Kultúra
Ez itt nem a tagadás tagadása
Essentia Artis: az MMA ösztöndíjasainak képzőművészeti kiállítása
Aki ez idáig még nem látta, annak kár lenne kihagynia ezt a tárlatot, hiszen az MMA szellemiségéhez igazodva olyan kortárs művészeti produktumokat találhat itt az ember, amelyek megfelelnek a kiállítás mottójának: „Őrizni – Használni – Teremteni”. A kiállítók tehát valahogy mindannyian reflektálnak a hagyományra, elődeik munkájára, ugyanakkor, ha a csak a szobrászatot vagy a festészetet nézzük, akkor ki is bővítik, kiterjesztik ennek szabályait, törvényszerűségeit. Ezzel pedig át is lépnek bizonyos határokat, de ezt úgy teszik, hogy közben nem vetnek el mindent, amit az elődök már elértek, megmutattak.
Azért is izgalmas, a képzőművészet minden szegmensét felvonultató „esszenciális” tárlat ez, mert az évi száz, 50 esztendősnél nem idősebb ösztöndíjas közül most kiválasztott csaknem harminc kiállító egy egészen jó és használható összképet ad arról, hogy hol is tart ma a magyar kortárs képzőművészet. Ennek is pedig a „konzervatívabb”, nem a tagadást is tagadó, mindent elvető és felforgató szegmense. Az MMA már megjelenésével is bátorítást, lehetőséget nyújtott azoknak az alkotóknak, akik valamikor a tiltott vagy éppen a tűrt kategóriába kerültek. Majd pedig a rendszerváltás után teret kaptak e köztestület révén azok a fiatalok is, akik hisznek a hagyomány, a saját közösségük erejében.
Ha a kapcsolódó programokat is nézzük, tényleg valódi összművészeti fesztivál (volt) ez, amelynek kiállított, képzőművészeti része sem csak festményeket, grafikákat vagy szobrokat vonultat fel. De eme műfajok a klasszikus értelemben is megjelennek, hiszen láthatjuk például Tóth Angelika Botticelli ihlette különös, színkavalkádos festményeit (Nimfák és Primavera). Vagy Verebics Katalin ugyancsak a múltba visszanyúló, de a jelent is megmutató munkáit (Egy inferno az oázisban, Múlt és jelen sorozat). A hibátlan fehér márvánnyal dolgozó ismert szobrász, Szmrecsányi Boldizsár, Boldi munkáihoz hasonlóan a mesterségbeli tudást is mutatja Polgár Botondnak Geyer Stefiről nagyharsányi mészkőből faragott, színezett portréja. Aztán inkább a szobrászathoz állnak közel Rabóczky Judit Rita hengerezett, plazmavágott vaslemezből készült női alsóneműi (A vágy titokzatos tárgya címmel) és drótvázra rakott műgyantából készült estélyi ruhái is.
A fotóművész szekció is elég erőteljesen van jelen Illés Zalán Akik szeretnek, messze vannak és Pilló Ákos Földút című, kiúttalanságot és szomorúságot sugárzó sorozatával. Amelynek éppen az ellentéte Szőllősi Mátyás Szerelmespárok szériája, amelyen egymás mellett megöregedett, agyondolgozott kezű erdélyi párokat láthatunk. A design műfaját talán Bán Miklós képviseli a tárlaton legerősebben, aki két futurisztikus sportautó tervei mellett egy Viola de Fusione névre keresztelt, csellóhoz hasonlító hangszer rajzát is megalkotta, amelynek alapján pedig elkészült és a kiállításon látható a különleges vonós hangszer is.
Az Iski Kocsis Tibor, Simon Zsolt és Doboviczki Attila kurátorok által összerakott tárlaton a teljesség igénye nélkül ott vannak aztán Vidák Anna nemezből és selyemből összeállított estélyi, alkalmi ruhái mellett Koós Daniella minimalista bútorai, párnái és textiljei. Rofusz Kinga kedves illusztrációi is megállítanak bennünket, mint ahogyan Kiss Gabriella gyöngyfűzései és Király Fanni gyűrűi és nyakékei mellett sem lehet csak úgy elsétálni. Azután ajánlatos leülni néhány percre, és belenézni Gelley Bálint Farkas Átjáró Másvárosba című, nem csak gyerekeknek szóló, 13 részes rajzfilmsorozatába, amely tavaly készült el, összesen 90 perc terjedelemben.
Végül a kortárs képzőművészet gazdagságát, esszenciáját valóban reprezentáló tárlaton van egy olvasósarok is, ahol az 2019 és 2022 közötti ösztöndíjas tollforgatók, irodalmárok és szakírók munkáit lapozgathatjuk.
