Kultúra

A magyar nyelv terjedésével párhuzamosan nőtt a gazdasági fejlettségi szint

A magyarok nem rendelkeztek pontos információval a nagyhatalmak álláspontját illetően, ezért úgy gondolták, érdemes jól felkészülni a második világháborút lezáró béketárgyalásokra. Hatalmasat tévedtek – hangzott el a szeptember 22-én A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencián.

A magyar nyelv terjedésével párhuzamosan nőtt a gazdasági fejlettségi szint
A Magyar Tudományos Akadémia (képünk illusztráció)
Fotó: MH

„Európa rekonstrukciója (…) csak revízióval oldható meg. De ez a revízió nem a legyőzöttek érdeke, és nem restitutio in integrum, azaz a háború előtti állapot visszaállítása. Ez a revízió egyszerűen Európa közállapotainak, államközi viszonylatainak újrarendezése oly pillanatban, amelyben már át lehet tekinteni azokat a változásokat, amelyeket a világ gazdasági fejlődésének mind rohamosabb tempója, másrészt pedig a világháború okozott” – idézte Simon Attila, Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója Teleki Pál miniszterelnök 1931-es véleményét.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett konferencián a történész rávilágított: Trianon után a Felvidéken a magyarok fogytak a leggyorsabban köszönhetően az elvándorlásnak, illetve a népszámlálási módszertan változásának. Példaként említette, hogy Csehszlovákiában a zsidóságot is önálló nemzetként értelmezték, ezért a magyarság száma nyolcanezerrel csökkent, köszönhetően annak, hogy sokan zsidónak vallották magukat, míg korábban magyarnak.

Kocsis Károly, a Földrajztudományi Intézet, Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont intézeti igazgatója rámutatott: az 1910-es magyar szórványok teljesen eltűntek 2011-re, lényegében csupán Erdélyben és Bácskában maradtak. „A magyar már akkor is elöregedő közösségnek számított, alacsony népszaporulattal” – világított rá Simon Attila is.

Kifejtette: 1921–31 között nőtt a földművelésből élők száma, az iparban dolgozók tömege stagnált, a hivatalokban a szlovákok aránya megduplázódott, míg a magyaroké feleződött. A független értelmiség kezdeti felülreprezentáltsága megszűnt, mert nem működött Felvidéken magyar egyetem. A szlovenszkói magyar közösség kényszerközösséggé vált, mert nem volt közös tere, fővárosa, és szimbólumai sem voltak. Ugyanakkor, tette hozzá, 1938 után hat évre bebizonyosodott, hogy a folyamatok visszafordíthatók.

Tátrai Patrik, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa aláhúzta: a hatalom, a geopolitika, a jövedelmi változás, a foglalkoztatási szerkezet egyaránt hatással volt a Trianon utáni utódállamok társadalmaira, így a magyarságra is. Míg 1910-ben a legnagyobb természetes szaporodás a magyarság körében volt megfigyelhető, addig Trianon után a görbék lényegében párhuzamosan haladnak a többségi nemzetével, azzal a jelentős eltéréssel, hogy a magyarok eleve kisebbségben éltek.

A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencia
A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencia
Fotó: MH/Velkei Tamás

Az urbanizáltsági szintet vizsgálva Trianon előtt szintén a magyarok voltak többségben, mára ez a tendencia megfordult vagy kiegyenlítődött. Az 1910-es statisztikai adatokat vizsgálva kimutatható a magyarok fölénye az iskolázottság tekintetében is, ám 2010-re a tendencia ellentétessé vált. Tátrai szerint a folyamatok egy irányba mutatnak, a demográfiai és a társadalmi-gazdasági pozíciók nem elválaszthatatlanok.

Csernicskó István, az MTA külső tagja, nyelvpolitikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nyelv kisebbségi nyelvvé vált, mert az új államok nemzetállamként határozták meg magukat, ezért igyekeztek kiszorítani a magyar nyelvet. Trianon után a magyar nyelv egyszerre nyolc országban kezdett változni, nyomatékosította.

Szakál Imre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történésze arra hívta fel a figyelmet: Kárpátalján bekövetkezett az, amit az „elkényelmesedett” Magyarországon korábban el sem tudtak képzelni. Trianon után csökkent a magyarok száma, 1918–24 között 18 ezren vándoroltak el, jobbára nagybirtokosok és hivatalnokok, ami ellentétet szült az otthon maradók és az elvándorlók között. A szülőföldet választók hűtlennek ítélték az elköltözőket, utóbbiak pedig kollaboránsnak a Kárpátalján maradókat. Mindezek következtében ebben a régióban is új tradíciók alakultak ki, elitváltás következett be, új emlékezetkultúra alakult ki. Ám a közigazgatás alsóbb szintjein még így is megmaradt a magyar többség.

Dévavári Zoltán, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa a Délvidék 1918–1941 közötti időszakát vizsgálva kitért rá: az első világháborút követően kényszerkisebbség lett a magyarság, nem maradt más választásuk az érvényesülésre, mint az egyéni érdekkijárás, a kollektív jogok eléréséért a közösségként működés, illetve szervezeti integrációs modell kialakítása. Politikai viták jellemezték a korszakot, hogy miként szerveződjön újjá a magyarság, szerb pártokba tagozódva vagy önállóan. Végül megalakult az Országos Magyar Párt, ami gyűjtőpárt lett.

Szarka László egyetemi docens, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának volt dékánja kifejtette: a Trianon utáni revízió egyfajta magyar válasz volt, részben a történelmi állam helyreállítható részének helyreállítására, valamint a magyar kisebbségek helyzetének rendezésére. A magyarországi kisebbségekről szólva leszögezte: a félmillió sváb és egyéb nemzetiségek miatt Magyarország is multietnikus állam volt, ahogy a többi nemzetállam is. Ugyanakkor a magyar politika jelentős mozgásteret hagyott a kisebbségi magyar pártok vezetőinek.

A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencia
A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencia
Fotó: MH/Velkei Tamás

K. Lengyel Zsolt, a Müncheni Magyar Intézet Egyesület vezetője előadásában kitért rá, Erdély kényszerű középúton járt a két világháború között. 1940-ben Erdélyben várták a csatlakozást, ám az erdélyiek – akik markáns távolságot tartottak Budapesttől és Bukaresttől egyaránt – csalódtak a magyar államhatalom kiterjesztésének módja miatt. Az erdélyiek különvalósági (felsőbbrendűségi?) tudata miatt. Cél maradt Dél-Erdély visszahódítása ugyanúgy, mint Erdély önállóságának gondolata. A háború végét követően csalódottságuk tovább nőtt: a revízióról ugyanúgy le kellett mondaniuk, mint az önállóságról.

Romsics Ignác, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzor emeritusa a korszakot elemezve rámutatott: a második világháború előtti és alatti revíziós sikerek nagy örömet jelentettek a magyaroknak, egyben további várakozásokat gerjesztettek a politika és a lakosság körében egyaránt.

Werth Henrik vezérezredes azzal érvelt a Szovjetunió megtámadása mellett, hogy az offenzíva után biztosan visszakapjuk az összes, 1920-ban elcsatolt területet. A hurráoptimizmus még olyanokat is magával ragadott, mint Márai Sándor, aki 1942-ben úgy vélte, a háború után két maghatározó erő lesz Európában, nyugaton Franciaország, keleten Magyarország.

A szovjet ellentámadás után bekövetkező változások azonban a magyarokat is józanságra intették, és elkezdtek terveket szőni a háború utáni rendezés érdekében. A Szegedy-Maszák-féle memorandum területi elképzelése már 1943-ban megszületett, amely a határok „helyes” meghúzására törekedett.

Értelemszerűen Magyarország szomszédai hallani sem akartak a magyar tervekről, Beneš csehszlovák, Antonescu román és Tito jugoszláv államférfiak a legkisebb engedményre sem lett volna hajlandók.

Az etnikai alapú határrendezésnek Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban akadtak támogatói, készek voltak a trianoni határokat Magyarország javára módosítani, igaz, alapul a kisantant országainak statisztikáit vették. Az Egyesült Államok Csehszlovákiából egy 7000 négyzetkilométeres rész, Kárpátaljából Beregszász és környéke, Erdélyből 14 500 négyzetkilométernyi, jobbára határmenti sáv, Jugoszlávia kárára egy 6000 négyzetkilométeres terület visszaadására lett volna kész. Nagy-Britannia Felvidéken lényegében az 1938-as bécsi döntést hagyta volna életben, délen azonban – remélve Tito partizánjainak hathatós támogatását – nem bocsátkozott prognózisba, míg Erdély kérdését bonyolult problémának tartották a kevert lakosság miatt.

Romsics Ignác előadása A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencián
Romsics Ignác előadása A magyar kisebbségek 100 éve címmel megrendezett konferencián
Fotó: MH/Velkei Tamás

A Szovjetunió stratégiája szerint nem tűrte a határa melletti életerős államokat, ezért (is) a trianoni határok visszaállítására törekedett, már csak azért is, mert a magyarok harcoltak a keleti fronton. Mivel Besszarábiát Romániától magukhoz kívántak csatolni, Sztálin Erdélyt kárpótlásul szánta Romániának. Mindazonáltal azt sem vetették el, hogy Erdély önálló állam legyen.

1945 nyarán a nagyhatalmak, Byrnes amerikai, Bevin brit, Bidault francia és Molotov szovjet külügyminiszterek részvételével vitatták meg a határrevízió kérdését. Az amerikaiak a román–magyar határ felülvizsgálatát támogatták, javaslatuk szerint hazánkhoz ekkor már csak 3000 négyzetmérföldnyi, jobbára magyarlakta terület csatoltak volna. A szovjetek azonban mereven ellenálltak még a jelképes módosításoknak is. Ezért később az amerikaiak és britek is beadták a derekukat.

A magyarok nem rendelkeztek pontos információval a nagyhatalmak álláspontját illetően, ezért úgy gondolták, érdemes jól felkészülni a béketárgyalásokra. 1946 tavaszán a következő álláspont kristályosodott ki: Erdély esetében 22-11 ezer négyzetkilométernyi terület megtartását célozták meg, minden párt egyetértésével. Felvidék esetében nem alakult ki egységes álláspont, a kisgazdák a magyarlakta területek megtartását szerették volna elérni.

Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével látogatást tették Moszkvában, ahol Sztálin bíztatta a magyar küldöttséget, így a kormány azt hitte, a Szovjetunió támogatja törekvéseiket, miközben erről szó sem volt. Washingtonban és Londonban is szívélyesen fogadták a magyar küldöttséget, de ezenkívül nem sok eredményt realizálhattak. A legpesszimistább változat valósult meg, Magyarország minden visszacsatolt területét elveszítette. 1947 januárjában elkészült a békeszerződés végleges szövege, amelyet a vesztes országok képviselői február 10-én írtak alá.

„A magyarság ekkor szembesült azzal, hogy véglegesültek a trianoni határok, ami általános szomorúságot okozott határon belül és túl egyaránt” – mondta a történész. Ugyanakkor nem voltak tiltakozások, nem tartottak gyásznapot, gyászmiséket. Csupán Mindszenty bíboros bazilikában tartott könyörgése közben tört fel zokogás a hallgatóság körében.

A szerződés garantálta a szuverenitást Magyarországnak, ám az önállóság álom maradt: elindult a szovjetizálás, ami felgyorsult a szovjet típusú alkotmány elfogadásával.

Demeter Gábor, a BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa a határon túli magyarok lakta régiók gazdasági fejlettségének változásai 1910–2010 közötti kutatásuk körülményeit megvilágítva hangsúlyozta: egyes, korábban alkalmazott változók elveszítették relevanciájukat. Területi alapegységek változtak, Erdélyben, Vajdaságban más méretű területi egységek jöttek létre.

Kutatásuk során bebizonyosodott: ahol a magyar anyanyelvűek többségben voltak, azok a régiók fejlettebbé váltak 1780-tól 1910-ig. Például a korábban fejlettnek számító Felvidék visszaesett a többi régióhoz képest. „A magyar nyelv terjedésével párhuzamosan a gazdasági fejlettségi szint is nőtt” – szögezte le Demeter Gábor. 2010-re azonban már Burgenland, a Duna-tengely és Nyugat-Szlovákia lett a legfejlettebb, míg Dél-Szlovákia vagy a Vajdaság jelentősen visszaszorult.

Kapcsolódó írásaink