Kultúra

Magyar írók szerelmi életéről készít online sorozatot a Madách Színház

Négy bemutató az idei évadban

Online sorozatot indít a Madách Színház Írók-sorsok-szerelmek címmel. A program a 20. század legismertebb magyar íróinak életét és szerelmi történeteit dolgozza fel ötven-nyolcvanperces film-szín-játékok formájában – írta az MTI.

A teátrum idén négy bemutatót tervez. A sorozat első darabja, az Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei februárban lesz látható a Madách SzínpadON felületén. A forgatókönyvet Nyáry Krisztián írta, a rendező Horgas Ádám. Ezt követően Fráter Zoltán A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei című darabját tűzik műsorra Szirtes Tamás rendezésében.

Ferencz Győző munkája nyomán Emberszag – drámai napló Szép Ernő azonos című regénye és versei alapján címmel készül produkció, Forgách András pedig Tercett – Móricz Zsigmond szerelmei címmel készít előadást. A Szép Ernő műveiből készült produkció Harangi Mária, a Móricz Zsigmondról szóló alkotás Szilágyi Bálint rendezésében látható.

Kapcsolódó írásaink

A viktoriánus színház és Drakula

ĀAz egyik legnépszerűbb ír kortárs szerző, Joseph O’Connor Árnyjáték című könyve izgalmas, narratív szövetű, többrétegű mű – Történelmi-irodalmi regény Bram Stokerrel a főszerepben