És akkor 4. – Búcsúkoncert

Czakó Gábor a kezembe nyomta Egyed Péter Búcsúkoncert című könyvét, és azt mondta, írjál erről recenziót. Egyszerre örültem és féltem. Erdély irodalmát ugyan ismertem, ám a versek elolvasta után világosan látszott, hogy ez kevés.

Több hónapon át gyűjtöttem az anyagot. Átrágtam magam Bretter György nyelvfilozófiai munkáin, Tamás Gáspár Miklós mondatain, megtaláltam Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Balla Zsófia és Szőcs Géza írásait. Rendkívül gazdag és fényes kortárs irodalmi közegben mozogtam tehát. Nem kellett Erdélybe mennem, ők, illetve a könyveik jöttek el hozzám.

Nagy, ám örömteli munka volt végül megírni Egyed Péter kötetéről az ismertetőt. Már csak azért sem volt nehéz a lehető legközelebb férkőzni a verskötet lényegéhez, mert a velem egy évben született költő A demokratikus mondat szerelmese című írásában megfogalmazta minden gondolkodó erdélyi – erdélyi gondolkodó feladatát, talán ez is elegendő lett volna hosszúkás dolgozatom helyett: „…mint romániai magyarság, melynek különösképpen létfeltétele a humanizmus és demokrácia (továbbá nyelvének, kultúrájának és történelmi tudatának minőségi alakítása), predesztináltak vagyunk létfeltételeink színvonalas és eredeti vizsgálatára, megragadására.”

Annyira magával ragadott a vékony kötetben fickándozó versek mesteri felépítése, képeinek gazdagsága és a fegyelmezett gondolatok rendszere, hogy cseppet sem éreztem túlzásnak azt leírni, hogy Egyed Péter mai líránk legjobbjai között van. Különös kötődési pont volt közte és köztem a rockzene elemeinek felhasználása írásainkban. Egy búcsúkoncert forgatókönyve szorította keretbe a könyve történéseit. A koncert nemzedékünk jelenlétének-együttlétének szimbóluma sokféle szöveg egymásmellettiségét hozta magával. Volt ott szonett és bökvers, szabadon áramló próza, technikai felszerelések leltára és történelmi térképismertetés.

A kolozsvári költő magától értetődő természetességgel rakta a szemünk elé a mondatot: „A történelem az emberek mindennapi élete.” Így van, hiszen benne élünk, általa élünk, és amit a világról tudunk, azt a történelemből tanultuk meg. És persze ott voltak a könyv megértéséhez, értelmezéséhez mindenképpen odasorakozó nagy kortársak, köztük Szőcs Géza, aki például a maga énképét, ami amúgy minden emberre érvényes, egy írásában így állította össze: „A személyiség a világból a világra és saját magunkra vonatkozó emlékekből és mások személyéből áll.”

Aztán az írás megjelenése után néhány hónappal találkoztam Egyed Péterrel. Barátok lettünk. Hosszú leveleket írtunk egymásnak, ő még egy költeményt is ajánlott nekem. Gyakran találkoztunk, mert akkoriban én már, miután nem volt annyira divatos, elkezdtem Alexa Károllyal – a Mozgó Világ szerkesztőjével – Erdélybe járkálni. Ez már azonban a következő történetekhez tartozik.