Kultúra

Aki szívéhez emelte a gyermekeket

Hol sírjaink domborulnak: Elek Apó háza és sírja Kisbacon temetőjében

Ha Kisbacon, akkor Benedek Elek, ezt pedig nagyon sokan tudják itthon is, Erdélyben is. És bizony sűrűn látogatják is az utazók ez az erdővidéki, félezer lelkes falut. Amely a mai napig színmagyar lakosságú.

Aki szívéhez emelte a gyermekeket
Elek Apó és szeretett felesége sírja ősszel
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Kisbacon amúgy a tőle délre, egy kilométerre fekvő Nagybaconhoz tartozik manapság, ha pedig nyugatra indulunk innen, akkor megint csak egy kilométert kell mennünk, hogy a szépnevű Bibarcfalvára jussunk. Innen viszont már csak két kilométer a tízezres Barót, Erdővidék központja. Mindezeket pedig az országút mellett összeköti a Barót-pataka is, és most pedig, hogy már tisztában vagyunk azzal, merre is járunk, hát a vízimalom meglátogatása után kanyarodjunk csak le az 1793 és 1795 között épült, karcsú tornyú református templom mellett a Kocsiút nevezetű utcácskába, ami egyenesen Benedek Elek kúriájához vezet.

Benedek Elek írásaiért kapott pénzekből épített kúriája
Benedek Elek írásaiért kapott pénzekből épített kúriája
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Mert a régi, száz évvel korábbi kúriákra hajaz leginkább az építmény, amely a konyha, kamra és tágas ebédlő mellett nyolc szobát foglal magában. Már csak azért is, hogy nyaranta elférjen itt a gyerekekkel az összes unoka, ahogy azt az 1921-ben, a trianoni diktátum után végleg ideköltöző Benedek Elek is akarta. Ezért is döntött a nagy ház építése mellett, és hát a források is megvoltak hozzá, mert a 23 éves korában elkezdett írás, a gyermekkönyvek jó bevételt hoztak. Miután ilyen módon sikerült Benedek Eleknek visszavásárolnia jórészt azokat a földeket, amelyeket atyja, Benedek János eladott, hogy Székelyudvarhelyre középiskolába, majd a pesti bölcsészkarra küldhesse a fiát.

A timpanonban ott van a MARI felirat
A timpanonban ott van a MARI felirat
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Amit ugyan Benedek Elek nem fejezett be, hanem Gyulai Pál hatására inkább újságírónak állt. De az 1894 és 1896 között, a millenniumra megjelenő Magyar mese- és mondavilág köteteiből eztán arra is futotta, hogy 1896-ban hozzálássanak ama tágas hajlék építésének, amelynek homloktatán egy timpanont tartó négyoszlopos főbejárat várja a látogatót. Az elnyúló háromszögben pedig kis tábla is van MARI felirattal, a szerető feleség Fischer Mária nevét megörökítve. Akivel egyébként fél 12-kor a munkát letéve, mindennap sétáltak egyet a házhoz tartozó 30 holdas birtokon, a pontban délben kezdődő ebéd előtt.

A nagy mesélő is ezt a küszöböt koptatta
A nagy mesélő is ezt a küszöböt koptatta
Fotó: MH/Pálffy Lajos

S ha már napirend, hát mint minden falusi ember, Benedek Elek is korán kelt, az ház körüli teendőkkel indított, majd a reggeli után, mikor fél kilencre megérkezett a posta, hozzálátott a napi 20-60 levél megválaszolásának. A gyermekeknek szóló válaszokat az unokahúga, Benedek Borbála gépelte le, de az egyéb megkeresésekre kézírással válaszolt. A családi ebéd után pedig jött egy kis szieszta, szunyókálással, újságolvasással, beszélgetéssel. De a délután három óra már ismét az íróasztalánál találta, ahol egészen kora estig folyt a munka.

Emléktábla, alatta régi koszorúval
Emléktábla, alatta régi koszorúval
Fotó: MH/Pálffy Lajos

A napra a koronát a vacsora előtti séta és kerti munka tette fel, így élt 1921-ig tavasztól ősz végéig, majd 1921 után már télen is Benedek Elek, aki korábban a téli hónapokat a fővárosban töltötte. Ahol a Budapesti Hírlapnál szagolt bele az újságírásba, miután már népdalok és mondák, versikék gyűjtésével, leírásával Kisbaconban is foglakozott. 1901–1902-ben a Magyarságot, 1902–1903-ban a Magyar Világot, 1907-től 1709-ig pedig a Néptanítók Lapját is szerkesztette, de még előtte, 1887 és 1892 között a Bacontól délre lévő nagyajtai kerület képviselője is volt.

Elek Apó által ültetett fa a versikéjével
Elek Apó által ültetett fa a versikéjével
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Mindezek mellett talán igazán gyűjtött és saját maga által írott meséivel, meseátirataival és fordításaival írta be magát a történelembe. No és azzal is, hogy Trianon után vállalta a sanyarú kisebbségi sorsot, s míg vagy 200 ezer ember elhagyta Erdélyt, ő végleg hazaköltözött. És mindenekelőtt munkára biztatta az elbizonytalanodó embereket. Ebből az időből származik a házban hímzett falvédőn is szereplő mondása: „Az állam nyelvét meg kell tanulnotok, de édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni.”

Elek Apó szobra a falu központjában
Elek Apó szobra a falu központjában
Fotó: MH/Pálffy Lajos

1922-ben, a 29. számtól vette át a Cimbora szerkesztését, majd a brassói Lapok gyermekrovatát is ő szerkesztette. És ebben az időszakban vagy harminc könyvet, füzetet is írt, 1927-től pedig irodalmat népszerűsítő körutakra indult Erdély-szerte. Gazdálkodóként saját bevallás szerint sem volt valami fényes, egy versikében így vallott erről: „Elek apó mintagazdasága: csak ő tudja, vagy még ő sem, hogy mit fizet rája!” De arra mindig jutott, hogy vendégül lássa a családot, no és a gyakran befutó íróbarátokat: Tamási Áront, Dsida Jenőt és Nyirő Józsefet.

A sír november 4-én, a világítás után
A sír november 4-én, a világítás után
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Szakadatlan munkával, de örömben, boldogságban teltek tehát a kisbaconi öregkor napjai, különösen nagy örömet nyert természetesen unokában, akik rajongásig szerették Elek Apót.  Aki aztán tényleg az utolsó pillanatig dolgozott, úgy esett ki a toll a kezéből 70 évesen, 1929. augusztus 17-én. Három fia és három lánya vitték tovább hagyatékát, ő maga pedig a kisbaconi dimbes-dombos temetőben szerető felesége mellett nyugszik. Mert Fischer Mária csak két nappal élt tovább férjénél, önként követve az eltávozottat.

Benedek Elek szeretett szüleinek a sírja
Benedek Elek szeretett szüleinek a sírja
Fotó: MH/Pálffy Lajos

Végakarata szerint szeretett szülei nyughelyéhez közel helyezték végső nyugalomra. Benedek Huszár János (1815–1902) és Benedek Huszár Jánosné (1822–1907) szép fehér márvány sírkövén szereplő, általa írott vers is ezt a szeretetet tükrözi:

Ami jót nemeset könyveimen láttok:

E két öreg ember szívéből eredett.

Ha majd kihull a toll reszkető kezemből:

E két öreg ember mellé temessetek.

A versbe szedett végakarat tehát 1929 nyarának végén be is teljesedett, Benedek Elek sírfelirata egyben ars poetica is:

Jézus tanítványa voltam:

Gyermekekhez lehajoltam,

A szivemhez felemeltem:

Szeretetre így neveltem.

Szeretett felesége neve alá, a márványtáblára pedig a következő vers került:

Ahova te mégy oda megyek

és valahol lakol ott lakom

a te néped az én népem

és a te Istened az én Istenem

Ahol meghalsz ott halok meg

és ott temettetem el

Rálátnak a falura a holtak
Rálátnak a falura a holtak
Fotó: MH/Pálffy Lajos

A két régi sírt pedig körbeveszik a terjedelmes baconi Benedek rokonság sírkövei, valóságos családi temető a sírkert a bejárattól jobbra eső része. A kúriából, 6000 ünneplő magyar részvételével, 1969-ben, születésének 110., halálának 40. évfordulóján lett emlékház. Ahol előbb leánya, a hagyatékkal leginkább törődő Flóra, majd unokája, Lőrincz Julianna, aztán Bardócz Éva, napjainkban pedig a dédunoka, Lőrincz Julianna és férje várta és várja az Elek Apó által ültetett fák között megérkező látogatókat.

Kapcsolódó írásaink