Kultúra
New York és Párizs között

Ennek köszönhetően magyarul még nem olvasható művek is hozzáférhetővé válnak a New York-trilógia és a 4321 szerzőjétől, illetve olyanok is, amelyek már nem voltak hozzáférhetők a könyvpiacon.
A Láthatatlan című regény legutóbb tizenegy éve jelent meg itthon, akkor még az Európa Könyvkiadónál. Ugyanarról a fordításról, Pék Zoltán munkájáról van szó – és az austeri életmű egy jellegzetes, ám semmiképp sem kiemelkedő darabjáról.
Amely mégiscsak érdekes, elsősorban regénytechnikai szempontból (de ez korántsem jelenti, hogy ne lenne olvasóbarát vagy hogy öncélú kísérletezésről volna szó).
A 20. század sok szempontból meghatározó éve, 1968 előtt járunk egy évvel. Zajlik a vietnami háború, New Yorkban az egyetemisták egyik fő célja, hogy kikerüljék a besorozást, érezhető, hogy a régi világ a végét járja, ám még nem értünk el a sok szempontból paradigmaváltó ’68-ig, a diáklázadások évéig.
Adam Walker átlagos egyetemistának tűnik. Irodalom szakos bölcsész, költő akar lenni, széplélek és Holdon járó, mint minden valamire való húszéves költőjelölt.
Egy buliban megismerkedik egy fura francia–német–svájci férfival, Rudolf Bornnal, és barátnőjével. Born mindenben az ellentéte: kiélt, cinikus harmincas figura, rejtély, hogy mivel foglalkozik, ám nagyon gazdag. Amikor üzletet ajánl Walkernek, még az olvasó is érzi, hogy a folyóirat-alapítás terve túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Hamarosan történik egy gyilkosság, és onnantól Walker hol üldözöttként, hol üldözőként tűnik fel, sőt az is kiderül, nem egészen olyan ártatlan egyetemista, mint amilyennek elsőre tűnt.
New Yorkból Párizsba, onnan újra a Columbia Egyetemre, majd nagy időugrással egy karibi szigetre vezet a szerző, aki tobzódik a kísérleti regény adta lehetőségekben. Az első rész narrátora maga Walker. A másodiké Walker egy egyetemi barátja, aki az akkor már haldokló egykori egyetemista memoárjának kéziratát postán kapja meg. Ám amikor elindul hozzá, hogy tisztázzon egyes részleteket, már nem ér oda: Walker meghal.
Élettörténetének harmadik része csak vázlatban marad fenn, az egykori jó barát pedig, hogy kiderítse, hogy is volt pontosan, felkeresi az egykori szereplők közül azokat, akiket még meg tud találni, hogy elmondják a maguk történetváltozatait.
Csak épp ezek nem egyeznek a Walker által leírtakkal. Viszont, mivel a szerző már halott, nincs esély a szembesítésre: mást ír a memoár írója, és mást állítanak a szereplők.
Mi igaz tehát? Hogy volt valójában a történet?
Auster kellően nagyformátumú író ahhoz, hogy a narratívák összeütköztetéséből izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató könyvet írjon, ám a felvetett kérdésre végül nem válaszol.
Vagy így, vagy úgy zajlott le 1967 nyarán New York és Párizs közt az a pár hónap – Walker változata mindenesetre megdöbbentőbb, mint a túlélők változatai. Ha a későbbi művek, főleg a 4321 felől olvassuk a történetet, kap egy plusz értelmezési lehetőséget: az amerikai írót valószínűleg ebben a könyvben is foglalkoztatták a különféle történetvariációkban rejlő lehetőségek. (A 4321-ben ugyanannak az amerikai fiúnak az életét meséli el négyszer, ám a történet egy-egy pontján megváltoztat néhány fontos mozzanatot, így teljesen más vége lesz a négy mesének.) Ahogy említettük, korántsem a szerző legjobb könyve a Láthatatlan – ám hibátlanul hozza az Auster-kötetek mikroklímáját.