Kultúra
Az Istent szerető királylány
Szent Erzsébet, vagy ahogy még ismerjük, Árpád-házi Szent Erzsébet, más néven Türingiai Szent Erzsébet 1207-ben született, a legismertebb hagyomány szerint Sárospatakon, de lehetséges születési helyeként Pozsony és Óbuda is felmerül. Erzsébet az 1204-ben trónra került II. András magyar király és Meráni Gertrúd leánya volt, az öt gyermek közül Erzsébet volt a harmadik. Bátyja később IV. Béla néven lett magyar király, Gertrúd pedig az a királynő volt, aki Katona József Bánk bánjában megelevenedik. Kevesen tudják, de II. András feleségének, Gertrudis magyar királynénak a meggyilkolása 1213-ban a Pilisben nemzetközi visszhangot is kiváltó, megdöbbentő esemény volt. Ne feledjük azt sem, hogy Erzsébet születése előtt húsz évvel, 1187-ben esett el Jeruzsálem, illetve születése előtt három évvel fejeződött be a negyedik keresztes hadjárat. Tíz éves volt, amikor elkezdődött az ötödik, amelyet III. Ince pápa hirdetett meg, és részt vett benne II. András, Erzsébet apja is. Az ötödik keresztes hadjáratig Magyarország nem vett részt a keresztes háborúkban, bár területén többször is áthaladtak a Szentföldre tartó seregek.
Akkoriban a királyi, fejedelmi családokban nem volt ritka, hogy egészen fiatal gyermekeket jegyeztek el egymással, akik aztán felnőve házasságot kötöttek. Erzsébetet is már négyévesen eljegyezték I. Hermann türingiai tartománygróf szintén kiskorú fiával, Hermannal. A magyar királylány így már kicsiny gyermekkorában Türingiába, Wartburg várába került. Betegeskedő vőlegénye azonban 1216-ban meghalt, ezt követően öccse, Lajos jegyezte el Erzsébetet. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban.
Ugyanebben az évben II. Frigyes német-római császár egy nagyobb sereget indított a Szentföldre, az előző évben odaküldött nyolc gályányi csapat után. Ebben az ötödik hadjáratban a keresztesek bevették, de utóbb el is veszítették Damiettát, és csak a hatodik, 1227-ben indított hadjáratban sikerült visszakapniuk egy békekötés értelmében Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és Toron várát, valamint Jaffát. De a fiatal szerelmesek számára milyen ára volt ennek a hadjáratnak? A fiatal férj, Lajos is hadba vonult II. Frigyessel, ám útközben megbetegedett és meghalt. Maláriajárvány tört ki a seregben, ami II. Frigyest is megbetegítette. Más források szerint Lajos a táborban pestisben hunyt el, s Gertrúd lányát már nem is láthatta.
Erzsébetnek és Lajosnak viszont addig legalább volt hat egymással eltöltött, boldog évük, amely alatt három gyermekük is született: Hermann 1222-ben, Zsófia 1224-ben és Gertrúd 1227-ben. Erzsébet első gyermeke születése után menedékhelyet alapított árva gyermekek részére, és elkezdte segíteni a szegényeket. Második gyermeke születése után kórházat alapított, ahol maga is kivette a részét a betegek ápolásából. Azokban az időkben egyébként még maguk a betegek is besegítettek az ispotályokban a rosszabbul lévő társaik ápolásában, ha valamelyest már jobban voltak.
Erzsébet különben is eléggé különös királylány volt. Már gyermekként feltűnt neki a templom előtt egy koldus, akinek nem voltak lábai. Ennek ellenére, amikor a koldust a barátai felemelték a földről, hogy elvigyék, Erzsébet azt látta, hogy a koldus mosolygott. A kislány érezte, hogy ez rendkívüli pillanat, és rájött arra: akkor boldogok az emberek, ha segíteni tudnak egymáson. Sok előkelő és gazdag ember között élte életét, azok az emberek azonban jobbára inkább mogorvák voltak és civódtak egymással. Aggodalmaskodtak vagy diadalmasan kacagtak, de nem mosolyogtak úgy, ahogy a láb nélküli koldus. Később össze is ismerkedett ezzel az emberrel, és ellátta őt és barátait alamizsnával. Ezt a palotában nem nézték jó szemmel, és egyik alkalommal meglesték, amikor estefelé ki akart surranni kosarával a kapun. Mit viszel – kérdezték tőle? – Rózsákat – felelte megszeppenve. És amikor a kosarába néztek, ott valóban rózsákat láttak. Sőt, másnap még találtak is a kapunál egy rózsaszálat, ami csak Erzsébet köpenye alól eshetett a földre. Más források szerint már felnőttként történt meg vele az, hogy az alamizsnának szánt kenyér vörös rózsákká változott a köntösében.
Későbbi férjének családja nem nézte jó szemmel, hogy Erzsébet adományokkal segíti a szegényeket, szóba áll a szolgálókkal, láthatóan semmit sem adva arra, hogy milyen magas rangú. Szerették volna, ha inkább úgy viselkedik, ahogy királylányhoz méltó. Sokszor megszidták emiatt, egyszer majdnem haza is küldték király atyjához. Ez akkor vetődött fel, amikor meghalt Hermann, akinek szánták. Bánták, hogy nem kerülhetnek rokonságba a magyar királlyal, ugyanakkor örültek, hogy megszabadulhatnak tőle. Mégsem így lett, mert Lajos, aki hét évvel idősebb volt Erzsébetnél, örömmel vállalta a frigyet. Gyorsan eltelt az a pár év, amíg összeházasodhattak, Lajos pedig a házasságkötés után is mindenben támogatta, segítette szerelmetes feleségét. Amikor összezörrentek, az mindig a szegények miatt volt, a várban tartottak ugyanis attól, hogy kiürül az éléstár. Egy alkalommal Lajos messzi útról tért haza, és a hitvesi ágyukban egy idegen, beteg embert talált. Hiába hivatkozott Erzsébet Krisztusra, indult, hogy kitegye az idegen szűrét. Amikor aztán benyitott a szobába, nem az idegent látta az ágyban feküdni, hanem Jézus Krisztust. Rögvest kibékült Erzsébettel, sokat beszélgettek erről, mint ahogyan később az árva gyerekeket befogadó otthonról, utána pedig az ispotályról is.
Nagyon szerették egymást. Boldogságuk teljes volt, a feljegyzések szerint Erzsébet, férjét hazavárva, messzire elébe lovagolt, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást. A szentéletű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Erzsébet a férjétől, annak Szentföldre indulásakor csak annyit kért, hogy egy napi járóföldre hadd kísérhesse el. Aztán örökre elváltak földi útjaik. Nem sokkal később Erzsébet ujján megrepedt a gyűrű, amit Lajostól kapott. Érezte, tudta már ekkor, hogy baj van, és hamarosan meg is jött a hír, hogy férje meghalt. IX. Gergely pápa levelében atyai szavakkal bátorította Erzsébetet, és az igen szigorú Konrád mestert gyóntatójává és hivatalos védelmezőjévé nevezte ki. Lajos testvéröccsei azonban keményen bántak Erzsébettel. A 20 éves özvegyet megfosztották vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől.
Erzsébet az egyik nap észrevétlenül elhagyta Wartburgot gyermekeivel. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Eckbert bambergi püspök fogadta be Pottenstein várába, Erzsébetnek az újraházasodást javasolva. Frigyes császár meg is kérte a kezét, ám Erzsébet nem akart újabb frigyre lépni. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradva Marburgba költözött, és Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett. Ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt. Bár apja hívta, nem tért vissza Magyarországra, gyermekei neveltetése miatt, akiket nevelőkre bízott. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte.
1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: „Nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának”. Erzsébet három nappal előbb megmondta halálának idejét. Sírjánál számos csodás esemény történt. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben ugyanott, ahol 27 évvel korábban Assisi Szent Ferencet. Sírhelye fölött a tiszteletére szentelték a marburgi Szent Erzsébet templomot. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán. Erzsébet a világegyháznak az egyetlen ismertebb magyar származású szentje.