Kultúra

Hitvalló film hitvalló emberektől

A rendek feloszlatásakor, 1950-ben hatvankét szerzetesrend hatszázharminchat rendházát vették el, amelyekben több mint tizenegyezer rendtag élt

Egy mozi kistermében nézem a Magyar Passiót, Eperjes Károly filmjét, huszadmagammal. Pereg a film, képsorok 1950. június 4-i úrnapjáról, az egész falu együtt: idősek, gyerekek, férfiak, asszonyok ünneplőben.

Hitvalló film hitvalló emberektől
Telkes főhadnagy (Telekes Péter) próbálja megtörni régi tanárát, Leopold atyát (Eperjes Károly)
Fotó: A Magyar Passió hivatalos webo

Tapintható a bensőséges összetartozás a körmenetre való készülés jeleneteiben. Mutatja, hogy a II. világháború szörnyűségeiből felocsúdott magyarság – mintegy az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendkívüli élményéhez visszatérve – kapaszkodókat talált: rendkívüli hitbéli megújulás kezdődött.

Ezt jelezte a két világháború között a szervezeti keretekre támaszkodó közösségi, egyesületi élet újraindulása, amikor „egyesületei voltak felnőtteknek, fiataloknak és gyermekeknek; az egyetemistáknak, gimnazistáknak és iparos ifjúságnak, az értelmiségieknek, munkásoknak és parasztoknak (…). A katolikus egyesületek nagykorú tagjainak száma meghaladta a milliót” – írja Tomka Ferenc nyugalmazott plébános, teológus, szociológus a Halálra szántak, mégis élünk! című könyvében. Így folytatja: „Az élő hit jele volt a sok hivatás.

A rendek feloszlatásakor, 1950-ben hatvankét szerzetesrend hatszázharminchat rendházát vették el, amelyekben 11 538 rendtag élt (ez csaknem hatezer-hétszázzal haladta meg az 1920-as létszámot!). A szerzetesek sokféle tevékenységet végeztek az egyház és a társadalom javára. Gyermekeket, serdülőket, fiatalokat neveltek iskoláikban. Számos kimagasló tudóst, írót, teológust adtak a nemzetnek, az egyháznak. Kórházakat és különböző szociális intézményeket tartottak fenn. Dolgoztak a szegények, hátrányos helyzetűek körében.”

A filmben megjelenik a már kiépült besúgórendszer: a helyi kocsmáros értesíti az ÁVO-t a körmenet megindulásáról. Váltakoznak a képek a templomról és a laktanyáról: a megélt hit és szépség képei a sivár laktanyai közeggel, ahol a katonák kártyáznak, felveszik a fegyvereiket és indulnak szétverni a hitvalló közösséget. A kontraszt mellbevágó, még inkább az, hogy vízágyúval támadják meg az induló körmenetet.

A tetején virágokból kirakott országgal, a Trianon harmincéves évfordulójára is emlékező baldachint tartják védekezésképpen a brutális vízsugárral szembe. A férfiak állják a rohamot, csak a gyerekeket és az asszonyokat mentik – és a szentségtartót, amelynek központi jelentősége lesz a filmben. A kegyetlen akció végén elviszik Leopold atyát, letépve róla a miseruhát, amin végighajt a katonai terepjáró.

A film egy jelentsorba sűríti a kommunisták által már 1946-ban elkezdett támadást: minden keresztény egyesület betiltását, vezetőik bebörtönzését, gyilkosságokat, halálbüntetést, munkatáborokba küldést. Már ekkor elkezdődött a katolikus iskolák elleni kampány: összesen 6505 egyházi iskolát államosítottak, és négyezer-ötszáz szerzetes vált állástalanná.

Mindössze nyolc engedélyezett iskola maradt 1950-re. Jómagam ezek egyikében, a budapesti piaristáknál, csak a hivatásuknak élő szerzetestanároktól tanulhattam. A nyári túrák során bejártuk az egész Kárpát-medencét gyalog, kerékpárral, vízi túrák során élményeken keresztül élve meg a hazaszeretetet. A lelkigyakorlatok, a személyes példák a halálomig elkísérnek. Egész nemzedékektől, sok százezer, sőt milliónyi fiataltól vették el ezeket az életre szóló élményeket (nem becsülve alá az állami iskolákban a tisztességes tanítók törekvéseit, de ők túlnyomórészt a szocialista-kommunista ideológia szerint tanítottak-neveltek).

Ezután következett a protestáns egyházak térdre kényszerítése, és a katolikus egyház elleni támadássorozat. Mindszenty József bíboros-hercegprímást – hihetetlen cinizmussal – 1948. december 26-án, karácsony másodnapján fogták el. Súlyos kínzások után koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélték.

Itt jutunk el a film egyik legbensőségesebb jelenetéig, a ferences rendház 1949-es karácsonyáig. A szerzetesek együtt vacsoráznak, egyikük zenél, másik az evangéliumból olvas fel. Beszélgetnek, szó esik Rajkról, Mindszentyről, aki kényszer alatt vallott, a békepapokról. „Furcsa idők jönnek” – mondja Leopold atya. Közben betör valaki a rendházba – a Sátán dolgozik. Váltás: a laktanyába hurcolt Leopold atya megtörése kezdődik.

Ördögi módon olyan személyt kerestek a feladatra, aki valamilyen módon kötődik az egyházhoz. Ő Telkes főhadnagy, a kicsapott ferences diák, aki egykor Leopold tanítványa is volt. Archetípus jelenik meg vele, akiben a film rámutat arra, hogy ebben a rendszerben a végrehajtó – legalább egy-egy ÁVO-s – is áldozat, akiben felébredhet a lelkiismeret. Megrázó jelenetsor a szerzetesrendek elleni támadás, amikor kétezer-hatszáz férfi és hatezer női szerzetest előbb internálnak, majd az utcára tesznek.

Eperjes szerint ez a „magyar Katyn”, de vajon helytálló-e az analógia. A szovjetek a második világháborúban a katyni erdőben és másutt elkövetett tömeggyilkosságokkal a lengyel hadsereg huszonkét-huszonháromezer, túlnyomórészt tartalékos tisztjét (vagyis a lengyel értelmiség egy részét) végezték ki. A magyar szerzetesség szétszóratása, az általuk vezetett közösségek megszüntetése súlyos sebet ejtett a világháború után feltámadó magyar társadalmon, amely e csapás ellenére még egyszer – az 1956-os forradalomban – felkelt.

A forradalom véres leverése és a megtorlások viszont a korábbi sebeket felfakasztották, kiheverhetetlenné tették. Az ezután következő úgynevezett „puha diktatúra” egy legyengült, gerincét, sőt erkölcsét vesztett társadalomban teljes körű: fizikai, lelki, szellemi pusztítást végzett, nem maradtak meg azok a jelentős létszámú közösségek, amelyek ellen tudtak volna állni a folyamatoknak. Vagyis jogos a „magyar Katyn”. Ezt így kéne tanítani az iskolákban.

A film egyik legfontosabb szála a szentségtartóhoz kapcsolódik, ezzel kapcsolatban hangzik el a Magyar Passió egyik kulcsmondata is. Amikor kérdezik, mennyit ér, Leopold atya így válaszol: „világi szempontból elképzelhetetlen nagy érték, számunkra viszont pénzben kifejezhetetlen”. Több kritikus tévesen e kincs körül játszódó krimiként értelmezte az alkotást, miközben a Magyar Passió a kereszténység legmélyebb titkának és lényegének akár a vértanúságig való védelméről szól.

A film (nem „értelmetlen szenvedés”, hanem) megváltástörténet, amely a kulcsjelenetben, Leopold atya és Telkes főhadnagy utolsó találkozásában csúcsosodik ki. A Magyar Passió ekkor válik keresztútjárás-történetté, amelynek végén, az utolsó képkockákban ott van a feltámadás is, Bicskei Karle János Mindenszentek oltárképében.

Miközben pörgött a stáblista, teljes csend volt a moziban, nem szólt, nem állt fel senki, percek teltek el, mire mély hallgatásban kiballagtunk a teremből. Hitvalló emberektől hitvalló filmet láttunk.

Kapcsolódó írásaink

A Magyar Passió az irgalomról szól

ĀEperjes Károly: Számtalan családnak számtalan fájdalmas tapasztalata van erről az időről, hiszen a film érinti Trianont, a kitelepítéseket, a kuláksorsot és sok más fejezetet, amelyekről keveset beszélünk