Kultúra
Ahol egér van, ott van macska is
Erdélyi utazások: a kisbaconi vízimalom, amely legalább 1714 óta működik
Erdővidék Erdély talán egyik legeldugottabb, a turisták által kevésbé látogatott vidéke. Épen ezért is maradhatott fönn itt sok olyan csoda, amit máshol már rég elmosott a civilizáció. Kisbaconban jelesül egy olyan vízimalom, ami nem a Ganz Ábrahám úr hajdani gyárában a Mechwart András által 1878-ban szerkesztett, világhírű hengerszékkel őröl. Hanem a hagyományos malomkövekkel. Ezekből pedig éppen négy van a „cserefából” összerótt boronaépületben, ott a Barót „pataka” partján.
Mert hát a vízimalom nem lehet meg patak nélkül, igaz, mostanában, ezekben az aszályos időkben nem egyszerű dolog a megfelelő mennyiségű, sebesen száguldó vizet a malomkerékre engedni. Ebből a mondatvégből aztán már tudhatjuk, hogy a Keresztes molnárok malma úgynevezett felülcsapott vízimalom, nem is látjuk a kerekét, amikor melléje érünk, mert az egy kibetonozott, fedett teknőben van elhelyezve. A vaslemezekből összehegesztett kerék tengelye pedig a malom pinceszintjéről hajtja meg fogaskerekek és szíjjak segítségével a két követ, a szitákat, rostákat és az őrleményt fel s le mozgató elevátorokat.
Bizony, itt minden a víz erejével működik, villanymotornak híre sincsen. No és csak a legszükségesebb, kopásnak kitett alkatrészek vannak vasból. No meg a Graepel Hugó gépgyáros (Bp. Külső-Váczi út 46.) rostája, amelynek prototípusát még az 1848-ban alapított angliai Marshall, Sons & Co. állította elő, amely cégnek pedig Graepel Hugó úr volt a hazai vezérügynöke.
De maga a malom jóval öregebb ennél, hiszen mestergerendájába az 1714-es dátum van belevésve, és eléje dülöngélő betűkkel még az is, hogy kilenc gazda alapította, tehát négy esztendővel a Rákóczi-szabadságharc elbukása után. Ugyanezen mestergerenda másik, már takarosabb vésete szerint a malmot Isten nevében, az 1835-ös esztendőben, tehát a reformkorban építették újjá.
Sok tulajdonosa lehetett az épületnek, mígnem 1932-ben a Keresztes család tulajdonába került. Hogy aztán az ötvenes években kollektivizálják, a helyi termelőszövetkezet urai parancsoljanak benne. De jót is tettek vele ezek az urak, mert ekkor építették ki vasból a vízellátását. Kerékkel szabályozható, vaslemez zsilipet építettek a Barótra, a duzzasztás fölé, majd pedig a földbe egy méretes, úgy 80 centiméter átmérőjű vascsövet fektettek egészen a malomkerékig.
A csőre, amit csak hellyel-közzel takar be a föld, két ajtót is vágtak, hogy az esetleges dugulásokat meg tudják ezeken keresztül szüntetni. No meg innen itatták a molnár mellett a szomszédok is az állataikat. Hiszen a Barót pataka még most is tisztának tűnik, régen pedig biztosan az volt, nem volt ipar vagy iparcikk, nejlonzacskó vagy PET palack, ami szennyezze.
A malmot aztán a kilencvenes évek elején vásárolták vissza egykori tulajdonosai, de még mielőtt szétnéznénk az épületben, nyissunk be csak a bejárattól jobbra eső ajtón, ahol Etelka néni, a fiúk anyja lakott egészen a közelmúltban bekövetkezett haláláig. Itt áll még „osztovátája”, szövőszéke, rajta a megkezdett szőnyeggel, de itt van egy nagy, színes fotográfia is, ami III. Károly királyt ábrázolja, aki még walesi hercegként, 2006-ban járt itt. (Kevesen tudják, de Károly királynak a zalánpataki parasztház mellett a Kisbacontól vagy harminc kilométerre lévő Szászfehéregyházán is van egy takaros portája, amit meg is lehet némi belépti díjért tekinteni.)
A malomépület maga tehát háromszintes. A pincét a malomkerék által megforgatott, hosszú vastengely határozza meg, amire több szíjáttétes meghajtó kerék és a vízszintes forgást függőlegessé alakító fogaskerekek vannak rögzítve. Mert a kőből faragott malomkerekeket már két, függőlegesen forgó vasrúd mozgatja meg úgy, hogy az alattuk lévő kerék álló helyzetben marad.
Ez a négy darab, két fadobozba zárt kerék a malomnak a lelke. Egyenként 96 centiméter átmérőjűek, óránként pedig 45 kilogramm gabonát tudnak megőrölni, így napi 500 kiló liszt előállításával már elégedett szokott lenni a molnár. A baloldali kerék dolga a puliszkaliszt mellett az állati eledelek előállítása, míg a másik, a bejárattal majdnem szemben általában azt a finomlisztet őrli, amiből a környékbeliek szerint olyan finom kenyeret lehet sütni. Mert Erdővidéken, ahogyan sokfelé Székelyföldön is, sokan sütnek még otthon kenyeret.
A garatra felöntött gabona először a rostába kerül, ahol megszabadul minden oda nem való dologtól: pelyvától, más magvaktól, törmeléktől. Innen indul a koptatóba, ami leveszi a búza barna héját. Ezek után „felelevátorozik” a padlásra, ahol a szelelő megszabadítja a portól. Innen jut azután a malomkövek közé, ahol aztán eléri közel azt az állapotot, amiért sokszor még mindig lovas szekereken ideszállították.
Az sem mindegy, milyenek ezek a malomkövek, mármint az a felület, ahol maga az őrlés zajlik. Ezért néha „meg kell vágni a követ”, hogy az érdes legyen, és elég mélyek legyenek rajta a közepétől kifelé tartó „dobócsatornák”, árkok, ahol a megőrölt liszt távozik. És amiken keresztül a kövek hűtése is történik. A „megvágás” különleges kalapácsokkal történik, melyekből láthatunk is néhányat a malom falán.
A malomkövek karbantartása mellett a molnárnak a szíjjakra, és a szíjkerekekre is figyelni kell, mert ezek „szurkozás” nélkül csúszni szoktak. Aztán ott van még a főtengely és az egyéb tengelyek perselyeinek olajozása is. Ezek aztán idővel óhatatlanul el is kopnak, éppen ottjártunkkor mutatott egy új darabot Keresztes Domokos, amelynek előállítása a közlése szerint ezer euróba került.
Ehhez képest nem keres egy vízimolnár valami sokat, hiszen szokás szerint az őrlemény 12 százalékát kéri el, vámként. Ezt persze meg lehet váltani pénzben is, így akár napi 100 lej, azaz jelenlegi árfolyamon nem egészen 10 000 forint is összejöhet tíz órás munkával. A malmot pedig otthagyni nem nagyon lehet, mert sok itt a mozgó alkatrész, baj is történhet. Azt, hogy a garatból lefogyott az őrölni való, egy ügyes mechanika által megszólaltatott rézcsengő jelzi, ami talán félóránként is megszólal.
A munka tehát a garat felöntésével indul, azután engedi rá a kerékre a molnár a vizet. És lassan, komótosan nekiindul a malom, a molnár pedig még beállítja egy elmés szerkezettel a két malomkerék közötti távolságot, majd indulhat az őrlés. A liszt végül a szitálás után a padláson nyeri el a végső formáját, majd innen érkezik meg a zsákokba.
Az is tudni lehet, hogy valaha a Barót patakán, Magyarhermánytól egészen tízezer lakosú városig, Barótig kilenc ilyen vízimalom is működött, ma pedig csak ez az egy van. Arra a felvetésünkre pedig, hogy mi van az egerekkel, Keresztes Domokos csak annyit mondott, hogy ahol van egér, ott van macska is.
