Kultúra

Megvannak a Virtuózok V4+ első idei döntősei

A Virtuózok V4+ Szlovénia adásai péntekenként 20.45-től láthatók a Duna műsorán

Öt részt vevő ország képviseletében egy-egy fiatal tehetség jutott tovább a Virtuózok V4+ zenei tehetségkutató idei évadának első, pénteki nemzetközi elődöntőjében.

Megvannak a Virtuózok V4+ első idei döntősei
A Virtuózok V4+ döntősei
Fotó: Facebook

A magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató első elődöntője alaposan megdolgoztatta a zsűritagokat. Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Szlovénia összesen húsz továbbjutója közül most tízen mutatták meg magukat az első nemzetközi elődöntőben, a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében, Hollerung Gábor vezetésével – tájékoztattak a műsor szervezői.

Az egy országból érkező versenyzők zenei pábajt vívtak, ennek eredményéről a két fellépés után azonnal döntött a Miklósa Erika operaénekes, Gabriela Rachidi, a cseh Krumlov Fesztivál igazgatója, Hauser csellóművész, Pablo Sáinz Villegas gitárművész, Steven Mercurio karmester, a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar igazgatója és Harvey Goldsmith producer, a Live Aid létrehozója alkotta zsűri, titkos szavazással.

Az nemzetközi elődöntő továbbjutói Magyarországról Somogyi Levente (szaxofon), Szlovákiából Mário Gecasek (harmonika), Csehországból Roman Cervinka (hegedű), Lengyelországból Pawel Libront (klarinét), Szlovéniából pedig Patricija Avsic (hegedű) lettek.

Plácido Domingo Jr zeneszerző – aki a Virtuózok főcímzenéjét is jegyzi – Zavaros Eszter operaénekessel az oldalán a szereplésük után a versenyzőkkel beszélgetett, de olykor próbára is tette őket. Megbizonyosodott Liu Yinuo Szofi abszolút hallásáról, valamint kíváncsi volt a szlovén Patricija Avsic hegedűtechnikájára is – idézik fel a szervezők.

Közleményük emlékeztet: a Virtuózok V4+ Szlovénia öt ország hét tévécsatornáján egyszerre, egy időben mintegy 70 millió ember számára elérhető. A komolyzenei tehetségkutató még egy elődöntővel és a szuperdöntővel jelentkezik az elkövetkezendő hetekben.

Az öt ország fődíjasainak nyereménye egyenként bruttó 10 ezer euró, emellett felléphetnek Plácido Domingóval 2023. március 4-én Budapesten, az MVM Dome-ban. Az öt fődíjas számára a Hungaroton közös lemezfelvételt biztosít.

A Best of Talents díj nyertese egy világsztárral együtt adhat koncertet a Hauser és Harvey Goldsmith által közösen alapított HAUSER Virtuosos Talent Managament jóvoltából. Az ezüstérmesek nyereménye egy-egy Hollóházi porcelán hegedű és egy koncertfellépés a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával a Zeneakadémia Nagytermében.

A Virtuózok V4+ Szlovénia adásai péntekenként 20.45-től láthatók a Duna műsorán.
 

Kapcsolódó írásaink