesti Barnabás utcára. Az ELTE Bölcsészkarának főbejárata előtt – ez jellemző az akkori autómennyiségre – volt parkolóhely. A főszerkesztő és helyettese, mögöttük velem, izgatottan lépett be a belső csapóajtón. Az előtérben a mindenféle közleménnyel teliaggatott hirdetőtáblán ott lifegett egy nagybetűkkel teleírt plakátféle. Olyasmi volt rajta, hogy kiállunk tanáraink mellett, követeljük a Mozgó Világot, a magyar kulturális élet egyik legjelentősebb fórumát az eddigi szabadságában meghagyni és szerkesztőit dolgozni engedni. A már nem tudom hányadik évfolyamos és szakos ELTE-hallgatók.

Kulin sápadt arccal fordult felénk, gyerekek, ez forradalom. Ilyen itt még nem volt. Alexa szokása szerint tréfával próbálta leplezni felindultságát és meghatottságát, azért neked nincs szakállad meg bajszod, mint Petőfinek, és már nem is vagy olyan márciusi ifjú féle. Esetleg te felléphetnél, mint Vasvári Pál, mutatott rám. Ott toporogtunk még egy kis ideig, aztán Kulin és Alexa elindult fölfelé a lépcsőn, megyünk a szobánkba, integettek, majd később találkozunk. Néhány percig még ácsorogtam az előtérben, aztán elmentem a hetes megállójába, és visszabuszoztam a Bartók Béla útra. Megkerestem a Komár mopedemet, és mivel a Mozgó Világ szerkesztőségében már senki nem volt hazamotoroztam.

Ha vannak az életnek fölemelő, felszabadító percei, akkor ez az eseménysor minden egyes pillanatával ezeket a perceket percegtette. Szabadok voltunk.