Kultúra
A hűség szentje
Margit 1242-ben született IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária bizánci hercegnő gyermekeként a dalmáciai Spalatóban, Klissza várában, ahová a király az elveszített muhi csata után hitvesével együtt menekült a tatárok elől. Szülei a gyermeket – aki Szent Erzsébet unokahúga volt – Istennek ajánlották az ország megmentéséért. Édesanyja ugyanis még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra.
Szülei a születendő gyermeket Istennek ajánlották. Éppen akkor Belső-Ázsiában meghalt Ögödel mongol nagykán, s Batu a Duna-Tisza köze táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyűjtötte lovasait, és sietve elporzott Keletnek. A legvalószínűbb magyarázat szerint azért, hogy ki ne ne maradjon a helyezkedésből és osztozkodásból. Elképzelhető persze az is, hogy a tatárok, mint a nomád népcsoportoknál szokásos, csupán a későbbi hódítást akarták előkészíteni az 1241–42-es támadássorozattal. Van olyan vélekedés is, miszerint a veszteségek ellenére az ország ellenállása kényszerítette a tatárokat a kivonulásra, mivel hatalmukat nem tudták megszilárdítani.
A teljesített fogadalom
Béla és Mária mindenesetre teljesítette a fogadalmát. A mindössze három-négyéves Margitot – miután a tatárok elhagyták az országot, s a király visszatért a trónra – a veszprémi domonkos apácákhoz adták, ahol a boldogként tisztelt, stigmatizáltként emlegetett Ilona apáca volt a gondviselője.
A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, akkor még csak néhány évtizede létezett. Később, tízéves korában az apja által számára építtetett zárdába került át, a Nyulak szigetére (ma Margit-sziget) emelt Boldogasszony-kolostorba. Ebbe a Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostorba Margit 18 veszprémi társával együtt 1952-ben költözött be. A kolostorról IV. Béla alapítólevelében ez áll: „midőn a tatárdúlás után, amely bűnhődésül bűneinkért zúdult ránk, keményen hozzáfogtunk az országújításhoz... az a gondolatunk támadt, hogy ...a Duna szigetén, kolostori életre alkalmas helyen, Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére templomot, és körülötte monostort alapítunk, amelyben a szerzetesi regulák követelményei szerint jámbor szüzeknek kell a királyok Királyát és a Szűznek Fiát szolgálniok. S hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élte fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek...”
A Nyulak szigetén
Margit itt tette le a szerzetesnővérek örökfogadalmát 1254-ben. Hiába kérte később feleségül II. Ottokár cseh király, majd a lengyel király is, ő visszautasította a kérőket. Mindkét alkalommal atyja kereste fel Margitot a kolostorban a házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva őt arról, hogy a fölmentést Róma minden bizonnyal meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai előnyökkel járnának.
Margit azonban igen határozottan ellenkezett, atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek. Nem hagyta el a zárdát. Folytatta önmegtartóztató, rövid életét, amelynek nagy részét a szigeten töltötte, a domonkos rend tagjai között. Rendtársainak megtiltotta, hogy származása miatt megkülönböztessék. Egyszerű ruhát viselt, a legpiszkosabb munkákat is örömmel végezte el. Természetes volt számára, hogy sütött, főzött, ha kellett, vizet hordott, és kitartóan ápolta a betegeket. Életének alapszabálya egyszerűen így szólt: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.” Nappal keményen dolgozott, éjszaka imádkozott. Az önfegyelem, az alázat, a keresztény szeretet példaképe lett, már életében csodatévő szentként tisztelték.
Pázmány Péter A keresztény özvegyasszony tüköre című munkájában így emlékezett meg róla: „Mit mondjak Szent Margitrúl, országunk királyának szerelmes leányárul? Minden éjjel kétszer verte testét; és néha tövises vesszővel. Ezek tudták, mint kell a szüzességet őrizni: mint kell a testet engedelem alatt viselni, mint kell Istennek kedveskedni. De most, a mi boldogtalan üdőnkben, oly gyengék vagyunk, hogy efféle szokatlan dolgokat nehéz csak elhinnünk is: mert meg nem gondoljuk, hogy az Isten országát erővel kell nyernünk; azaz: magunkon erőszakot kell tennünk, kedvünket meg kell szegnünk, magunkat meg kell sanyargatnunk, ha el akarjuk kapni a mennyországot. És valakik Krisztushoz tartoznak, meg kell magok testét feszíteniek, kívánságinak öldöklésével.”
Szent Margit legendája
Margit 1270. január 18-án hagyta itt a földi életet, 27 évesen. Mennyei jegyeséhez örökre hű maradt. Kívánsága szerint a templom szentélyébe temették el. A legenda szerint a holtteste három hétig épen maradt. Halála után a testi-lelki gyógyulást kereső hívek sokasága zarándokolt a sírjához. Nevéhez számos csodát, gyógyulást fűznek. Ilyen volt például, amikor egy térdfájós asszonyt többször is elvittek a koporsójához, de nem gyógyult meg, Isten azonban végül – Szent Margitra tekintettel – mégis „megvigasztalta”. Volt egy ifjú is, aki sok ideig feküdt Szent Erzsébet ispotályában Szent Gellért hegye alatt, és hallotta, hogy Szent Margit érdeme miatt koporsójánál betegeknek nagy jótételek, gyógyulások adatnak Istentől. A fiatalember elvitette magát a koporsóhoz, amire rá is könyökölt, annyira erőtlen volt, és ájtatosan kérte Margit segedelmét, esedezését és helyben meggyógyult. A feljegyzett csodákat lehetne még sorolni, mert sok volt. A domonkos nővérek évszázadokig ápolták különös életű rendtársuk emlékét, amikor azonban 1540-ben a török elől elmenekültek a szigetről, magukkal vitték Margit földi maradványait is, amelyek később elvesztek.
A Szent Margitról szóló első legenda már közvetlenül halála után megszületett. Az eredeti szöveg szerzője ismeretlen, valószínűleg a 13. században készült latin nyelven, ezt a kódexet másolta le, illetve legteljesebb magyar nyelvű változatát készítette el Ráskay (más források szerint Ráskai) Lea, a szigeten élő tudós apáca 1510 körül a Margit-szigeti kolostorban. A Szent Margit-legenda egy magyar nyelvű, értékes, írásos emlék, kódex, amely Árpád-házi Szent Margit kolostori életéről, csodatételeiről szól. Leírja, hogy Isten csodás képességeket adományozott neki, valamint a róla szóló vallomásokat is tartalmazza. Az írás ma az Országos Széchényi Könyvtárban található. A képek és szobrok főleg fekete-fehér színű szerzetesi ruhában ábrázolják Margitot, fején koronával, a kezében liliommal. Kultusza külföldön is elterjedt, főleg a középkori Itáliában. Margit életéről szól Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye is.
