Kultúra

A húszesztendős Karaván Színház és szerencsés találkozásai

Színház és színészképzés hátrányos helyzetű roma és nem roma fiataloknak

Két évtizede indult útjára a Karaván Színház és a mögötte lévő művészeti alapítvány, amely vállaltan cigány tehetségeket keres és karol fel, tanít meg a színészi mesterségre. 2002-ben volt az első előadásuk a Piccolo Színházban, azóta az ország nagy kőszínházai mellett eljutottak a falusi iskolákba is. A járvány előtt évi 80–90 előadásuk volt, most egy kisebb fesztivállal ünnepeltek. Az alapításról, az eddigi munkáról és a tervekről Nyári Pál pedagógust, romológust és a Karaván Színház oktatásszervezőjét kérdezte a Magyar Hírlap.

A húszesztendős Karaván Színház és szerencsés találkozásai
Képeink Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka! című produkció próbáján készültek
Fotó: MH/Purger Tamás

Mi állt a Karaván Színház megalapításának a hátterében 20 évvel ezelőtt, és kiktől kaptak segítséget?

A Karaván Színház egy roma nemzetiségi színház. Létrejöttéhez mindenek előtt kellett Nyári Oszkár színművész, aki ízig-vérig színházi ember, teremtő alkat, tele energiával, ötletekkel. Főiskolás éveitől kezdve elhivatott cigány értelmiségiként kapcsolódott be a roma kulturális életbe is. Művészeti projekteket valósított meg Budapesten, egyik állandó műsorvezetője lett a Roma Magazin című televíziós műsornak, de pécsi Gandhi Gimnázium tehetséges diákjainak is tartott színjátszó kurzust. A tanulókkal angliai workshopon vettek részt, színházi előadást és dokumentumfilmet készítettek. 1999-ben alapítványi támogatással egy nagy roma tábort szervezett, amelynek a színjátszó altáborát ő vezette. Ehhez a gyerekeket egy tehetségkutatás során válogatta össze iskolákban, gyermekotthonokban. Ezek mind jó történetek voltak, de a projektek lezárultával a gyerekek kezét mindig el kellett engedni, nem volt folytatás. Ezért is hívta életre a Karaván Művészeti Alapítványt 2000-ben Nyári Oszkár. A hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok tehetséggondozásával foglalkozó szervezetnek Miklós Tibor adott helyet a Piccolo Színházban. A munka pedig egy nagy tehetségkutatással indult, aztán Nyári Oszkár hívó szavára jöttek művészek tanítani minden vasárnap a tandíjmentes színészképző stúdióba. Az első vizsgaelőadás 2002-ben olyan jól sikerült, hogy felkerült a Piccolo, a mai Pinceszínház repertoárjára, és innentől kezdve évente mutathattunk be új gyerekdarabot.

Nyári Oszkár a színpadon
Nyári Oszkár, Jászai-díjas színművész
Fotó: MH/Purger Tamás

Húsz év távlatából hogy gondolják: érdemes volt? Ha igen, miért volt az?

Egyértelműen igen. Rengeteg szép eredményt értünk el. Jó produkciókat hoztunk létre, több mint harminc bemutatónk volt, több mint ezer előadással. Ez rengeteg nézőnek adott valamit, köztük főleg gyerekeknek, akiknek talán mi jelentettük az első színházi élményét. Talán ötszáz, színjátszás iránt fogékony növendék járt hosszabb-rövidebb ideig a Karaván színészképző stúdiójába. Az előadásokba persze csak azok tudtak bekerülni, akik nemcsak tehetségesek voltak, de sok időt is tudtak áldozni a felkészülésre, a próbákra vagy a szereplésekre. De talán nem is az eredmények a legfontosabbak. Nagyon jó visszagondolni egy-egy régi produkcióra, emberekre, közös élményekre. A színház, a művészet, a pedagógia, az alkotás, a munka rengeteg jó pillanattal ajándékozott meg minden résztvevőt. Bibó István után szabadon szlogenünkké vált az, hogy a Karavánban szerencsés találkozások vannak. Aki találkozott velünk, annak azt üzente a jelenlétünk, a tevékenységünk, hogy cigányok és nem cigányok képesek jól együttműködni, jó dolgokat csinálni. Ezt a lehetőséget mi felmutatjuk a társadalomnak. Ez persze nem egy színházszakmai elvárás, ez egy plusz társadalmi érték.

Nyári Oszkár és Nyári Pál
Nyári Oszkár és Nyári Pál
Fotó: MH/Purger Tamás

Hogy viszonyult a szakma és a közönség a kezdeményezéshez?

Aki tehetséggondozó szervezetként ismer minket, az sokszor nem is tudja, hogy milyen remek előadásaink vannak. Aki mondjuk a Prah című előadásunkat nézte meg Veszprémben, az azt veszi természetesnek, hogy egy normális professzionális színház vagyunk. És még van egy olyan arca is a Karavánnak, amit szintén sokan ismernek, mégpedig a roma színházi arca. Afféle üde, roma és nem roma színészekből álló vándorkomédiás társulat, akiket lehet hívni, és szívesen mennek iskolákba, óvodákba előadást tartani. Mindegyik arc igaz, és mindegyik kedves annak, aki megismeri. Az évek során ugyanazokat az értékeket és szakmai színvonalat képviseltük, jó visszajelzéseket kapunk, sok szimpatizánsunk van, akik visszatérő nézőink. De tény, hogy nem vagyunk eléggé ismertek. Állandó játszóhely, nívós infrastruktúra és saját társulat szükséges lenne, de óriási fenntartási költséget jelentene. A Karaván egy civil előadóművészeti szervezet, egy nemzetiségi színház, amely évről évre állami pályázatokból tud működni. Tehát van egy működési és financiális, menedzselési oldala annak, hogy egy közismert színházról beszélhessünk. De persze van egy szakmai és emberi oldala is, amiben szerintem jól teljesítünk. Nyári Oszkár sok jó színészt, rendezőt, zenészt és más alkotókat kér fel egy-egy produkcióra. Sokuk visszatérően, évek óta dolgozik velünk. A covid előtti években országszerte több színházban sikerült elérnie, hogy rendszeresen műsoron legyenek előadásaink, és telt házzal is mentek mindenhol. Ide tartozik az is, hogy minden évben részt tudunk venni színházi fesztiválokon. Tagjai vagyunk színházszakmai szervezeteknek, benne vagyunk egy színházszakmai hálózatban. Nagyratörő terveink nincsenek, rendben van, hogy egy kis színház vagyunk, de ezt szeretnénk minél jobban csinálni.

Egy jelenet a darabból
Egy többszereplős jelenet
Fotó: MH/Purger Tamás

Kiket céloztak meg a darabválasztásnál? Hogy érzi, elérték őket?

A jelenlegi, tíz produkcióból álló repertoárunkban hat gyermek- vagy ifjúsági darabunk van, és négy szól inkább a felnőtteknek. Sok előadást játszunk budapesti és IX. kerületi oktatási-nevelési intézményeknek, és viszonylag sokat járunk vidékre, sokszor egészen kis falvakba is. Idén a Lázár Ervin Program keretében 28 budapesti iskolába vittünk Banyamesék előadást. A Felzárkózó Települések Programban is számos előadást játszunk kicsi falvakban. Ezeknek a programoknak köszönhetően a gyerekek ingyen láthatnak színházi előadásokat. És ez így ment a korábbi években is. Mindig volt egy-egy projekt arra, hogy előadásokat tudjunk vinni hátrányos helyzetű gyerekeknek. Keressük ennek a lehetőségét, de a szobaszínházunkban is sok előadást játszottunk iskolai és óvodai csoportoknak. Középiskolásoknak szóló előadásaink is vannak, meg felnőtteknek szólók is. Utóbbiakat nem ingyen játsszuk, azokra belépőjegyet kell vásárolni. Nem akarom dicsérni ezeket az előadásokat, azoknak a véleményét kell megkérdezni, akik látták ezeket. 70–80 ezer nézőnk lehetett 2002 óta.

A színház egy lehetőség is roma fiataloknak
 A Karaván egy lehetőség is roma fiataloknak
Fotó: MH/Purger Tamás

Hogy vészelte át a színház a covidjárványt, milyen változást hozott ez a működésben?

A covid előtt évi 80–90 előadást játszottunk, főleg befogadóhelyszíneken. A legbüszkébbek azokra a fellépésekre voltunk, amelyeket nagyszínházakban játszottunk rendszeresen. Például a Nemzeti Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban vagy a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Ezeken a helyeken az Egerek és a Prah című produkciónk volt műsoron. De sok más színházból kaptunk meghívást egy-két előadásra is. A járvány miatt ezek a lehetőségek teljesen megszűntek. A másik erősségünk az oktatási-nevelési intézményekben való játszás volt. A járvány első hullámában bezárták ezeket az intézményeket, és a következő bő egy évben egyáltalán nem lehetett előadásokat tartani. De emlékezhetünk, a színházak sem játszhattak hónapokig, utána is csak erős korlátozásokkal. Így néhány hónap alatt kidolgoztuk az előadások online, élőben történő közvetítésének technikai feltételeit. Mikor a gyerekek már az iskolában voltak, ily módon el tudtuk hozzájuk juttatni a színházat interneten. Jó fél éven át online előadásokat játszottunk. Élő, valós idejű előadások voltak ezek, amelyekben nagy hangsúlyt fektettünk az interaktivitásra. A rendszer lehetővé tette, hogy beszéljünk a gyerekekhez, bevonjuk őket a játékba, dalt tanítsunk nekik. A covid miatt is megszeppent ovisok, kisiskolások nagy képernyős televízión vagy kivetítve nézték az előadásokat. Meg is lepődtek, hogy a tévéből kibeszélünk személyesen hozzájuk. És a színészek is hallották, látták a gyerekek reakcióit. Ráadásul az előadások streamelésével nincs utazási költség, nem számít a távolság. Sok vidéki oviba és iskolába tudtunk egy kis vidámságot eljuttatni. A járvány miatt átértékeltünk sok mindent. Rugalmasabbnak, hatékonyabbnak kellett lenni. A színészképző stúdióban áttértünk a projektszemléletre. Sajnos az utóbbi évben új növendéket alig vettünk fel. A régiek viszont mindannyian szerezhettek színpadi gyakorlatot színházi és filmes produkciókban. Bár a járvány miatt voltak néhány hónapos kényszerű leállásaink, az intenzív hónapokban mindent bepótoltunk. Az online élőadásoknak köszönhetően előadásszámunk sem esett vissza a járvány alatt sem. Egy év alatt öt új produkciót hoztunk létre. A befogadó színházakkal még nem építettük ki újra a kapcsolatokat, de majd erre is sor kerül.

Nem csak fiatalok jutnak szerephez
 Patály Márkó és Dobos Judit próbál
Fotó: MH/Purger Tamás

Hogy állnak a saját játszóhely kérdésével? Történt valami előrelépés ez ügyben?

Igen. A covid idején a fennmaradás is kérdésessé vált. És úgy gondoltuk, hogy ha megszűnt a befogadó színházakban való játéklehetőség, akkor kell egy saját játszóhely. Mivel önkormányzati helyiségpályázataink nem jártak sikerrel, kibéreltünk egy nagyobb, jó állapotú pincét az Iparművészeti Múzeum mellett, és azt technikafejlesztési pályázati támogatásokból fokozatosan felszereltük, színházzá alakítottuk. Szeptember végén egy kisebb, születésnapi színházi fesztivált is tartottunk ott. Örömünkre szinte minden programra megtelt az ötvenfős nézőtér, mindenkinek tetszett a színház, és a produkciók terén is elégedettek lehettek a nézők. Még nincs állandó műsorunk, ahhoz még kell néhány dolog. Havi néhány előadást tudunk műsorra tűzni rendszeresen. Emellett továbbra is viszünk előadásokat iskolákba, óvodákba. A Karaván Színház az Üllői út és a Kinizsi utca sarkán található, a Karaván Szobaszínház pedig a Ráday utcában van.

Középen, az ablakban Nyári Pál
Középen, az ablakban Nyári Pál
Fotó: MH/Purger Tamás

Milyen terveik vannak a következő 1020 esztendőre nézve?

Most az energiaárak és a háború miatt rövidebb távon a fennmaradás kérdése került előtérbe. De mivel biztosan tudjuk, hogy jók a produkcióink, előre fogunk menekülni. Szeretnénk a saját játszóhelyeken továbbra is rendszeresen minél több előadást játszani. Szeretnénk bekerülni olyan színházi programokba, amelyekből finanszírozni lehet az előadásainkat. És természetesen együttműködünk más színházakkal is.

Kapcsolódó írásaink