Kultúra

„Az idő mögül megszólaló erdő”

Konferenciával emlékezett meg az MMA az idén ötvenéves magyar táncházmozgalomról

A táncházmozgalom népszerűsége ötven év után is töretlen, még a pandémia sem tudta kikezdeni – hangzott el egy, a témában rendezett szakmai tanácskozáson.

„Az idő mögül megszólaló erdő”
Sebő Ferenc az autentikus népdaléneklés történetéről beszélt előadásában
Fotó: MH/Katona László

A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Módszertani Kutató Intézete (MMA MMKI) által szervezett konferencia nyitotta meg a Pesti Vigadóban az idén ötvenéves táncházmozgalmat ünneplő rendezvények sorát. A rendezvényen többen ott voltak az alapítók közül is. Kocsis Miklós, az MMA MMKI főigazgatója köszöntőjében élő legen­dáknak nevezte Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfust és Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfust, akik másokkal együtt előkészítették az első, 1972. május 6-án megrendezett táncházat, és a későbbiek­ben is meghatározó alakjai lettek. Külön köszöntötte Makovecz Imre özvegyét. Mint mondta, azt kívánja, a századik évfordulót is méltó módon ünnepelje majd az utókor.

Lelkes Lajos koreográfus felidézte az 1971 karácsonya utáni napokat, amikor Székre indultak a későbbi alapítók, hogy az ottani épen maradt táncrendeket tanulmányozzák. Novák Ferenc az előzmények előzményéről is beszélt. Az ötvenes évek végén Kolozsváron járva megfigyelte, hogy a kincses városban és környékén szolgáló leányok és legények a Széchenyi térre járnak ki, és ott egész táncrendeket táncolnak. Őket kísérte el Bonchidára gyalog, hogy beavatódjon az autentikus tánckultúrába. Mint mondta, arrafelé 18. század végi állapotokat, életmódot, kultúrát tudtak tanulmányozni, fotózni és filmezni.

Az előadóktól azt is megtudhattuk, hogy Sebő Ferencet és Halmos Bélát kérték fel, hogy zenéljenek a táncházban, a táncosokat pedig négy táncegyüttes, a Bartók, a Vasas, a Bihari és a Vadrózsa táncegyüttes adta. Az első táncház táncait Stoller Antal Huba koreográfus, az MMA tagja tanította be, aki felidézte, hiába akartak szűk szakmai körben csinálni táncházat, a zene kihallatszott, és egyre többen be akartak jutni.

Timár Böske koreográfus arról beszélt, hogy férje és mestere nem tett különbséget képzett táncos és a néptáncot nem ismerő érdeklődő között, bárkit szívesen tanított. A néptáncot anyanyelvként kezdték tanítani, és ezzel a módszerrel bárki megtanulhatja ma is, és megalkothatja belőle a saját táncát. Martin Györgyre emlékezve Timár Böske kiemelte, ő szorgalmazta, hogy ne csak motívumokat vegyenek át, hanem a szerkezetek egészét, illetve, hogy a széki táncrendbe magyarországi táncokat is illesszenek bele.

Sebő Ferenc előadása megadta a választ az operai stílusban előadott népdalok rejtélyére. Mint mondta, Kodály és Bartók nem találtak olyan képzett énekeseket, akik autentikus módon tudtak volna népdalt énekelni. Lajtha László azért jegyezte le olyan részletességgel gyűjtéseit, hátha akad majd énekes, zenész, aki autentikus előadásra képes. Mint Sebő Ferenc kifejtette, kezdetben a képzett zenei világ egy része hitetlenkedett, hogy ezt valaki képes megtanulni, más részük hamisítással vádolta az autentikus stílust képviselő népzenészeket.

Fehér Anikó koreográfus, az MMA MMKI munkatársa, az esemény főszervezője és Berecz István néptáncos, koreográfus a különféle rádiós és tévés népzenei versenyekről beszéltek, amelyek még inkább elmélyítették a kapcsolatot a hagyományőrzés és művelői meg a széles közönség között. A népművészet mibenléte kapcsán Berecz István Csoóri Sándor költő szavait idézte, aki szerint ne úgy gondoljunk a népművészetre, mint a pirospozsgás menyecskére, a kemence illatú kenyérre, mert a népművészet inkább „az idő mögül megszólaló erdő”, illetve „a történelmünkből még hiányzó történelem”, és ha a parasztság már levetette, akkor az értelmiségieknek kell átvállalniuk.

Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója az általa igazgatott intézményben folyó munkát mutatta be, azt sem titkolva, hogy a népi kultúra őrzői számára afféle nagy család csoportosul a Fonó körül. Többen is megjegyezték, hogy
a táncházmozgalom töretlenül népszerű, a pandémia sem tudta kikezdeni, és az autentikus népi kultúra kis- és középvállalkozásokban megélhetést is ad többeknek.

Kiss Eszter Veronika zenetudós, zenetanár a Hull a szilva című dal változatain mutatta be, miképp zajlik ma (ideális esetben) a zeneiskolai oktatás klasszikus és népzenei zene­iskolai képzésként, felvetve, hogy a klasszikus zenével foglalkozók népzenei képzése hiányos.

Kapcsolódó írásaink