Tizenhárom méternyi Monet – egyben

Eddig három amerikai múzeumban, szétdarabolva őrizték Claude Monet kompozícióját, a három óriás vászonból álló, összesen 13 méter hosszú Agapanthus-triptichont.

A londoni Royal Academy of Artsban pár évvel ezelőtt, 2016-ban rendezett nagyszabású kiállításon, amelynek témája a kert a művészetben volt, sikerült egyben megmutatniuk a kurátoroknak a munkát.

Már ezért is mindenképp érdemes megnézni az Exhibition on Screen – A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig című dokumentumfilmet, amely a sorozat többi darabjához hasonlóan egy kiállítást elevenít meg a nézők előtt a vásznon, ezúttal a londonit.

Nemcsak az említett, a híres vízililiomokat ábrázoló mű látható óriásiban a mozivásznon, de a kisebb darabok, valamint Monet kortársai, német és spanyol mesterek, például a legismertebb spanyol impresszionista, Joaquín Sorolla munkái is, miközben kerttervezők, művészettörténészek, land art művészek beszélnek a képzőművészet és a kert kapcsolatáról.

Ha már modern festészetről van szó, logikus, hogy Claude Monet-val kezdik, hiszen a művész ma is meglévő giverny-i házának kertje egyenértékű műalkotás a vásznaival, másrészt egész utolsó korszakának legfőbb modellje.

Nemcsak a vízililiomos sorozat, vagy a kerti tavat átívelő hidat ábrázoló megannyi kép készült itt, de számtalan más kép is.

A híd ma is megvan

Fotó: Pannonia Entertainment

Monet szenvedélyes kertész volt, jóval Giverny előtt az egymás után bérelt házak körül mindenhol kertet telepített. Az ő korában vált lehetővé először, hogy az egzotikus növények biztonságosan megérkezzenek Európába egy angol kertész felfedezésének köszönhetően – egyfajta üveg szállítócsövet talált ki –, így jelent meg a japán krizantém és a piros-rózsaszín vízililiom, amely megannyi Monet-képen feltűnik.

Ahogy a kamera végigpásztáz a giverny-i kerten, a néző sorra felismerheti a Monet-vásznakat: ma is pontosan ugyanúgy néz ki a híd, a tó és a virágágyások, mint a művész halálakor.

Persze a kert és a képzőművészet kapcsolata nem Monet-val kezdődött. Hanem jóval korábban, valamikor az antikvitásban, gondoljunk csak a római Livia-villa falfestményeire. Erről ugyan nem ejt szót a film narrátora, azt azonban megemlíti, hogy a középkorban előszeretettel ábrázolták Máriát zárt kertben (hortus conclusus), amely egyben a szüzesség jelképe volt.

Ennyire azonban nem haladunk vissza az időben, a tárlat és a film is Monet kortársaival foglalkozik.

Rajta kívül Bonnard, Pissarro, Klimt, Nolde, Matisse és Kandinszkij munkái villannak fel a vásznon, hogy végül belefusson az egész a nílusi vízililiomokat ábrázoló panorámaképbe, amelyen az idős mester 1915-től 1926-ig, haláláig dolgozott.

Ekkor már közelebb állt az expresszionistákhoz – még a filmen keresztül is nyomon követhető, miként tűnnek el a klasszikus kerti elemek – híd, kerti utak – a képekről az évek során, hogy végül a fő téma a víz és a vízililiom, a víz-színek és virágszirom-színek játéka legyen.

Noha soha, semmi nem pótolhatja a valódi festmény látásának élményét – a világ legfejlettebb kamerája sem képes arra, hogy minden színt jól lásson és egyben a struktúrákat is láttassa –, a háromrészes, hatalmas, a londoni kiállításra összerakott mű még a kamerán keresztül is lenyűgöző.

Egyben világossá teszi azt is, hogy Monet élete végére jóval túllépett saját és barátai festészeti forradalmán, az impresszionizmuson.