Kultúra
Szobrok bronzból és hungarocellből
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának ösztöndíjasai és díjazottjai állítanak ki a Vigadóban
A bemutatkozási lehetőséget, immár nyolcadik alkalommal, a mögöttünk hagyott két esztendő ösztöndíjasai, négy képzőművész, Márkus Péter, Sánta Csaba, Szotyory László és Szepessy Béla kapta meg. Mellettük kiállít még a képzőművészeti tagozat két díjazottja, Kolozsi Tibor és Muzsnay Ákos, akik még 2020-ban kapták meg ezt az elismerést, valamint a köztestület Életút-díjával kitüntetett, Zentán élő alkotó, Mezei Erzsébet végtelenül finom hidegtű munkáit is láthatjuk. Életút-díjat kapott a művészeti író, Novotny Tihamér is, az ő pályafutásából tablók segítségével kaphatunk összefoglalót.
A Magyar Művészeti Akadémia, ahogyan az a tárlat ismertetőjében is olvasható, kiemelt feladatának tekinti a hazai alkotóművészek megbecsülését, támogatását és ösztönzését. Így minden tagozat évente két díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének, négy, két esztendőre szóló ösztöndíjat a középgeneráció, és két Életút-díjat az idősebb generáció legjelesebb alkotóművészeinek.
Az Életút-díjas, bukovinai felmenőkkel bíró Mezei Erzsébet Székelykevén született, Újvidéken végezte el a tanárképző főiskolát, majd 2008-ig volt művészettanár Zentán. A tanévek végén, nyaranta táborokat szervezett, 2006-ban pedig létrehozta a Zentai Képzőművészeti Alkotóműhelyt, ezen belül pedig a Nemzetközi Művészeti Műhelyt, ahol a Kárpát-medencében alkotó művészek találkozhatnak.
Mezei Erzsébet az 1990-es évek elejétől maga is kiállít grafikákat. E műfajon belül is a hidegtű, a rézlemezbe különféle végződésű, élű acéltűkkel belekarcolt, majd nyomtatott grafika az ő kedvelt műfaja. Emellett készít monotípiákat is. Grafikai lapjain, ahogy a most kiállított, hat darabból álló Árnyék és visszatükröződés című, 2020-ban készült sorozatán a szülőföld motívumai is felfedezhetők.
Korban a budapesti születésű és itt alkotó Muzsnay Ákos grafikus és szobrász áll Mezeihez a legközelebb. A 2020-as díjazottak egyike, a 2006-ban Munkácsy-díjjal is elismert autodidakta művész vegyes technikával készült, nagyméretű művei határozzák meg talán leginkább a tárlat hangulatát. A művészre a vallás és a költészet mellett bevallottan Kondor Béla, Rembrandt és Tarkovszkij munkássága volt a legnagyobb hatással. Most kiállított művei emelkedettségükkel szakrális terekben is elhelyezhetők lennének.
A 2020-as év másik díjazottja Kolozsi Tibor kolozsvári szobrász, aki a kincses városban végezte el a képzőművészeti főiskolát, ahol most tanít is. Kolozsi bronzzal dolgozik, mindent tud erről az anyagról, ezért is kérhették fel 2000-ben az aradi Szabadság-szobor restaurálására. Majd 2010 és 2011 között a Kolozsvár főterén álló Mátyás-szoborcsoport helyreállítását vezényelte le, amiért meg is kapta a Munkácsy-díjat. Kolozsi most kiállított kisplasztikáin az emberi arc egy-egy szeletével, ajkakkal, szemekkel, orrokkal mondja el, amit akar.
A szovátai születésű és ott is élő Sánta Csaba anyaga is a bronz, amelyből az ősi, viaszveszejtéses eljárással önti szobrait. Művészetére a régi, kovácsoltvas tárgyak és a népművészet mellett nagy hatással van a szakralitás is. Az évek során a bronzöntés nagymestere lett, ő készítette el a Marosvásárhely főterén 2020 novemberében felállított, Bethlen Gábort ábrázoló bronzszobrot, Harmath István alkotását. A most kiállított, jobbára 2020-ban és 2021-ben készült kisplasztikáin megjelenik valami finom erotika is.
Míg tehát Kolozsi Tibor és Sánta Csaba a nehéz bronzzal dolgozik, addig Márkus Péter szobrász egy pihekönnyű anyagot, a hungarocellt választotta műveinek hordozójául. Az 1978-ban a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz csatlakozó, 1998-ban Munkácsy-díjjal elismert művész egy 2001-es indiai utazás során csodálkozott rá a bengáli és a tamil kalligráfia szépségére. Festett hungarocellből készített kisplasztikái ezt a formavilágot használva, alakítva, térben is megjelenítve válnak igazi műalkotásokká.
A nyíregyházi születésű, ott is diplomázó, majd az alma mater, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetét vezető Szepessy Béla grafikus most kiállított Magyar Simplicissimus sorozatában olyan textilnyomatokat láthatunk, amelyeken a török háborúk által meghatározott XVIII. század magyar kultúráját adó városok lényege jelenik meg előttünk. Többek között Lőcse, Homonna, Kassa, Kisszeben, Nagyszeben, Nagyvárad, Pozsony és Selmecbánya városok „vizuális körképeit” szándékozott elkészíteni Szepessi korabeli szobrok és metszetek felhasználásával. A körképeket egy-egy, a városról készült metszet és a felette lévő Madonna-szobor határozza meg. A linómetszéssel, tollrajzzal, tussal és digitális rajzzal, majd nyomtatással előállított műveken visszaköszönnek a korabeli öltözetek, harci jelenetek is.
Az ösztöndíjas kiállítók között ott van a kolozsvári születésű, de szüleivel 1970-től Budapesten élő Szotyory László festő is. A 2000-től Munkácsy-díjas Szotyori a képzeletszülte tájképfestészet nagymestere. Különös hangulatú és színvilágú műveivel gyakran lehet csoportos tárlatokon is találkozni. Saját bevallás szerint mindig optikai és érzelmi alapon választja ki témáit. Jelen esetben ezek a tájban elhelyezett óriási utasszállító repülőgépek. Mint valami hatalmas bálnák, lenyűgözőek, de valahol félelmetesek is. Szotyory még 2001 nyarán találta meg ezeket a hatalmas madarakat, de aztán jött szeptember 11-e, és az álhallások miatt, no és az aktualizálást elkerülendő, jó darabig jegelte a témát.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az Életút-díjas Novotny Tibor művészeti író és szerkesztő munkásságát is megismerhetjük két tabló segítségével. Novotny első írása 1979-ben jelent meg a Művészet folyóiratban, azóta folyamatosan publikál, leginkább a kortárs képzőművészetről. Népművelés-történelem szakon végzett 1984-ben az ELTE-n, majd 1989-ig a szentendrei Ferenczy Múzeum munkatársa volt. Az írás mellett kiállításokat, művészeti programokat is szervezett a városban, de művészeti lexikont is szerkesztett és tévéműsorokat is készített.
