Kultúra

Mindszenty József története Lengyelországban járva inspirálta a kutatót

Somorjai Ádám történész és bencés szerzetes beszél lapunknak ifjúkori választásairól, és arról hogy lett számára meghatározó a hercegprímás élete

Mindszenty József, az utolsó hercegprímás életművének egyik legismertebb kutatója pannonhalmi bencés szerzetes. A vatikáni államtitkárság munkatársa, majd levéltárosa. Mindszenty boldoggá avatási perének relátora, szakértője, 1980–1984 között a győri bencés gimnázium történelemtanára, osztályfőnök és prefektus. A 70. születésnapját ünneplő Somorjai Ádámot kérdeztük, most elsősorban arról, hogyan, miért lett éppen történelemtanár, történész, és arról is, miért éppen Mindszenty József életművének kutatását helyezte tudományos tevékenységének központjába?

Mindszenty József története Lengyelországban járva inspirálta a kutatót
Somorjai Ádám OSB
Fotó: MH/Papajcsik Péter

- Milyen hatásokra fordult az érdeklődése a történelem felé?

- Az általános iskola felső tagozatán Esztergomban Mezei Mihály tanár úr emberi és szakmai hatására a fizika érdekelt, az esztergomi ferences gimnázium tanulójaként is így indultam. Menet közben fordult érdeklődésem a történelem felé, de ez nem volt nagy törés, hiszen az esztergom-vízivárosi gyermekkori élmények már megalapozták a történelem iránti érdeklődésemet. A gimnázium harmadik, a mai számozás szerint 11. évében egyértelmű lett, hogy történelmet szeretnék tanulni, bár az egyházi gimnáziumokban érettségizetteket ekkor még nem vették föl az ELTE bölcsészkarára. Elsőre nem is vettek fel, csak két évvel később, akkor is fellebbezésre, mert maximális felvételi pontszámot értem el.

- Úgy tudom, még „civilként” kezdte meg a történelemnémet szakot az ELTE-n, miért pont ezt a párosítást választotta?

 - A német nyelv adott volt, mert családunkban már óvodás korom óta biztosított volt a német nyelvi oktatás, ugyanígy az általános iskolai évek jelentős részében, amikor Esztergomban jártam iskolába, ugyanis szüleim Győrött éltek, és én kétlaki voltam.

- Hogyan zajlott egy ferences diák esetében akkor a felvételi eljárás?

- Az első felvételin a kényelmetlen az volt, hogy a tananyagon túl, kérdésre válaszolva, bevallottam, hogy olvastam Szekfű Gyula Három nemzedékét, és ez nem váltott ki nagy lelkesedést. A munkásmozgalom történetét csak két évvel később olvastam el, mert beláttam, hogy enélkül nem vesznek föl.

- Milyen volt szerzetesként egyetemre járni a hetvenes évek végén, a már puhuló diktatúrában?

- Érdekes módon pozitív lett a változás. Első tanulmányi évemben albérletben laktam, és idegen volt az egyetem. Otthonosságot egyrészt a kedd és péntek esti egyetemi kóruspróbák teremtettek, ahol kontrabasszus szólamban énekeltem. Emellett a központi szemináriumban vendégként lakó bencés student páterek segítettek, akikhez hetente bejártam esti imádságra és rekreációra. Az első év végeztével vettek föl Pannonhalmára, ahol két év noviciátus várt rám és halasztás a bölcsészkaron. Majd szerzetesnövendékként folytattam tanulmányaimat, s a váratlan élmény az volt, hogy a számomra idegen folyosók benépesültek nevekkel, személyekkel, mert sokan szükségét érezték, hogy elmondják: ők is járnak templomba, ők is hívő emberek. Tartoztam valahova és ők is tartoztak valahova. Nem voltam többé névtelen, mint korábban, a tanáraim is másként kezeltek. Többen közülük szorgalmazták a velünk, bencésekkel és más tanítórendek növendékeivel való emberi kapcsolatot.

Somorjai Ádám egyik, Mindszenty hercegprímás levelezéséről szóló munkájával
Somorjai Ádám egyik, Mindszenty hercegprímás levelezéséről szóló munkájával
Fotó: MH/Papajcsik Péter

- Mikor jelent meg első történelmi tárgyú tanulmánya?

 - Több mint negyven éve, 1981-ben A magyar bencések múltja és jelene címmel. Szennay András főapát úr szerkesztésében jelent meg a Szent Benedek égi születésének 1500. évfordulója alkalmából összeállított kötetben, a Szent István Társulatnál. Söveges Dávid atya, noviciátusi magiszterem rendtörténeti óráit foglaltam össze. A témát úgy kaptam, feladatként, kellett valaki, aki ezt megírja a jubileumi könyvben.

- Hogyan találkozott először Mindszenty életművével?

- Esztergomban, nagyszüleim házában, amely szomszédos volt a prímási palotával. Ministránsként tudtam arról, hogy a Bazilikában azért nem gyújtják meg az oltár legfelső pontján lévő egyetlen gyertyát, mert a hercegprímás úr akadályoztatva van. A szokás szerint a püspöki székesegyházakban ezt a gyertyát csak akkor gyújtják meg, ha maga a püspök vezeti a szentmisét. Később már 1970-ben, érettségi után kezdtem Lengyelországba járni, egyházi körökben bukkantam fel, és mindenütt, amikor kiderült, hogy magyar vagyok, az első kérdés ez volt, hogy: „Siedzi”? Azaz: „Ül”? Előbb nem értettem a kérdést, aztán hozzátették: hát „Mincsenti”. Akkor kezdtem igazán foglalkozni a kérdéssel, és egy idő elteltével már rutinszerűen válaszoltam: igen, siedzi. Őket az érdekelte, hogy Mindszenty hercegprímás útja mennyire vezet célra, hiszen őket Wyszynski prímás vezette, és akkoriban igen nagy volt az ellenállás a Gomulka-rezsimmel szemben.

- Ekkor született meg az elhatározás, hogy az egyháztörténelemben fontos szerepet játszó bíboros életútját és tevékenységét kutassa?

- A Szenttéavatási Kongregáció titkára, Edward Nowak lengyel érsek volt az, aki felkért erre. Három alkalommal is sürgetett, mire vállaltam. Ez még 1999 végén történt.

- Azért végezte talán el később a posztulátori képzést, hogy bekapcsolódhasson Mindszenty boldoggá avatási eljárásába?

 - A posztulátori képzést még ezt megelőzően, 1997/1998 őszén-tavaszán végeztem, amikor a vatikáni államtitkárság munkatársa lettem. Ekkor ismertek meg engem a kongregációban mint magyart, aki az államtitkárságon dolgozik.

- Műveinek, nyilatkozatainak ismeretében egy olyan kép áll össze önről, hogy harag és részrehajlás nélkül, semmit sem elhallgatva vagy felnagyítva áll hozzá ehhez a témához is. Ez esetben biztosan célravezető ez az út?

- A célravezetés szó magyarázatra szorul. Általában a boldoggá avatás összefüggésében értik. Én arra a felismerésre jutottam 2007-ben, hogy Mindszenty atyánk nemzeti hős akart lenni.

Mindszenty nemzeti hős akart lenni
Az összefüggések feltárása közelebb visz bennünket a szomszéd népek történelemfelfogásának megértéséhez is
Fotó: MH/Papajcsik Péter

- Ezt kifejtené bővebben is?

- Hazánkban nagyon koncentráltunk arra, hogy Mindszentyről csak az esetleges boldoggá avatásának összefüggésében gondolkodunk. Közben köztéri szobrok is készültek, és megelőlegeztük a szentszéki döntést. Az újonnan feltárt Mindszenty-levelek alapján azonban az a felismerés körvonalazódik, hogy ő mindent alárendelt nemzeti meggyőződésének, így a kommunizmussal való szembenállásnak, a nemzeti értékek ápolásának és hangoztatásának. Tekinthetünk rá úgy, mint a nemzeti ellenállás vezérére, elsősorban az 1945 és 1948 közötti időszakban, amikor még ezt szabadon megtehette. Mindszenty neve egyet jelentett a szabadsággal, a zsarnokság elleni szembenállással, a diktatúra elleni mozgósítással; sőt mindez ökumenikus felhangot is öltött, mert a protestánsok is elismerték az ő értékeit. Egyházi méltóságát is alárendelte közjogi szerepének, amelyet úgy fogott fel, hogy király és nádor híján, ősi alkotmányos kötelességként neki eleget kell tenni a nemzeti feladatoknak. Véleményünk szerint, ha ezt nem hangsúlyozza annyira, és nem ez a szempont vezérli minden gondolatát, minden tettét, minden nyilvános fellépését és minden levelét, amelyet pápáknak, bíborosoknak és még a brit uralkodónak, később az amerikai elnököknek és külügyminisztereknek is küldött, hanem jobban koncentrál egyházi feladataira, akkor az általa óhajtott cél érdekében több eredményre juthatott volna.

- Úgy látszik, lassan halad előre az eljárás, lát még olyan kutatnivaló területet, ami talán előre vihetné az ügyet? 

- Ferenc pápa 2019-ben aláírta az erények hősies gyakorlásáról szóló dekrétumot. Bármi, amit írunk, már nem kerül be a boldoggá avatási aktákba. Most a következő lépés az eljárás során a Mindszenty közbenjárásával történő csodás gyógyulás bizonyítása lesz.

- Végül arra kérem, szedje csokorba, hogy ebben a pillanatban milyen ügyeken is dolgozik? 

 - A Mindszenty-kérdést nem lehet lezárni, még rengeteg forrás van, de ezek feldolgozása már nem az én feladatom. Én elsősorban azt kutattam, hogy neki mi volt a felfogása, ezért kellett közzétenni az amerikai levéltárakban megtalált leveleit. Még nem jelentek meg XII. Piusz pápához írt levelei, amelyeket 1945–1948 között írt, s amelyek legalább nyolcvan tételből állnak. Az elmúlt két-három esztendőben, hosszabb előkészület után, megjelent gondozásomban az első három budapesti nuncius jelentéseiből négy kötet. A sorozat a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) kiadásában, Nunciusi jelentések címmel, idáig négy kötetben, Lorenzo Schioppa (1920–1925), Cesare Orsenigo (1925–1930) és Angelo Rotta (1930–1945) jelentéseinek eredeti, olasz nyelvű szövegéből egy válogatást és azok magyar fordítását tartalmazza.

- Történészként milyen témával foglalkozna szívesen, ha már lezárta a Mindszenty-kérdést?

- Ami most leginkább foglalkoztat, az a Zalavári Bencés Apátság, és azzal kapcsolatosan az első évezred története. A hunok megérkeztéig virágzott a pannóniai kereszténység, ám a hunok és az őket követő népvándorlási hullám szétzilálta a helyi kereszténységet, ami a salzburgi érsekség Pannónia missziójával, Szent Cirill és Szent Metód pannóniai tartózkodásával kezdett éledezni, és ami a Szent István-i harmadik keresztény misszió sikere után teljesedett ki, ennek pedig ma is örökösei vagyunk. Meggyőződésemmé vált, hogy az összefüggés feltárása közelebb visz bennünket a szomszéd népek történelemfelfogásának megértéséhez is, amely igen fontos a mai egységesülő világban.

Kapcsolódó írásaink