Kultúra
Színház a középkorban és a Dóm téren

Bár a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) fájó hiánya érződik az évadzáráson, az ország legkedveltebb nyári teátrumai már június óta kínálnak jobbnál jobb programokat, darabokat. Következő válogatásunkban a legizgalmasabbnak ígérkező vidéki és fővárosi előadásokat vesszük sorra.
Utunk mindjárt elsőként Gyulára vezet, de ne riasszon el minket a Körös-parti város messzesége. Azon túl, hogy a Várfürdő strand része kiváló, az Almásy-kastély Sisiről szóló időszaki kiállítása is megér egy misét. Nem beszélve a Várszínház által immár tizenhetedik alkalommal megrendezett Shakespeare Fesztiválról, amely a napokban zajlik.
A hét programjából kiemelkedik az Aradi Kamaraszínházzal közös előadása, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjának bemutatója, Tapasztó Ernő rendezésében, a méltán világhírű Tiger Lillies brit együttes zenéjének felhasználásával. Külföldi vendégművészek is mindig érkeznek a szemlére: idén a brit színművész Filip Krenus A Poor Player elnevezésű Shakespeare-parafrázisát, műfaji meghatározása szerint „melankomédiáját” tekinthetjük meg csütörtökön délután.
Ha most nem vállalkoznánk ilyen hosszú útra, augusztusban mindenképp érdemes megfontolnunk egy gyulai kiruccanást: 12-én kezdődnek ugyanis a Tamási Áron Napok, amellyel az idén százhuszonöt éve született erdélyi íróra emlékeznek. A fesztivált a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház immár sokadik közös premierje, a Tündöklő Jeromos nyitja, Schnell Ádámmal a címszerepben.
Márkó Eszter rendezését a fantasztikus hangulatú, középkori Várszínpadon nézhetjük meg, akárcsak a Nemzeti fiatal művészeiből verbuválódótt Hangjegy Színház előadásában az Énekes madarat másnap este. Mindemellett diákszínjátszó-csoportok bemutatói, és izgalmas szakmai konferencia is várja az irodalom- és színháztörténet iránt mélyebben érdeklődőket.
Amennyiben nincs lehetőségünk elhagyni a fővárost, de megismerkednénk vidéki teátrumok előadásaival és társulataival, érdemes a Margitszigeti Színház előadásaiból válogatnunk. Július 22-én és 23-án például a hazai ősbemutatójának harmincadik évfordulóját ünneplő musicalsikert, Sylvester Lévay és Michael Kunze Elisabeth-jét tűzik műsorra, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkcióját Szente Vajk rendezésében.
A nyári színházi kínálatban azonban hagyományosan Szeged jelenti a megkerülhetetlen helyszínt: a Szabadtéri Játékok tavaly ünnepelte kilencvenedik születésnapját. A Dóm téren minden évben Magyarország legnagyobb befogadóképességű szabadtéri nézőtere épül meg, hogy aztán a Fogadalmi templom mint „természetes” díszlet semmihez se fogható légkört teremtsen minden előadásnak. A komolyzene kedvelői július végén itt Verdi Traviatájában gyönyörködhetnek. Violettát Kolonits Klára énekli, Juronics Tamás rendezésében. Ha viszont inkább prózai színházra vágyunk, akkor érdemes az Újszegedi Színpad kínálatát is böngésznünk. Szegeden járva egyébként ne hagyjuk ki a Móra Ferenc Múzeum aktuális időszaki tárlatát sem, amely a Vadnyugatra kalauzol minket.
Hazánk egyik legkülönlegesebb nyári színpada mindazonáltal a Szarvasi Vízi Színház. A játszóhely még nagyon fiatal, éppencsak tíz éves múlt, ám már nagy népszerűségnek örvend. A gyalogos fahíd szomszédságában megépült, amfiteátrum-szerű nézőtérrel ellátott színpad atmoszférája nemcsak nézőnek, színésznek is páratlan. Noha a zenés színházi előadások itt is többségben vannak a nyáron, augusztus 6-án a veszprémi Petőfi Színház vendégjátékában Dan Gordon Esőember című drámáját láthatjuk. Az azonos című film alapján pár éve készült, Oberfrank Pál és Szalay Bence főszereplésével bemutatott darab igazi gyöngyszem, megéri az utazást.
Választék tehát van bőven, akár prózai, akár zenés, akár könnyedebb, akár drámaibb produkciót keresünk. Azt azonban ne feledjük: szabadtéri előadások esetén mindig tájékozódjunk az esőnapról, vagy a jegyvisszaváltás lehetőségeiről, hiszen az időjárás könnyen megtréfálhat minket.