ÉS AKKOR 3. - A Karády-lemez

Az irodában nem beszélgettünk sokat, tele volt szerelve lehallgató eszközökkel, így az utcán le-föl sétálgatva folytak a komolyabb tanácskozások. Nehezen érthető, vajon miért kellett megfigyelni, lehallgatni és még ki tudja, mi mindent csinálnia a titkosszolgálatnak a derék irodalmárokkal, képzőművészekkel, társadalomtudósokkal, a ránk irányuló hatalmi figyelem azt jelezte, tartanak tőlünk. Ez pedig büszkeséggel töltötte el azokat, akik ehhez a körhöz tartoztak. Nem szálltunk el magunktól, nevettünk, sétáltunk a szerkesztőség utcájában, azt és úgy írtunk, ahogy azt helyesnek gondoltuk. Szabadok voltunk. Lehet, ez csípte a hatalom szemét.

A szűken vett politika mindennapi értelmezésén és megélésén túl azonban rengeteg másféle esemény is összekötötte a mozgósokat. Születésnapok közös ünneplése más-más szerkesztők házaiban, kertjeiben, az Aszú-díj ünnepélyei, írószövetségi akciók, akkor még elég veszélyes következményekkel járó petíciók meg- és aláírása. Egyáltalán: a Mozgó Világ nem úgy élt, ahogy más folyóiratok. És persze szellemi műhely volt, bár ezt senki nem mondta ki így, úgy vált azzá, hogy nem akart műhely lenni.

A Veress Miklóst a főszerkesztői poszton követő Kulin Ferenc elődjéhez hasonlóan sikerrel gyűjtötte a lap köré a szellemi élet színe-javát. Az irodalomból nem volt nehéz, a magukra valamit is adó írók és költők – a pártközpont kétségtelen rosszallása ellenére, vagy éppen azért – örömmel jöttek: ott volt Mészöly Miklós, Csoóri Sándor, Vathy Zsuzsa, Esterházy Péter, Hajnóczy Péter, Fekete Gyula, Vasadi Péter hogy csak néhány nevet említsünk a prózaírással is foglalkozók közül, aztán a költők: Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Petri György, Marsall László, Zalán Tibor, Parti Nagy Lajos, a határon kívüli nagyok: Szilágyi István, Balla Zsófia, Egyed Péter, Szőcs Géza, Grendel Lajos, Sziveri János, Tolnai Ottó, Ladik Katalin, vagy a szociológusok, szociográfusok névsorából: Diósi Ágnes, Andor Mihály, Berkovits György, Géczi János, Könczöl Csaba, de ott lobogatták vásznaikat a jeles képzőművészek is: Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, Kő Pál, Bukta Imre, Ujházy Péter.

Az imponáló névsor után egy életkép. Hajnóczy Péter a hetvenes évek végén már nagyon beteg volt. Ennek ellenére ekkor is remekműveket írt. Amikor nem írt, szokatlan életmanővereket adott elő. Beleszeretett a Mozgó Világ rendkívül kedves és csinos szerkesztőségi titkárába, Markovics Marába. A hölgy ezt finom tapintattal kezelte. Férjnél volt, szerette az urát, esze ágában nem volt mással viszonyba keveredni. Beszélgetett Hajnóczyval, mosolygott, gépelte a kéziratokat, kávét főzött és intézte a szerkesztőségi ügyeket. Ha valaki a szerkesztőségi napok reggelén elment a Bertalan Lajos utcába, a következőket látta: megjelent Hajnóczy, kezében nagy szatyor. Leült a bejárat melletti székre, kicsomagolt egy Tesla lemezjátszót, bekapcsolta, és rárakta az 1979-ben megjelent Karády Katalin-lemezt. Ott búgott az a fátyolos hang a szobában, ott sírt a tangó. Mara gépelt, Hajnóczy ült az ajtó mellett, nézte, nézte, egy szót sem szólt. Amikor lejárt a lemez, összecsomagolt, fogta a szatyrát, köszönt és elment. Markovics Mara az ajtóra mosolygott. Ez hétről hétre így történt. Aztán miután Hajnóczy Péter meghalt, Mara, ha az üres székre nézett, sírt.