Amikor elnehezül a testvéri szeretet

Világsikert aratott Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány című kötete, amely nálunk tavaly jelent meg a Park Kiadónál. Noha az elsősorban a testvéri szeretetről szóló megindító regény kerek egész történetnek tűnt, a szerző megírta a folytatást is, amelyben a főhős és húga – akiket kamaszként hagytunk el valamikor a kilencvenes években – fiatal felnőttként térnek vissza, és immár sokkal súlyosabb egzisztenciális problémákkal kell szembenézniük.

A Halásznegyednek – ez a kötet is a Park Kiadónál jelent meg, Todero Anna szép fordításában – már a nyitánya is felkavaró: Adriana, a kisebbik lány egy gyerekkel a karján az éjszaka közepén dörömböl nővére ajtaján, menedéket keresve.

Lassan bomlanak ki a szálak, és derül ki, hogy nem gyermeke apja elől menekül, ahogy hinnénk, hanem a férje hitelezői elől: az egyszerű halászember hajójára vett fel kölcsönt, amit nem tudott visszafizetni. Fokozatosan ereszkedünk egyre lejjebb a délolasz kikötői nyomortelep, Pescara mélységei felé. Nagyon másként látszik innen, belülről az, ami turistaszemmel vonzó lehet: munkanélküliség vagy kizsigerelés, a tengeren töltött éjszakák, örökös pénzhiány, az emberi kapcsolatok törékenysége jellemzi ezt a közösséget, amely – épp a szegénység miatt – mégis összetartó. A történet az idősebb nővér narrációjában kerül elénk, aki Franciaországban egyetemi tanárként dolgozik, innen hívják haza húga balesete miatt.

A bonyolult időszerkezet következtében csak lassan derül ki, hogy a Halásznegyedben egyszerre látjuk a jelen eseményeit – amikor a nővér elindul húga balesetének hírére – és a jelen helyzet kiindulópontját, a tizenöt évvel ezelőtti időket.

A szerző folyamatosan ütközteti a tragikus véget ért házassága után egyedül, külföldön élő értelmiségi nő és az egyszerű halászfeleségként élő Adriana világát, ugyanakkor – akár az első kötetben – a testvéri ragaszkodás rendre felülírja még a konfliktusokat is, akkor is, amikor Adriana kifejezetten kihasználja a „gazdag” nővérét.

Újra megjelenik az anya és az apa figurája is, illetve a két lány ellentmondásos viszonya a szülőkhöz, amelyet a szerző az anya bekövetkező halála miatt rendkívül differenciált módon láttat – a két lány közül végül a „visszaadott”, a szüleinek voltaképp idegen, a pescarai szegények világában otthonra soha nem találó lány van vele utolsó napjain, míg a saját közegükből soha ki nem szakadó húga elmenekül a felelősség terhe elől.

A második kötet lélektanilag ugyanolyan hiteles, mint az első – külön érdekessége, hogy az első könyvből már ismert szereplőknek a felnövéstörténete is kibontakozik a lapokon. Ha A visszaadott lányt a részben nyomasztó történet ellenére is átszínezte a szeretet és a megbocsátás, a Halásznegyed már sokkal komorabb világot tár elénk, lelki és társadalmi értelemben is. Itt nincsenek nyertesek.

Együttérzésre szoruló, ilyen vagy olyan értelemben véve áldozatok vannak, mindenki áldozat és mindenki potenciális megmentője valakinek. Miközben az emberek iszonyatos fájdalmat képesek egymásnak okozni, legyenek bár testvérek, házasok, vagy legyen szó anya–gyerek viszonyról, a megfelelő pillanatban különösképp mindig képesek helyesen cselekedni. Kínzás és együttérzés, az érzelmi intelligencia totális hiánya és maximális foka egyszerre jellemzi a Halásznegyed lakóit – akik végtelenül emberiek és szerethetők.

A fogorvosként dolgozó szerző sikerének nyitja is valahol itt lehet: szereplői a krízishelyzetben is emberek, egymásért felelős személyek, ez pedig egy, még mindig működő, szolidáris alapon is szerveződő társadalomról ad képet. Amely az elidegenedett és kiürült világban minden tragédiája és nyomora ellenére valamiféle működő mikrovilágnak tűnik.