Kultúra

Több mint százezren látták Milánóban a magyar tervezők munkáit

Az MDDÜ célja, hogy a jövőben további nagy nemzetközi dizájnrendezvényen és vásáron nyújtson bemutatkozási lehetőséget

A több mint százezer látogató vett részt április 17. és 23. között a milánói divathéten, amelyen a magyar formatervezők és iparművészek is bemutatkozhattak

Több mint százezren látták Milánóban a magyar tervezők munkáit
Több mint százezren látták Milánóban a magyar tervezők munkáit
Fotó: Facebook/Hungarian Fashion & Design Agency

Az olasz divathét két helyszínén, az Alcován és a Rossana Orlandi Galériában negyven magyar dizájner márka mutatkozott be – közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) kedden az MTI-vel.

A rendezvényt Milánó több helyszínén rendezik meg, ahol több ezer kiállító mutatja be bútorait és lakberendezési kiegészítőit a dizájn iránt érdeklődő közönségnek. Az Alcován 37 magyar tervező és iparművész 121 tárgya kapott helyet, ahol egy 150 négyzetméteres térben volt látható a Budapest Select kiállítás. Bonta Gáspár, a bemutató kurátora egy hat részre tagolt koncepciót tervezett, amelynek fő üzenete, hogy a kortárs tárgyakhoz tradicionális történetek fűződnek, valamint az innováció és a technológia ötvözése a tradicionális anyaghasználattal jelentheti a magyar dizájn jövőjét.

A közlemény idézi Forintos-Szűcs Anitát, az MDDÜ vezérigazgató-helyettesét, aki szerint a magyar tervezők alkotásai felkeltették a nemzetközi szakma figyelmét, és több világhírű bemutatóhely is érdeklődött a Budapest Select válogatás iránt. Kiemelte: „Nagy megtiszteltetés és szakmai visszaigazolás számunkra, hogy közülük Rossana Orlandival működhetünk együtt, akinek galériája az elmúlt 20 évben az avantgárd és eklektikus tervezés egyik legmeghatározóbb helyszínévé vált, ezek a stílusjegyek pedig a magyar tervezőktől sem állnak távol.” Kifejtette, hogy az ügynökség abból a célból hozta létre Budapest Select ernyőmárkát, hogy az egyéni jellemzők megtartása mellett, erős és egységes kommunikációval, nagyobb láthatóságot biztosítson a magyar márkák számára.

Az Alcovan showroomok képviselői, belsőépítészek, építészek, egyéni vásárlók és a szakmai újságírók egyaránt megjelentek, a magyar tervezők munkáiról pedig olyan nemzetközi lapok is beszámoltak, mint az olasz Corriere della Sera, a Vogue, a Domus, a Repubblica, az Elle Decor és az Artribune.

Rossana Orlandi galériatulajdonos által személyesen kiválasztott három tervező nyolc terméke a Rossana Orlandi Master Galériájában, a Rocollectible design című kiállítás keretében is megtekinthető volt. Rossana Orlandi több mint 20 éven keresztül a divatvilágban dolgozott, ezután tért át a dizájn területére. Számos tehetséget fedezett fel, ezért jelent elismerést, hogy a kiválasztott magyar tervezők termékei a továbbiakban is megtalálhatók lesznek Rossana Orlandi galériájában.

Az MDDÜ célja, hogy a jövőben további nagy nemzetközi dizájnrendezvényen és vásáron nyújtson bemutatkozási lehetőséget a magyar tervezőknek.

Kapcsolódó írásaink

A rózsa a trend

ĀEz a virág fog dominálni a divat- és szépségiparban 2023-ban