„Üzenet a szavak, mondatok mögött”

A Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője negyvenöt évesen hagyta el a mérnöki pályát, és lett az Új Ember újságírója. Ha újságíróként újonc volt is, gyakorló keresztényként a legkevésbé sem. Beleszületett a katolikus közösségbe, a hit világába, kultúrájába, mindennapjaiba, és családjával együtt ma is ugyanabban a mikrokörnyezetben él, amelynek sajátossága, hogy a különféle élethelyzetekben újra és újra a hit valóságából merít válaszokat, erkölcsi tanulságokat. Első önálló kötete A Vízben címmel 2010-ben jelent meg. A mostani, több mint száz rövid, tömör, egy tömbből faragott írás a Magyar Katolikus Rádió Jegyzet rovatában hangzott el az elmúlt tíz esztendőben.

Olyan töménységű csiszolt írásokat találunk a kötetben, amelyekből egyszerre sokat nem is lehet elolvasni. A könyv előszavában Korzenszky Richárd, a Pannonhalmi Bencés Főapátság nyugalmazott perjele, volt rendfőnök azt írja: „Rólunk szólnak ezek az írások, jegyzetek. Néha úgy érzem, balladákat olvasok. Nincs kimondva minden. Sőt: a lényeg, az üzenet valahol a szavak, a mondatok mögött hangzik. Kimondatlanul. Akkor, amikor már nem is olvasom”.

A Széphalom Könyvműhely gondozásában megjelent kötet elején olvasható, 2011 táján született írásokban a szerző gyakran megszólít valakit, nem tudjuk, ki lehet az Uram vagy Asszonyom megszólítás mögött, csak azt érezzük, hogy a szerző érzéseivel, gondolataival, figyelmével oly közel megy a megszólítotthoz és az olvasóhoz, hallgatóhoz, hogy a mai „pandémiaviselt” befogadó hátrál kicsit, hiányolja a másfél méter távolságot.

Nem könnyű felidézni, de nem lehetetlen, hogy akkoriban még többek közt a kitárulkozás bátorsága adta a véleménycikk hitelét, értékét, de ma már másképp kell jegyzetet is írni.

A kötetében 2021-re datált írásoknak már nincsen megszólítottjuk, a szerző csak röviden elmeséli, kivel miről váltott szót. Mit gondol a vírusról, a bezártságról, a médiában keringélő fura értelmű mondatokról és arról, hogy háború van-e, és mások szerint ki az ellenség.

A legmaradandóbb értéket talán az erős, határozott vonalakkal megrajzolt portrék jelentik, melyek gyakran erdélyi származású emberekről készültek, és hitben, boldog családban, párkapcsolatban leélt, de külső megpróbáltatásokkal teli életüket ábrázolják. Családregények sűrítve, melyeken átüt a kor és a hely hangulata, lüktetése. Olyan hangulatok, történetek, attitűdök ezek, amelyekkel már csak visszaemlékezésekben találkozhatunk, pedig erőt, bátorságot, hitet, példát lehet belőlük meríteni.

Szikora József kötete abban is segíti az olvasót, hogy ne feledje, miféle megpróbáltatásokban volt része Magyarországon a szocia­lizmus idején annak az embernek, aki nem volt hajlandó megtagadni keresztény hitét vagy aki visszautasította a párttagkönyvet.