Kultúra
Kolta Galéria: utazás a fotográfia körül
Nem könnyű manapság nonprofit alapon fotógalériát működtetni, de úgy tűnik, van még remény, és megéri az erőfeszítés. Az az V. kerületben, a Semmelweis utca 4. alatt működő Kolta Galéria lassan húsz éve képes ugyanazon a színvonalon működni, pedig fennállása alatt kétszer is költöznie kellett, bár igaz, mindig sikerült jól frekventált helyen maradnia. A jelenlegi helyszín ideális.
Az alapító és vezető Katkó Tamás fotográfus szélesebb körben arról ismert, hogy képein finoman, lényeglátóan tudja megmutatni a színház és a tánc kifejező pillanatait. Sok más téma is vonzza, például a szakralitás, misztériumok, a szimbólumok világa, a történelmi Magyarországé, de kétségtelen, hogy pályájának egy fontos szakasza a színházzal a tánccal kapcsolódik össze. Azt nehéz volna megmondani, véletlen volt-e, hogy már egy sikerekben gazdag fotográfusi pálya delén a színház közelébe került.
– Korniss Péter fényképezte a 25. Színházat, én akkor egy múzeumban dolgoztam, így találkoztam az anyaggal. Ekkor éreztem először késztetést, hogy kiállítást rendezzek valakinek a munkáiból – mesélte.
Mindez 1999-ben történt, egy évre rá Szögi Csaba koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház alapítója felkérte őt, hogy a színház bázisán, az egykori Bethlen mozi helyén hozzák létre a Bethlen Galériát.
– Nagyon izgalmas munka volt, hét évig csináltam. Közben, úgy az ötödik év táján érkezett egy újabb felkérés a nagyon komoly kárpát-medencei kulturális kapcsolatokkal rendelkező Háló Közösségi és Kulturális Központ részéről, ők egy olyan galéria kialakítását kezdeményezték, amely kifejezetten magas művészetet mutat be. Ez lett a Kolta Galéria, amely az abban az évben, 2005-ben elhunyt kiváló kolléga, Kolta Magdolna fotómuzeológus, szerkesztő, kutató nevét vette fel. Két évig párhuzamosan vezettem a kettőt, végül azért döntöttem a Kolta Galéria mellett, mert míg a Bethlen feladata a tánc, a táncszínházi művészet megmutatása volt, addig ennek a profiljába bármi belefért, ami fotó és magas színvonalat képvisel. Összetettebb kihívás volt – emlékezett vissza Katkó Tamás.
A Kolta Galéria alapításakor semmilyen tartalmi vagy technikai megkötést nem határoztak meg, így a fotózás számos műfaját és egymástól egészen eltérő szemléletű alkotókat sikerült eddig bemutatni.
– A második évadban állítottuk ki Ljudmilla Lipatova orosz néprajzkutató fotóit, amelyek inkább dokumentum- és néprajzi értékük miatt voltak érdekesek, mint művészi igényességük miatt (Lipatova képeit 2014-ben a Manchester Museum is bemutatta Siberia: At the Edge of the World, vagyis Szibéria: A világ peremén címmel – a szerk.). De említhetném Szigeti Tamás Da capo című kiállítását, amelynek fotóin zenészek láthatóak a harminc évvel korábbi fényképeikkel együtt, Fejér Gábor ugyancsak zenészekről készített sorozatát, Bege Nóra, Haris László képeit. Együtt állított itt ki Gaál István, Kósa Ferenc és Sára Sándor, a grafikusnak és fotóművésznek is kiváló Kass János pedig egy kiállítással ünnepelte itt a nyolcvanadik születésnapját – emelt ki néhányat a galéria vezetője az elmúlt évek sikerei közül hozzátéve: – Nagyon nehéz a felsorolás. Rengeteg csoportos kiállításunk is volt, így az itt 2005 óta bemutatkozó művészek száma eléri a 200–250-et. Fontos az is, hogy több alkalommal mi adtunk helyet az Esztergomi Fotográfiai Biennálénak, a szakma rangos eseményének.
Szerkesztői erény, hogy a galériában nemcsak befutott, tapasztalt fotográfusok mutatkozhatnak be, esélyt kapnak a fiatalok is.
– Volt olyan is, akit az interneten fedeztem fel, és nyomoztam utána – mesélte Katkó Tamás. – Egy tordai, négydiplomás hölgy, aki közgazdász munkája mellett a kolozsvári vasutas futballklub fotósa is volt. Nagy Melindának hívják, és itt rendeztük meg élete első kiállítását.
Amint cikkünk elején említettük, mindehez nem könnyű forrásokat találni.
– Sosem volt könnyű – árulta el Katkó Tamás. – A Hálóval már az elején úgy egyeztünk meg, hogy a szervezet biztosítja az infrastruktúrát, vagyis adja a helyet, fizeti annak rezsijét, segít a szervezésben, de a pénzügyi forrásokat a galéria mögé felállított alapítványnak kell megtalálnia. A gyakorlatban az Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapunk egyéves támogatást, amelynek az összege idén sajnos körülbelül a felére csökkent, a többit pedig, ahogy eddig, más pályázatokból próbáljuk összeszedni. Eléggé beszűkült a tér, kevés most a forrás, de küzdünk, csináljuk.
Ezt már csak azért is érdemes, mert kiderült, a forrásokért folytatott küzdelemben is lehet kincsekre bukkanni. Katkó Tamás az NKA-val folytatott egyeztetések során találkozott Fajcsák Györgyivel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatójával, aki egy eddig nem publikált anyagra hívta fel a figyelmet.
– Bozóky Dezső fotóiról van szó – magyarázta Katkó Tamás. – Ő magyar császári és királyi sorhajóorvos volt, bejárta az egész világot, és közben fotózott. Publikált is a munkáiból, de készült egy sorozata az Oszmán Török Birodalomról, amelyet addig soha senki nem látott. Ebből az anyagból mutattunk be egy válogatást a Kolta Galériában, aztán Isztambulban és Ankarában. Nemsokára utazom újra Isztambulba. Újrafotózok helyszíneket, amelyek Bozóky képein láthatóak. Néhány felvétel már elkészült, de a munka java hátra van. Az isztambuliak számára azért érdekesek ezek a korábban nem ismert képek, mert ezek alapján akár újra is lehetne építeni a város hajdani arculatát. A törökök nagyon érdeklődőek, már biztos, hogy lesz kiállítás, és kötetben is kiadják majd a Bozóky-munkákat.
