Kultúra

Szent Erzsébet életre keltette a mai ember szívét

Az alkotók és az előadók óriási érdeme, hogy a magasztos történelmi és szakrális témát hűségesen, hittel és a mai ember számára befogadhatóan tudják átadni

Hatalmas sikerrel mutatták be Cseke Péter rendezésében a Erkel Színházban szombat este Zsuffa Tünde, Szikora Róbert és Lezsák Sándor Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicaljét Békefi Viktóriával, Vastag Tamással és Dolhai Attilával a főszerepben.

Szent Erzsébet életre keltette a mai ember szívét
Az alkotók és az előadók óriási érdeme, hogy a magasztos történelmi és szakrális témát hűségesen, hittel és a mai ember számára befogadhatóan tudják átadni
Fotó: MH/Katona László

Szikora Róbert ösztönzésére született meg Zsuffa Tünde hatodik regénye, a most bemutatott musicallel azonos címen, amelyben Árpád-házi Szent Erzsébet történetét meséli el, aki II. András és a Bánk bán című nemzeti operánkban gonosz és erkölcstelen királynéként szereplő Gertrudis királyné leánya volt, és akinek Türingiába kellett férjhez mennie. Így a németek Erzsébetet halála után a saját szentjükként tisztelték, bár a magyar hívők is nagyon szerették, és számtalan szobrot emeltek neki, de a köztudatban kétségkívül nem él olyan elevenen személye, mint más szenteké, például Szent Istváné vagy Szent Margité.

Szikora Róbert, korábban a Hungária együttes dobosa, majd az R-Go együttes vezetője, a csikidam stílus atyja NDK-s turnéján találkozott Szent Erzsébet személyével, és régi vágya volt, hogy Erzsébetet „hazahozza”. Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, akit a színmű és a dalszövegek írója, Lezsák Sándor kért fel a rendezésre, éppúgy a pandémia időszakával hozza összefüggésbe a darab születését és aktualitását, mint Zsuffa Tünde azt, hogy egyáltalán megszületett a regény.

Nem mindennapi egyetértésben, szeretetben jött létre az előadás, amelyben operettszínházi csillagok (Dolhai Attila, Vásári Mónika, Győrfi Anna), éppúgy tehetségük legjavát adhatják, mint a tehetségkutató műsorok felfedezettjei, köztük Békefi Viktória, Vastag Tamás, valamint olyan rockkiválóságok, mint Varga Miklós és Csuha Lajos.

Vastag Tamás Lajos őrgróf és Békefi Viktória Szent Erzsébet szerepében
Vastag Tamás Lajos őrgróf és Békefi Viktória Szent Erzsébet szerepében
Fotó: MH/Katona László

A jelmezek (Berzsenyi Krisztina) korhűek, történelmi tablókat idézően mozgatják meg a képzeletet, a gótikus templombelső díszlet (Szendrényi Éva) nemcsak a 13. századi Euró­pába segít visszatérni, hanem az ember és a transzcendens közti világ láthatatlan tereit is befogadhatóvá teszi.

Nagyon modern, nagyon komplex előadás született, amelyben nemcsak a szöveg és az ének hangsúlyos, hanem a mozgás, a táncok (Benkő Dávid és Benkő-Morvai Veronika) és az akrobatikus elemek is, amelyek sokszor segítenek kifejezni valamilyen spirituális tartalmat.

Az előadás a szentté avatással kezdődik, majd elénk tárja a világ legismertebb magyar szentjének küzdelmes életét, amelyben mindenféle megpróbáltatásban volt része: járvány, halál, szegénység, cselszövő urak, ellenséges rokonok között kellett megállnia a helyét, és szeretni, segíteni a rendületlenül. A musical felidézi az Erzsébetnek tulajdonított csodákat, köztük a rózsákká változó kenyerek történetét és azt is, hogy Erzsébet, aki gyermekként hagyta el a hazáját, elfelejtett magyarul, de a halálos ágyán mégis az anyanyelvén szólalt meg.

Erzsébet személye, ereje, tettei sok embernek adtak erőt, hitet, sok embernek segített elfogadni a csodákat, köztük a tatárokkal viaskodó IV. Bélának is.

Az alkotók és az előadók hatalmas érdeme, hogy ezt a magasztos, történelmi és szakrális témát részletgazdagon, hűségesen, hittel és hitelesen a mai zene nyelvén és a mai ember számára befogadhatóan tudják átadni, irányt mutatva a transzcendenssel való kapcsolat , az egyéni sorsfeladat vállalása felé, és választ adva számos más kérdésre is, amelyeket a pandémia tett különösen hangsúlyossá, megkerülhetetlenné a mai ember életében. A kiugróan színvonalas, mozgalmas nagyszabású produkció, amelynek fővédnöke Erdő Péter és Kásler Miklós, májusban további három estén látható a Erkel Színházban. Igaz, jegyek már alig kaphatók.

Kapcsolódó írásaink

Árnyék és fény

ĀMa este mutatják be a világsikerű Jekyll & Hyde című musicalt a Budapesti Operettszínház színpadán

A világ legismertebb magyar szentje

ĀA gyűlölet nem visz sehova – hangsúlyozta Zsuffa Tünde író Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical bemutatója kapcsán a Faktum Premierben