Kultúra
A brit felső tízezer végnapjairól
Hannah Rothschild A Trelawney-ház című könyve tükröt tart a történelmi és az új arisztokráciának is
Noha Rothschild nem kifejezetten író – vagy nem csak az, hiszen dolgozott filmesként, pénzügyi szakemberként, és volt a londoni Nemzeti Galéria kuratóriumi elnöke is –, prózája figyelemreméltó, és jól illeszkedik a leacocki, valamint a wodehouse-i vonalba, ami nem kis teljesítmény. Az intellektuális lektűr, a könnyed szórakoztatás látszata mögött ezeknél a szerzőknél felsejlik az etikai alapállás és a brit próza szatirikus-ironikus tradíció-jához, például a Swifthez való sajátos viszony is ott van – ettől persze a Trelawney-ház még kortárs regény, sőt annyira az, hogy egy 21. századi esemény, a 2008-as gazdasági válság köré szerveződik a történet.
Az egyik szálon a több száz éves Trelawney család kastélyában indulunk el. Az örökös képtelen a kastélyt fenntartani, az ablakok betörve állnak, a szobákat egerek lakják, a kéményekben galambok tanyáznak, a műemlékvédelem – hiába magántulajdon az épület – naponta küldi a felszólításokat, ám az egykor szebb napokat látott arisztokrata családnak még arra sem elég a jövedelme, hogy rendesen bevásároljon.
A másik szál a londoni tőzsde és az újgazdagok világába vezet, akik szeretnék ugyan végleg átvenni a társadalmi vezető szerepet a történelmi arisztokráciától (és a nagypolgárságtól), csak épp alkalmatlanok, sem kultúrájuk nincs hozzá, sem a felelősséget nem ismerik. Hannah Rothschild természetesen lenyűgöző mesét kerekít a felső tízezer már-már összekeveredő, de a valóságban még mindig vízként és olajként szétváló két rétege köré, szerelemmel, szakmai féltékenységgel, családi titkokkal (felbukkan egy balkézről született gyerek, egy összetört szívű zseniá-lis nő és egy kóbor amerikai lovag is), a romantikus szál azonban, mint a műkincs-kereskedelem világába vezető könyvnél, itt is inkább csak az egyik olvasata a regénynek.
A történet mélyén, a kissé giccses szerelmi szálon túl remekül feltárul a gazdasági válság és az azzal mélyen összefonódó társadalmi válság logikája, és ha valamiért, ezért érdemes elolvasni Rothschild regényét.
A City bankárai addig fújják a pénzügyi lufit, amíg az kipukkad, és kiderül, hogy minderre nincs tőke és fedezet, ami miatt az egész világ pénzügyi válságba kerül. De a szerző kíméletlenül rámutat arra is, hogy a brit – nyugat-európai – társadalom miként veszíti el saját tradícióit lustaságból, életuntságból, ostobaságból. Az arisztokrácia leszerepelt ugyan – sugallja Rothschild – , hiszen a mai társadalomban már fenntarthatatlanok az állam az államban elven működő nagybirtokok, amelyek ezen osztálynak az anyagi alapot biztosították (hanyatlásuk pedig nemcsak anyagi, de erkölcsi-szellemi természetű is), ám a helyükbe nem érkezett senki, aki a tradíciót továbbvinni, megújítani vagy újat teremteni lett volna képes.
Hiszen a brit önazonosságnak csupán vékony szelete realizálódik az anyagi világban – a többi, a lényeg megfoghatatlan. Kultúraként, etikaként, nem materiális javakként van jelen – pontosabban tűnik épp el. Az egyetlen pozitív szereplő a regényben ilyen szempontból a kastély egykori szakácsnőjének unokája, aki számítógépes játékfejlesztőként próbálkozik betörni a piacra, kihasználva egy olyan rést, amely talán még nyitva van az úgynevezett polgári kezdeményezések előtt, ám mivel nincs tőkéje, olyan döntésre kényszerül, amely legalábbis felemás erkölcsi szempontból.
Mindeközben a méltóságát végképp feladó lady olcsó showműsor-szereplő lesz, és családja múltjából szappanoperát csinál, lánya kíméletlen bankár, közben alkoholista idegroncs, a falubeli kocsmában kínai étel fő, a cselédlány pedig lengyel, mert a britek ennyi pénzért ilyen munkát már nem vállalnak – inkább munkanélküliek.
Rothschild világában nincs „hibás”, főleg nem „bűnös” – a regény legnagyobb erénye épp az, hogy hűvös racionalitással, sőt valamiféle részvéttel mutatja be az egymással összefüggő folyamatokban részt vevő szereplők döntéseinek okait és következményeit.
Abban, hogy ez így alakult, mindenki benne van. De a legfőbb ok, a gyökérok mégis az a téves világszemlélet, amely szerint a pénz önmagában megoldja – megoldhatja – a krízist.
Amikor az egyik főszereplő a regény legvégén rádöbben, hogy mi a különbség az etikus befektetés és addigi élete között, mintha megmutatná a gödörből kivezető utat. Egy újfajta gondolkodásmód gyökereit, amelyben az „én” helyett a „mi” áll első helyen.
