Beérett a gyümölcs

Beérett a gyümölcs – ezt bátran állíthatjuk a Pesti Vigadóban most kiállított munkák láttán, amelyek formailag, anyagukban és ötletszinten is legalább olyan sokszínűek, mint a magyar képző- és iparművészet, a magyar művésztársadalom.

A fiatalabb korosztályokra persze sosem volt jellemző, hogy dúskálnának az anya­giakban. Ezen kívánt változtatni a néhai akadémiai elnök, Fekete György elgondolásai alapján az MMA égisze alatt 2018-ban induló ösztöndíjas program, amely létrehozóinak szándéka szerint a megszokottnál hosszabb időtartamban, no és nagyobb anyagi támogatást mellérendelve biztosította azt, hogy a pálya elején tartó, vagy már az első megmérettetéseken áteső alkotóművészek kibontakoztathassanak, végigvihessenek egy-egy olyan választott feladatot, amit közel éreznek magukhoz, ami foglalkoztatja őket.

A program, amelyben alkotó- és előadóművészek, valamint művészetelméleti kérdésekkel foglalkozó kutatók is részt vehetnek, a kezdettől fogva nagy érdeklődésre tartott számot. Vonzó lehetett a közösséget építő műhelymunka is, no és sokat nyomott a latban a mentorok jelenléte, az alkotói folyamatban való részvétele is.

A most kiállító tizenhárom alkotó nem mindegyikére alkalmazható a klasszikus „iparművész” kategória. Itt van pél­dául a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolát is szinte egyszerre abszolváló (2002 és 2003) Vigh Krisztina, aki a hímzések tradicio­nális világából kiindulva hoz létre, varr össze Tisztaszoba címmel olyan installáció­kat, amelyeknek az alapanyagait az ember körül fellelhető hulladékok, például kiürült gyógyszeres „levelek”, de akár gumicukrok is adhatják. Gellei Kristóf fémműves, aki 2010-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a három esztendő alatt az vizsgálta, hogy a nagy műgonddal, kézműves munkával előállított fém evőeszközök, -tárgyak, -edények hogyan viszonyulnak a sokszorosításhoz, hogyan valósítható meg esetükben gazdaságosan.

Egyik kiállított darabja egy míves, hordozható misézőkészlet, kis kehellyel, ostyatartó tálkával, paténával, amit nagyon jól használhatnak a napi szentmise bemutatásánál az úton lévő katolikus lelkipásztorok. Balázs Benedek, aki 2003-ban diplomázott a Képzőn, az örök Bibliát vette elő, és az ismert bibliai történeteket próbálta egy-egy vonallal, gesztusszinten, mégis közérthetően megragadni. S ha már rajz, ösztöndíjas volt a képregények világában már komoly hírnevet szerző Németh Levente is, aki 2002-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen tervezőgrafika szakon. Ő folytathatta eme támogatással a magyar középkort bemutató, Királyok és keresztek című sorozatát, amelynek történetét, szövegét Mészáros János írta meg. Németh tussal megrajzolt csata- és vadászati jelenetei valóban kiemelkednek a képregények amúgy színes világából.

Ugyancsak megállítja az embert Hegedűs Andrea textiltervező projektje, aki nem a hagyományos növényi rostokból vagy éppen gyapjúból készült fonalakkal dolgozik, hanem az üveget választotta ki magának. Üvegszálakból szövi hát világát, pontosabban épületeit, mint a Zamárdiba tervezett, buborék alakú rendezvénytér. Ennek alapanyaga a világító szálakkal szövött, laminált síküveg. Lenzsér-Mezei Kata előbb a Műegyetem építész szakát végezte el (2005), csak utána lett ékszertervező.

Különleges éksze­rein, jobbára gyűrűin pedig az épített környezethez való kapcsolódás lehetőségeit vizsgálta az ösztöndíj ideje alatt. Végül, de nem utolsósorban egy kutató művészettörténészt, Veress Kingát kell megemlíteni, aki nem mindennapi munkával, no és az ösztöndíj adta lehetőségeket is kihasználva létrehozta a DesignDigiTárat, amelyben az ötvenes évektől a kilencvenes évekig összegzi, vizsgálja és helyezi kontextusba a különféle iparművészeti történéseket, kiállításokat, irányzatokat.

A kiállítás a most már képzőművész ösztöndíjasok tárlatával együtt május 8-ig látogatható a Vigadóban.